Retró

Vasárnap este kiültek a konyhába, rágyújtottak, eltekertek a megfelelő hullámhosszig és lelkesen együtt énekelték a rádióval a számok első néhány sorát.

A britek nem, vagy helyesebben szólva nagyon lassan változnak. Valahogy úgy képzelem az ötven évvel ezelőtti szigetországi társadalmat, ahogy azt tegnap két brit szobatársam mesterfokon bemutatta.
Mint minden hétvégén, most is sikerrel töltötték el az egész hétvégéjüket a tévékészülékük előtt, ahol megállás nélkül mérkőzés mérkőzést követett és késő éjjelig futballmérkőzések megtekintésében lelték kedvüket. Ehhez már hozzászoktam, a hétvégék általános háttérzajává vált az életemben a „Góóóóóóóóóóóóóóóóóól!” kifejezés, de tegnap este valami újat produkáltak a lakótársaim.
Kiültek a konyhába és magukra zárták az ajtót. Szeptemberben még kijártak az utcára dohányozni, de ahogy egyre makacsabbá vált az idő, szoktak rá a konyhaablakba való kiülés alternatívájához. Tegnap először, a konyha légterében dohányoztak, egész este. Körülbelül este háromnegyed hétkor ültek ki és főzték meg az első adag teájukat, de a teák csak készültek egymás után bele az éjszakába.
Valahonnan előkerült egy dizájnban ötvenes éveket idéző, de funkcióiban hipermodern digitális rádiókészülék. Rátekertek a rock állomásra, ahol még számomra is ismerős nóták csendültek fel. Dohányoztak, teáztak és egy-egy rock szám első passzusait a rádióval együtt énekelték. Láthatóan jól érezték magukat, az egy csomag kekszükkel, a többi liter csészénként megfőzött teájukkal, alkohol nélkül, egészen hajnali kettőig. Valahogy így kapcsolódhatott ki a brit munkás 50 évvel ezelőtt is, csak akkor még a focit talán rádión hallgatta.
Ma reggel se fosztott meg érdekes brit életképtől a sors: Egy harmincas jól megtermett úriember, BMWjével hozta ki a Seaton parkba fél karnyi nagyságú díszebét sétáltatni…