Gondolataim magamba süllyesztettek, miközben egyhangúan baktattam le a lépcsőn a Spanyol tanszékről. Valaki hangosan rám köszönt, már a hangjáról felismertem, hogy a kedvenc Latin-Amerikás tanárom az. Hirtelenjében Добры День-el akartam köszönni, majd majdnem egy ¡Hola! szököt ki a számon, de tanárnak így még se illene köszönni. Nagy nehezen csak előkotortam a mélységekből a Good Morning-ot, de eközben mintha órák suhantak volna el. Jól van, akkor jöjjön be az irodában – felelte ő. Tessék???
Hát de nem is ismer! Azt se tudja ki vagyok! Kétszáz embernek tart előadást, és aligha hiszem, hogy mindenkinek hasonló ajánlatokat szokott tenni, ha összeakad velük a folyosón. Az mondjuk igaz, hogy az óráin többnyire abnormálisan rikító narancssárga és zöld pulóverekben szoktam megjelenni, de ebbe semmi szándékoltság nincsen. Nem az első sorban szoktam ülni, de nem is az utolsóban, többnyire valahogy úgy alakul, hogy pont a szemmagasságában. Kérdezni is szokott rendszeresen, de én nem tulajdonítottam eddig annak nagy jelentőséget, hogy benne vagyok abban a körülbelül tucatnyi embernek a körében, akinek a kérdéseket felteszi. Válaszolgattam, amikor rám került a sor: Aliende, Castro, Perón, Fuentes, vagy épp vállat vontam.
- És hová valósi? Kérdezi, miközben én még mindig az előző mondatán értetlenkedem, biztos összekever valakivel. Elrebegem a választ. – Jól van – erre ő – nagyon érdekes, akkor jöjjön egyszer el az irodámba és megbeszéljük ezt. – Mit, hogy hová valósi vagyok? Még az esszémet se látta, majd kiábrándul, ha meglátja. Mit tudok én elsőévesen neki nyújtani? Ha legalább tanulmányi verseny lenne, vagy TDK, de így! Persze, hogy elmegyek, már csak kíváncsiságból is, de miről lesz szó, arról sejtelmem sincs.Utána kellemesen elbeszélgettünk az óráiról, meg megjegyeztem észrevételeimet, mitől lenne még jobb. Ezt követően már igazán nem volt kedvem tovább fenntartani, és ő se időzött tovább. Ha csak viccelt volna, vagy lehet nem tudott másképp kihátrálni a helyzetből, miután rájött, hogy nem az vagyok, akinek vélt. Érdekesen alakulnak itt a dolgaim. Különösen annak a fényében, hogy a nemzetközi szemináriumvezetőm végtelenül segítőkész és mindent elkövet, hogy egy jó esszét hozzak össze, amióta tudja, hogy majd be kell mutatni tanszéki profnak. De, hogy a kedvenc tanárom kiszúrjon…
11/11/2006
11/10/2006
Egy jogkövető ember mizériája
A munkavállalói regiszterbe történő felvételemet elutasították. Két hónapos várakozás, elutasítás, bank általi papírelvesztés után, ezen a héten hirtelen három bankszámlám is lett. Most akkor mi van? Avagy egy brit mizéria leírása.
Mint már írtam több éve itt tanuló magyar ismerőseim egyike se regisztrálta magát a Worker Registration Schame-be (WRS) és bár a regisztráció kötelező, nekik éveken keresztül semmi problémájuk nem akadt a kötelességük elhanyagolásából.
A WRS-be az első munkanapot követő 28 napon belül kell regisztrálni minden olyan külföldi munkavállaló állampolgárnak, aki az újonnan csatlakozó tíz EU tagállamból érkezett Nagy-Britanniába (kivételt képez ez alól Málta és Ciprus).
Erről a kötelességemről 10 nappal a határidő lejárta előtt értesültem, mert se a munkaadóm, se az adóhivatal, se az egyetem, se a JobCenter – ahol a National Insurance number interjú zajlott – munkatársai nem hívták fel a figyelmemet rá. Mivel nem voltam biztos benne, hogy nekem, mint itteni teljes programú egyetemi hallgatónak is kötelező a regisztráció, kapcsolatba léptem a hivatallal. A részletesen megírt állapotomra azt a kurta felelet kaptam, hogy bizony nekem is regisztrálnom kell. Két nappal a határidő előtt végül feladtam a postán a jelentkezésemet, minden kötelező irattal együtt (pl.: eredeti személyi igazolvány stb.). A személyim egy hét után visszajött, a válasz viszont csak ma. A hivatal válaszában közli, hogy nem tudnak regisztrálni a rendszerbe, mivel idézem: Before an application for registraition on the schame can be approved, we must be satisfied that you are undertaking genuine and effective employment. In this case, from the information you have provided, we are not satisfied that you qualify for registration under the schame. Ezek értelmébe a munkaadótól kapott levelem vagy nem volt megfelelő, vagy a heti előreirányzott 9 órás munkaviszony mentesül a regisztráció alól… újabb levélváltás következik.
A legkedvesebb történetté mégis a bankok fognak az én életembe válni. Erről is esett már korábban szó, hogy egy bank szőrén szálán elvesztette a papírjaimat. Az alkalmazottat, akivel szerződést kötöttem, pedig kirúgták. Persze minderről semmit se tudtam és hiába vártam napokon keresztül jóindulattal a bankszámlaszámom adataira. Egy napig jártam utána, mi végre, milyen okok által nincs se híre se hamva a bankomnak, a megjelölt határidő lejárta után. Ahhoz már hozzászoktam, hogy nem hívnak vissza, nem ők voltak az elsők a bankok körében, akik ezt megtették velem. Így miután annyi kiderült, hogy nem tudják kivagyok és benne se vagyok a rendszerükben, úgy gondoltam más bankhoz fordulok, ahol ugyan kedvezőtlenebb feltételek mellett, de tudok bankszámlát nyitni. Ez annyit tesz, hogy csak olyan bankszámlám lehet, amelyen nem tudok lekötést végezni, és kizárólag csak ATM automatából juthatok hozzá a pénzemhez. Ilyen feltételekkel mindenhol ajánlottak számlát, de érthető okokból ezt sokáig nem akartam elfogadni, végül a kényszer győzött (már két havi fizetésem van visszatartva, mert nincs bankszámlám). Miután probléma nélkül megnyitották a fent említett számlát, felajánlották, hogy most, miután a bank ügyfele lettem, nyithatok olyan számlát, amivel már tudok lekötést végezni, illetve kártyával vásárolni a boltban, és az interneten, továbbra is számlavezetési és kártyaköltségektől díjmentesen. Hát persze, hogy jelentkeztem. Nem sokat értetlenkedtem azon, hogy előtte miért nem mondták el azt, ha ügyféllé leszek, akkor több mindent felajánlanak. Néhány felesleges kört megspóroltak volna nekem. Vajon a többi banknál is így van ez, csak mindenhol elfelejtették megjegyezni ezt az apróságot? Hiszen ugyan úgy külföldi maradok, ugyan azzal az előélettel. Attól, hogy 24 órája vagyok az ügyfelük még semmi sem változott. Nincs több fizetésem, nem lakom itt három éve, és továbbra se vagyok állampolgár. Kérdezték, van-e máshol UK bankban bankszámlám. Mivel az adott pillanatban nem volt, nemmel feleltem. Igaz, számtalan máshelyen meg volt adva a telefonszámom és ki volt töltve a jelentkezésem, de egy bank kivételével, aki elutasított, a többi válaszra se méltatott a kijelölt határidőn belül. Tiszta lelkiismeretem volt egészen a mai napig, amikor is házhoz jött a posta. Az a bank küldte meg a bankkártyámat, amelyik elvesztette a papírjaimat. Azt ígérték, felhívnak, ha előkerülnek a papírjaim, nem azt, hogy majd akkor se szó se beszéd nyitunk neked egy számlát! Így most három bankszámlám is van, két hiper-szuper funkciós bankkártyával. Most akkor jó fiúnak kellene lennem és elmennem mindkét bankba, bevallani, hogy bocs mégis van bankszámlám egy másik bankban? De hát, amikor jelentkeztem, akkor még sehol se volt! És ezt el is hinnék, vagy mindkét bank kirúgna és feltenne valami feketelistára, ahonnan évekig nem lehet lekerülni?
Van három bankszámlám, mindegyik egy lyukas garas nélkül, miközben félmillió forintnyi hitelt tudok felvenni a nagy semmire.
Mint már írtam több éve itt tanuló magyar ismerőseim egyike se regisztrálta magát a Worker Registration Schame-be (WRS) és bár a regisztráció kötelező, nekik éveken keresztül semmi problémájuk nem akadt a kötelességük elhanyagolásából.
A WRS-be az első munkanapot követő 28 napon belül kell regisztrálni minden olyan külföldi munkavállaló állampolgárnak, aki az újonnan csatlakozó tíz EU tagállamból érkezett Nagy-Britanniába (kivételt képez ez alól Málta és Ciprus).
Erről a kötelességemről 10 nappal a határidő lejárta előtt értesültem, mert se a munkaadóm, se az adóhivatal, se az egyetem, se a JobCenter – ahol a National Insurance number interjú zajlott – munkatársai nem hívták fel a figyelmemet rá. Mivel nem voltam biztos benne, hogy nekem, mint itteni teljes programú egyetemi hallgatónak is kötelező a regisztráció, kapcsolatba léptem a hivatallal. A részletesen megírt állapotomra azt a kurta felelet kaptam, hogy bizony nekem is regisztrálnom kell. Két nappal a határidő előtt végül feladtam a postán a jelentkezésemet, minden kötelező irattal együtt (pl.: eredeti személyi igazolvány stb.). A személyim egy hét után visszajött, a válasz viszont csak ma. A hivatal válaszában közli, hogy nem tudnak regisztrálni a rendszerbe, mivel idézem: Before an application for registraition on the schame can be approved, we must be satisfied that you are undertaking genuine and effective employment. In this case, from the information you have provided, we are not satisfied that you qualify for registration under the schame. Ezek értelmébe a munkaadótól kapott levelem vagy nem volt megfelelő, vagy a heti előreirányzott 9 órás munkaviszony mentesül a regisztráció alól… újabb levélváltás következik.
A legkedvesebb történetté mégis a bankok fognak az én életembe válni. Erről is esett már korábban szó, hogy egy bank szőrén szálán elvesztette a papírjaimat. Az alkalmazottat, akivel szerződést kötöttem, pedig kirúgták. Persze minderről semmit se tudtam és hiába vártam napokon keresztül jóindulattal a bankszámlaszámom adataira. Egy napig jártam utána, mi végre, milyen okok által nincs se híre se hamva a bankomnak, a megjelölt határidő lejárta után. Ahhoz már hozzászoktam, hogy nem hívnak vissza, nem ők voltak az elsők a bankok körében, akik ezt megtették velem. Így miután annyi kiderült, hogy nem tudják kivagyok és benne se vagyok a rendszerükben, úgy gondoltam más bankhoz fordulok, ahol ugyan kedvezőtlenebb feltételek mellett, de tudok bankszámlát nyitni. Ez annyit tesz, hogy csak olyan bankszámlám lehet, amelyen nem tudok lekötést végezni, és kizárólag csak ATM automatából juthatok hozzá a pénzemhez. Ilyen feltételekkel mindenhol ajánlottak számlát, de érthető okokból ezt sokáig nem akartam elfogadni, végül a kényszer győzött (már két havi fizetésem van visszatartva, mert nincs bankszámlám). Miután probléma nélkül megnyitották a fent említett számlát, felajánlották, hogy most, miután a bank ügyfele lettem, nyithatok olyan számlát, amivel már tudok lekötést végezni, illetve kártyával vásárolni a boltban, és az interneten, továbbra is számlavezetési és kártyaköltségektől díjmentesen. Hát persze, hogy jelentkeztem. Nem sokat értetlenkedtem azon, hogy előtte miért nem mondták el azt, ha ügyféllé leszek, akkor több mindent felajánlanak. Néhány felesleges kört megspóroltak volna nekem. Vajon a többi banknál is így van ez, csak mindenhol elfelejtették megjegyezni ezt az apróságot? Hiszen ugyan úgy külföldi maradok, ugyan azzal az előélettel. Attól, hogy 24 órája vagyok az ügyfelük még semmi sem változott. Nincs több fizetésem, nem lakom itt három éve, és továbbra se vagyok állampolgár. Kérdezték, van-e máshol UK bankban bankszámlám. Mivel az adott pillanatban nem volt, nemmel feleltem. Igaz, számtalan máshelyen meg volt adva a telefonszámom és ki volt töltve a jelentkezésem, de egy bank kivételével, aki elutasított, a többi válaszra se méltatott a kijelölt határidőn belül. Tiszta lelkiismeretem volt egészen a mai napig, amikor is házhoz jött a posta. Az a bank küldte meg a bankkártyámat, amelyik elvesztette a papírjaimat. Azt ígérték, felhívnak, ha előkerülnek a papírjaim, nem azt, hogy majd akkor se szó se beszéd nyitunk neked egy számlát! Így most három bankszámlám is van, két hiper-szuper funkciós bankkártyával. Most akkor jó fiúnak kellene lennem és elmennem mindkét bankba, bevallani, hogy bocs mégis van bankszámlám egy másik bankban? De hát, amikor jelentkeztem, akkor még sehol se volt! És ezt el is hinnék, vagy mindkét bank kirúgna és feltenne valami feketelistára, ahonnan évekig nem lehet lekerülni?
Van három bankszámlám, mindegyik egy lyukas garas nélkül, miközben félmillió forintnyi hitelt tudok felvenni a nagy semmire.
11/07/2006
Hirdetések – a félreértések elkerülése végett
A blogom honlapján tartozó hirdetésekből adódó bevétel hozzám folyik be és nem a blog üzemeltetőjéhez. Ez az első jelen annak, hogy végre valahára van bankszámlám.
Mielőtt bárki megvetne, hogy a semmiből is próbálok pénzt csinálni, talán előtte próbáljon meg tíz fontból hetente megélni. Így talán év végére összegyűlhet egy repülőjegynyire való.
Mielőtt bárki megvetne, hogy a semmiből is próbálok pénzt csinálni, talán előtte próbáljon meg tíz fontból hetente megélni. Így talán év végére összegyűlhet egy repülőjegynyire való.
11/06/2006
A brit energiatakarékosságról
Miközben Tony Blair a globális felmelegedésről papol, és Darfur mellett az utóbbi időben ezt próbálja meg témává tenni az európai vezetők körében – kevés sikerrel -, a britek körülnézhetnének egy kicsit a saját házuk táján. Néhány dologról, ami szúrja a szemem, ám apró intézkedésekkel lehetne tenni ellene valamit.
Az odáig rendben van, hogy két hete London főpolgármestere bejelentette, hogy évi ötszáz hibrid üzemeltetésű buszjárművet kívánnak üzembe helyezni 2007-től, de ez csak egy város a sok közül.
A legszembetűnőbb, így ősszel, a parkok karbantartása. A leveleket dízelüzemeltetésű avarfúvó berendezéssel fújják kupacokban. Az avar ráadásul nedves, az idő szeles… Igazán nem hiszem, hogy nem lehetne más módszert kitalálni az avar eltakarítására. Két héten keresztül az esős napokat kivéve idestova minden nap egy tucat ember rohangált ilyen berendezéssel a Seaton parkban. A hátukon egy kb. 10 literes benzin tartáj, a kezükben a fúvó berendezés. Amit ma „összefújnak” egy kupacba, azt holnap fújhatják újra, mert vagy a szél szétviszi az avart, vagy újabb levelek hullanak alá. Nem lenne egyszerűbb e tényleg megerőltető munka helyett inkább gereblyét ragadni? Ok, ha ez sérti a kényes brit gyepet, akkor ebben az innovatív társadalomban igazán feltalálhattak volna már valamit. De ez szerintem egy kimondottan felesleges CO2 kibocsátási mód, kis tétel, de amennyi park errefelé van…
Rendben, hogy egy kőolaj nagyhatalom városban élek és fosszilis energiaforrás akad bőven (Bár össze nem lehet hasonlítani Abu Dabival. Inkább hasonlít valamelyik jó 70-es években épült szocialista város nyugati interpretációjára, néhány középkori épülettel, meg egy óvárossal megspékelve), de így a 21. század derekán gondolhatnának a szigetelésre. A kollégiumi várost stílusából ítélve a hetvenes évek elején építették. Bár északon vagyunk, ahol télen szeles és hűvös az idő, sikerült egy falas ablakokat berakniuk. Ez még kevésbé aggasztana, ha az ablak kerete nem szimplán egy fém lap lenne, amelynek semmilyen vastagsága, szigetelőképessége nincs. A fűtést már szeptember végén bekapcsolták, amikor még 15-18 fok között volt éjjel-nappal a hőmérséklet, hogy a szobában tartani tudják a 20 fokot. Most már sokkal aktívabban fűtenek, de a meleg érezhetően szökik. Előbb utóbb kapcsolni fognak, de nem mi vagyunk az egyetlen ilyen közintézmény….
A harmadik: a csapok. Bár ezt inkább nem kritizálnám, mert megszerettem ezalatt a rövidke idő alatt, és majd ez is egy olyan dologgá válik életemben, ami hiányozni fog. Brites módra két csap van; egy hideg és egy meleg vizes. A meleg vízből gőzölögve folyik ki a forró víz, ami az elején kétségtelenül irritáló, de amikor hozzászoksz…. Ha valaki brit rendeletetés módja szerint használja a csapokat, akkor az kész vízpazarlás. Ez annyit tesz, hogy az illető bedugaszolja a mosdót, a két csapból olyan arányba folyatja a vizet, amely számára kellemes hőmérsékletet biztosítja. Majd ebben mos arcot, fogat és/vagy borotválkozik. Dél-Angliában már vízhiány van, de csak ott, és csak most kezdték a britek feladni e kényelmes szokásukat. Csak ott kezdtek el állítólag keverőcsapokra váltani.
Ez kábé olyan, mint az itteni emberek általában, akik jól látják a világ problémáit. Érzik, picik ők a világhoz képest, nem nagyon tudnak tenni semmit. Adakoznak, meg rosszul érzik magukat a harmadik világ miatt, miközben kávét és narancslét isznak. A segélyekkel, tudják, a problémát nem tudják orvosolni.
A fennálló problémákat - ha nem is feltétlenül mi kelet-európaiak okoztuk, de manapság már mi is hozzájárulunk a fenntartásához -, az egyetlen hatásos eszközzel tudjuk kezelni, azzal, amellyel magukat a problémákat okozzuk, a fogyasztásunkkal. Ha tudatosan fogyasztunk, akkor enyhíthetnénk a problémákon (Bár az olcsó kávé, és a menzán felszolgált narancslé, jó ha életében egyelten kávébabot vagy narancsot ha látott). De az október 26.-ai Guardian cikk a Starbucksról jól jellemzi a problémát.
Hány, de hány angol diáktársam panaszkodott az újonnan átadott Hub-ról, hogy túl sok benne a plazmaképernyős tévé, adták volna a pénzt inkább az éhezőknek, miközben a kezükben ott gőzölög a 2 olykor 3 fontos valódi kávé (arról már nem is beszélve, hogy a képernyőket szponzorok adták ingyen).
Persze, ha egyedül kapcsolom le magam után a villanyt, azzal nem sokat segítek a világon. Az pedig elég irreális vágynak hangzik, hogy mindenki kapcsolja le maga után. Tavaly, otthon a kollégiumban 83 embernél sokkal könnyebben értem el sikereket e téren, mint most itt a 4 db nyugati kultúrából érkező lakótársamon. Elkerülhetetlenül tartunk a végkifejlett felé?
Az odáig rendben van, hogy két hete London főpolgármestere bejelentette, hogy évi ötszáz hibrid üzemeltetésű buszjárművet kívánnak üzembe helyezni 2007-től, de ez csak egy város a sok közül.
A legszembetűnőbb, így ősszel, a parkok karbantartása. A leveleket dízelüzemeltetésű avarfúvó berendezéssel fújják kupacokban. Az avar ráadásul nedves, az idő szeles… Igazán nem hiszem, hogy nem lehetne más módszert kitalálni az avar eltakarítására. Két héten keresztül az esős napokat kivéve idestova minden nap egy tucat ember rohangált ilyen berendezéssel a Seaton parkban. A hátukon egy kb. 10 literes benzin tartáj, a kezükben a fúvó berendezés. Amit ma „összefújnak” egy kupacba, azt holnap fújhatják újra, mert vagy a szél szétviszi az avart, vagy újabb levelek hullanak alá. Nem lenne egyszerűbb e tényleg megerőltető munka helyett inkább gereblyét ragadni? Ok, ha ez sérti a kényes brit gyepet, akkor ebben az innovatív társadalomban igazán feltalálhattak volna már valamit. De ez szerintem egy kimondottan felesleges CO2 kibocsátási mód, kis tétel, de amennyi park errefelé van…
Rendben, hogy egy kőolaj nagyhatalom városban élek és fosszilis energiaforrás akad bőven (Bár össze nem lehet hasonlítani Abu Dabival. Inkább hasonlít valamelyik jó 70-es években épült szocialista város nyugati interpretációjára, néhány középkori épülettel, meg egy óvárossal megspékelve), de így a 21. század derekán gondolhatnának a szigetelésre. A kollégiumi várost stílusából ítélve a hetvenes évek elején építették. Bár északon vagyunk, ahol télen szeles és hűvös az idő, sikerült egy falas ablakokat berakniuk. Ez még kevésbé aggasztana, ha az ablak kerete nem szimplán egy fém lap lenne, amelynek semmilyen vastagsága, szigetelőképessége nincs. A fűtést már szeptember végén bekapcsolták, amikor még 15-18 fok között volt éjjel-nappal a hőmérséklet, hogy a szobában tartani tudják a 20 fokot. Most már sokkal aktívabban fűtenek, de a meleg érezhetően szökik. Előbb utóbb kapcsolni fognak, de nem mi vagyunk az egyetlen ilyen közintézmény….
A harmadik: a csapok. Bár ezt inkább nem kritizálnám, mert megszerettem ezalatt a rövidke idő alatt, és majd ez is egy olyan dologgá válik életemben, ami hiányozni fog. Brites módra két csap van; egy hideg és egy meleg vizes. A meleg vízből gőzölögve folyik ki a forró víz, ami az elején kétségtelenül irritáló, de amikor hozzászoksz…. Ha valaki brit rendeletetés módja szerint használja a csapokat, akkor az kész vízpazarlás. Ez annyit tesz, hogy az illető bedugaszolja a mosdót, a két csapból olyan arányba folyatja a vizet, amely számára kellemes hőmérsékletet biztosítja. Majd ebben mos arcot, fogat és/vagy borotválkozik. Dél-Angliában már vízhiány van, de csak ott, és csak most kezdték a britek feladni e kényelmes szokásukat. Csak ott kezdtek el állítólag keverőcsapokra váltani.
Ez kábé olyan, mint az itteni emberek általában, akik jól látják a világ problémáit. Érzik, picik ők a világhoz képest, nem nagyon tudnak tenni semmit. Adakoznak, meg rosszul érzik magukat a harmadik világ miatt, miközben kávét és narancslét isznak. A segélyekkel, tudják, a problémát nem tudják orvosolni.
A fennálló problémákat - ha nem is feltétlenül mi kelet-európaiak okoztuk, de manapság már mi is hozzájárulunk a fenntartásához -, az egyetlen hatásos eszközzel tudjuk kezelni, azzal, amellyel magukat a problémákat okozzuk, a fogyasztásunkkal. Ha tudatosan fogyasztunk, akkor enyhíthetnénk a problémákon (Bár az olcsó kávé, és a menzán felszolgált narancslé, jó ha életében egyelten kávébabot vagy narancsot ha látott). De az október 26.-ai Guardian cikk a Starbucksról jól jellemzi a problémát.
Hány, de hány angol diáktársam panaszkodott az újonnan átadott Hub-ról, hogy túl sok benne a plazmaképernyős tévé, adták volna a pénzt inkább az éhezőknek, miközben a kezükben ott gőzölög a 2 olykor 3 fontos valódi kávé (arról már nem is beszélve, hogy a képernyőket szponzorok adták ingyen).
Persze, ha egyedül kapcsolom le magam után a villanyt, azzal nem sokat segítek a világon. Az pedig elég irreális vágynak hangzik, hogy mindenki kapcsolja le maga után. Tavaly, otthon a kollégiumban 83 embernél sokkal könnyebben értem el sikereket e téren, mint most itt a 4 db nyugati kultúrából érkező lakótársamon. Elkerülhetetlenül tartunk a végkifejlett felé?
11/05/2006
Az angol, az ír, a svéd, a malawi és jómagam
Ők lennének így mind a lakótársaim. És milyen is velük együtt élni így közel egy hónap távlatából? A viszonyunk fagyos (otthoni fogalmak szerint), de talán csak azért mert nem otthon vagyok és nem magyarok között, vagy egész egyszerűen errefelé ez az alapjárat?
Az angol és az ír srác egyéves posztgradulális tanár szakos képzését végzi. Az angol drámázik, az ír angolt oktat. Ők már akkor itt laktak, amikor én beköltöztem. Ismerkedésünket sikerült a legkevésbé szerencsésen indítanom. Emlékeim szerint a harmadik kérdésük volt (Hogy hívnak, honnan jöttem után), szeretem-e a focit? Naiv könnyedséggel feleltem, hogy utálom a megnevezett sportágat. Az elkövetkezendő két hétben nem is találtunk már közös témát. Ezt már csak egy kérdésük követte: azért a sportot ugye úgy általánosságban szeretem? Majd visszatértek beszélgetésük tárgyára, a focira. Ezt követően kommunikációnk egy jó ideig kimerült a Hello!/Hi, How are you? üres frázisaiban.
Az egész csapatból az angol a leghidegebb, teljes mértékben tárgyilagos a kapcsolatunk. Ám ez nem akadályozza meg, hogy végtelen mértékben segítőkész legyen. Így van ez az ír fiúval is, segítségre tőlük mindig lehet számítani. Az írrel már beszélgetni is lehet, igaz őt is leginkább a foci érdekli, de számára úgy tűnik külvilág is létezik.
A svéd srác utánam érkezett egy nappal. Ő jobban indított, szereti a focit, ért is hozzá. Nem dolgozik, futball mérkőzések fogadásával keres magának egy kis betevőt. Mindennek ellenére nem akkora focibolond, mint a két brit. Erasmusos, harmadéves civil-építészmérnök és csak az első félévben lesz velünk. Mint az Erasmusosoknak általában elég könnyed az élete. Bulizásról, ismerkedésről szól többnyire neki az ittlét. Nincsenek felé komoly elvárások és neki is van végre egy félév egyeteme, amit nem kell annyira komolyan vennie. Ez az egész életmódján meglátszik. Akkor kell és fekszik, amikor kedve szottyan. Napközben az eBay-en régi Volvo után kutat. Szeretne venni itt egy kocsit, és azzal hazamenni, majd otthon jó pénzért eladni, mert odaát sokkal többet ér egy régi Volvo, mint amennyiért errefelé adják. Vele tudok legkönnyebben szót érteni, még azt is mondhatnám, hogy bizonyos szinten valami barátságfélét is sikerült kiépítenünk egymás között. Szeptember végén elment korcsolyázni, ahol bukott és kiment a válla, egészen tegnapig félkezű volt, bár az orvosok szerint még két hónap kell, hogy a vállát nyugodtan használhassa. Bár először szakadt el otthonról, igen rátermetten viseli a sorscsapásokat, ugyanezt nem tudnám elmesélni a fészekből kirepült vagy kiesett magyar fiú ismerőseim többségéről.
Más világ az övé. Félelmetes megélnem a pénz életformáló erejét, szemlélni, hogyan él, mit engedhet meg magának, mi számára a „természetes”.
Malawi az egy más kultúra, még úgy is, hogy már évek óta Angliában él. Vele nincs miről beszélnem és még nem sikerült megfejtenem miért is van ez így. Orvosnak tanul elvileg, de itt valahogy fura a rendszer. Még nem dőlt el mi lesz belőle, ezért a szak párja a kémia, később dől el melyik pályán köt majd ki végül (talán most év végén, ugyanis ő az egyetlen másodéves közöttünk). A srác abszolút mértékben party arc. Eddig, ha jól számoltam, három éjszaka kivételével minden este elment bulizni. Amikor nem egyetemen van, nem alszik és nem bulizik, akkor dolgozik egy szállodában recepciósként, vagy a bőrt rúgja a Seaton parkban, majd nyakig sárosan jön haza. Sportol, bulizik, valamikor állítólag tanul is, teljes mértékben az ideális egyetemi életet él, helyi fogalmak szerint. Én csak annyit szoktam belőle látni, hogy háromnegyed kilenckor kikecmereg csipásan a szobájából, és valamiképp megpróbálja magát összekapni, hogy elsprinteljen a kilenc órás előadására. Vagy délutánonként, amikor hazajövök, elindul a zuhanyzó felé, hogy most neki munkába kell mennie és már muszáj volt felkelnie.
Érdekes néha meghallgatni a világ képét, ki számára a hot chick, meg hogyan érdemes házasodni, miért és kivel.
Igazából nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ezekkel az emberekkel kerültem össze. Mindenki teljes mértékben udvarias a másikkal. Konfliktusok nincsenek. Rendesek vagyunk, eltakarítunk magunk után, bár a többiek krónikus lámpa le nem kapcsolásban szenvednek. Mosatlan edények nincsenek, ami néha kimondottan hiányozni tud. Viszont, ha valamelyik szomszédomnál kellene laknom, akkor talán már elmenekültem volna. Éjszaka kellős közepén tudják bömböltetni a Heavy Metált (addig jó nekem ameddig nem a technot), az ablakon szemetelnek, ami tíz fontos bírságot ró maga után, de ők nem nagyon látszanak zavartatni magukat a probléma miatt.
A szabályok értelmében 11-ig lehet hangosan viselkedni. Éjféltől, pedig különös tekintettel kell lenni mások nyugalmára. Amikor éjszaka fél kettő magasságban szólal meg a zene, akkor az ír lakótársam előszeretettel döngöli a padlót, néha eredménnyel. Az első három hét katasztrofális volt e téren. Bár én mintha edzve érkeztem volna az otthoniak után, és kicsivel jobban tűrtem az éjszakai eseményeket. Három hét után a briteknek elegük lett és egymást követő két éjszaka kihívták a kollégiumi felügyelőt, azóta nyugalom honol. Bár múlt héten péntek este, sikerült kettőkor felriasztaniuk legédesebb álmomból, de udvariasan lehalkították a zenét, amikor egy szál köpenyben tudtukra adtam, hogy én másnap dolgozom. Persze közel sem volt annyira egyszerű a lépcsőzés után visszacsábítanom álmomat az ágyamba.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
