Mókusok

Ma el akartam menni, a katolikusok ingyen osztogatta ebédjére. De vagy rossz helyre mentem, vagy tényleg nem volt ott semmi. Így nem sikerült megspórolnom azt az egy fontot, amiből az ebédjeimet ki szoktam hozni, de a kutya se bánja. Mert útközben találkoztam egy lett sráccal. Én már hallottam róla, hogy van itt a kollégiumi városba egy lett srác, de nem tudtam, hol lakik. Civil enginiring-et tanul és Rigában csak pár utcával arrébb lakik tőlünk. Jót beszélgettünk, bár a szokásos lett távolságtartás meg volt benne. Állítólag van itt még egy félig orosz, félig lett lány is. Oroszok rengetegen vannak, meg franciák és németek. Elvétve néhány spanyol, ázsiai is csak kevés. Indiait pedig még egyáltalán nem láttam.

Majd talán lesz valami ebből a közös nemzeti identitásból, bár ahogy a letteket ismerem… Magyarokról egyáltalán nincs tudomásom, talán a másik kollégiumi városban. Ha majd elkezdek egyetemre járni, biztosan kiderül, remélem. Jó dolog, ha van egy kis közösséged ;)

Miután ebédhez nem jutottam, tettem egy kisebb sétát az óvárosban. Készült néhány új kép is. Ezeket felraktam, megnézhetitek. Sétáltam a temetőben, amelyben nekem nagyon tetszenek a sírkövek és benéztem a St. Machar templomba is. Ez egy hatalmas, vastag kőfalakkal rakott középkori templom. Gyönyörű ólomüvegekkel, faburkolatú tetőszerkezettel, amelyeken a helyi nemesség címerei láthatóak. A templom bent félelmetes. Hallod a saját lélegzeted morajlását, olyan, mintha Isten ott állna feletted. Abszolút tökéletesen betölti azt a funkciót, amire szánták.

Ebéd után, hogy be ne aludjak, elmentem egy nagyobb sétára a tengerpartra. Már nem renoválták a hidat, így a folyóparton sétálhattam ki a tengerhez. Nagyon tetszik nekem Don folyó völgye, olyan kis meghitt, azokkal az apró házakkal, amelyek itt-ott előbukkannak. A tengernél persze alaposan sivított a szél. Köd szállt a tenger felől, de a partot már nem bírta bevenni. Mint kiderült, a folyó másik oldalán, a tenger mentén, szintén egy golfpálya húzódik. Itt is játszanak, bár nem értem, hogyan lehet ekkora szélben golfozni. A tengerparton gyűjtöttem néhány követ. Megtekintettem néhány félig tengerbemosott második világháborús katonai partvédelmi bunkert. Majd hazatértem, hogy olvassak. Mivel tegnap igen csak beletört a bicskám Friar Diego de Landa Yucatan Before and After the Conquest című munkájába. Pökhendi voltam, amikor azt hittem 168 oldalt egy délután alatt angolul is ki fogok tudni olvasni. Vagy a nyelvezete régi vagy én nagyon nem tudok angolul, de 20 oldal/órás sebességgel haladtam.

Persze, minden másképp lett. Útközben megszállt az ihlet, így amikor hazatértem szobám díszítésébe fogtam. Kivágtam a múlt heti Financial Times képeit és néhány olyan szót, ami tetszett, és ezeket ragasztottam a szekrényemre és az ajtómra. Ezt követően már igazán otthonosan éreztem magamat a szobámban. Ráadásul mindezt a pompát semmiből teremtettem elő :p Miközben a kedves brit diákok drágán veszik a posztereket.

Ebből a szempontból szerencsések vagyunk, míg otthon a Népszabadság és Nemzet járt, addig itt az FT jár a kollégiumba ingyen :) Hírekre fel!

U.I.: A fenti cím után egyáltalán meg kell említenem, hogy ezúttal milyen állatokkal találkoztam a parkban?

Party Time

Ma túl estem az első kötelező előadásomon. Ez egy bevezető előadásnak volt meghirdetve és olyan is volt. Magyarországon ez az óra, ahova nem mész be. De itt még a silány – előre látható módon semmit mondó – órára is érdemes bemenni. Mert az itteniek egyszerűen annyira kedvesek és segítőkészek, hogy bunkóság lenne nem menni. És igen, lehet, hogy 89% az órának végig unatkozod, de olyan aprólékosak mindenben, hogy még itt is hallasz újat, ráadásul hihetetlen sok segítséget nyújtanak órán kívül. Mindenféle HelpDeskjük van stb. Már csak azt tudni, hogy ezek hol merre meddig. Csak ezért is megéri. Ráadásul, amikor ennyire segítőkészek és mindent elmondóak, akkor nagyon rosszul érezném magam, ha olyan kérdést sikerülne később feltennem a HelpDeskben, amiről már volt szó.

A nap maradék részét a könyvtárban töltöttem. Megtehettem, hiszen munkát már találtam és holnap lesz az állásinterjúm. Spanyol rádiót hallgattam és megnyugodva konstatáltam, hogy fél óra intenzív hírhallgatás után kezd visszaszivárogni a tudásom. Ami azt illeti, itt komolyan gondolják. Lehet, hogy már említettem valahol, de nem rég volt egy cikk a Times-ban a spanyol nyelvoktatás színvonaláról a brit felső oktatásban. Az itteni egyetem Oxford és valamilyen londoni suli után a harmadik helyen volt! A tanárok pedig azt ígérik, karácsonykor nyugodtan mehetünk nyaralni Maiorca-ra, mert addigra folyékonyan fogunk tudni beszélni spanyolul.

A könyvtártól szóhoz sem jutok. Az orosz nyelvű könyvek a pincében vannak, de az itteni gyűjtemény még így is nagyobbnak tűnik, mint a budapesti Orosz Intézetben! Just AMAZING!

Öt könyvet vettem ki a hétvégére, így amikor hazajöttem olvastam. Ésszerűnek tűnik már most belevágni a kötelezőkbe, mert évközben akad majd még bőven miért szívni a fogamat.

Este átnéztem Péterhez, akit két napja a géptermi szobában ismertem meg. Ő egy lengyel srác, aki Luxemburgban járt középsuliba. Talán épp ezért elég nemzetközi a srác és van közös témánk bőven. Számítástechnikát tanul, de a kedvence témája a grafika, egyébként festeni szokott. Jó arc. Ittunk egy sört, és elütöttünk 4 órát. Utána elment partyzni én meg haza. Nekem az itteni árak mellett még sokáig nem lesz erre módom, pláne akkor, ha egy tankönyv 40 fontba kerül! És nem mindegyik kapható használtan, sőt a spanyol például még a könyvtárnak sincs meg. Épp ezért a Freshers weekből is többnyire kimaradtam, mert elég kevés volt az ingyenes rendezvény, ami nem arra az időre eset, amikor én valami más miatt rohangáltam.

Itt a hétvége, csak sajnos most épp esik. Azért remélem, tudok egy picit túrázni majd a környéken.

Nyulak

Lám itt is előfordulhat az, amit Pesten oly gyakran emlegetnek a diákok. Feltesznek egy órát a Neptunra vagy az ERFTre, a lelkes hallgató odamegy, majd 20 perc várakozás után sincs se híre, se hamva az előadónak, ugyan olyan csalódottan távozik, amilyen lelkesen érkezett. Ez most velem itt is megtörtént.

Útközben az egyetemre egy nagyon praktikus építési megoldást láttam. Az egyetem az óvárosban fekszik, kis szűk utcákban, alacsony egy emeletes kőházakkal körbevéve. Az utcák macskakövesek és mindennek meg van a maga középkori hangulata. Villanyvezetéket vagy oszlopot nem látsz, sőt gázvezetéket sem. Az egyik ilyen, már már sikátornyi szélességű utca fel volt bontva, azaz fel volt szedve a burkolata. A macskakövek alatt egy vasbeton alagút futott, tele optikai kábellel meg minden egyébbel. Ezt odahaza is eltanulhatnák, így nem kéne minden egyes új vezeték esetén feltúrni az egész utcát…

Ma este ismét volt Debater Club (a magyar megfelelője ennek, szerintem a vita est lenne), ilyenen voltam kedd este is. Ma a St. Andrews-os diákok vitáztak a helyiekkel, arról, hogy a szexuális felelőségre vonást korhatárhoz kell-e kötni, avagy sem. A vita szabályai, az angol parlament szabályain alapultak. Az szónokoknak 7-7 perces felszólalás állt rendelkezésükre, amelynek az első és utolsó egy perce számított védettnek, azaz ekkor nem lehetett közbevetést tenni. A maradék öt percben lehetősége volt a másik álláspontot képviselő félnek közbevetésért jelentkeznie, és ha a szónok úgy ítélte meg, akkor szót adott neki. Ha nem tetszett, amit mondott, akkor udvariasan, de mindeközben gátlástalanul, beléfojtotta a szót. A vita végén lehetősége nyílt a közönségnek, hogy 3-3 percben valamelyik fél oldalán foglaljon állást. A vita lezárásaként, a közönség közfelkiáltással szavazott, hogy melyik felet tekinti győztesnek. Bár a St. Andrews-os diákok sokkal jobb képességekkel rendelkeztek, a korhatár eltörléséről - amely jelenleg Skóciában 16 év - nem sikerült meggyőzniük a hallgatóságot.
Lenyűgöző volt szemlélni az itteni vita kultúrát. A vita heves volt, de az embereket egy percre se ragadta el az indulat, még akkor se, ha személyeskedtek, szőrszálhasogatón kötekedtek vagy szándékosan provokálták a másik felet.

Az egyetemre a Seaton parkon keresztül vezet az utam. Itt az embernek alaposan alkalma nyílik arra, hogy csodálja a brit kert kultúrát. Ebből a merengésemből ma egy fehér fenekű, bokrok között ugrándozó nyúl riasztott fel. Ily közel a természet.

A netes időjóslásnak pedig nem lehet hinni. Mára is esőt és felhőket ígért, mégis olyan jó volt az idő, hogy fűben heverészve olvastam.

Tűzjelző

Ma éjszaka egy oly megszokott hangra ébredtem, csengett a tűzjelző. Felébredtem, de kész lettem volna visszaaludni, mert nem ez lett volna az első eset, hogy ilyen hangra ébredek. De a hang csak nem akart szűnni, nem értettem a portás néni mit vacakol annyit, kapcsolja már ki. Lassan derengeni kezdett, hogy nem is vagyok én otthon, hanem most élesben mennek a dolgok. Kinyitom a szemem és meglátom a lyukam, az itteni lakhelyem. Zoknit, kabátot fel, koliból ki. Persze ez se volt más, mint vaklárma. Valakinek hajnali háromkor jutott eszébe, hogy bacon-t süssön és odaégesse. (Itt elég kemények a pénzbüntetések nem tudom mi lett a srácokkal, de nagyon lazán vették, valami jó kis partyjukba rondított bele.

A délelőtt a budapesti helyzetkép tisztázásával tűnt. Pattanásig feszültnek tűnik a helyzet mind a magyar, mind a külföldi sajtón keresztül, pedig csak maréknyi emberről van szó.

A napom könyvtárban telt. Lenyűgöző gyűjtemény. Olvastam.
Az ebédemet, pedig kihoztam egy fontból. Finom spagetti, csak okosan kell főzni. De ha nem magad főzöl, akkor melegételhez hat font alatt aligha jutsz.

Keddi menü:

Tanulmányi osztály skót módra

Eleged van a végtelenségbe nyújtózkodó sorokból? Irigykedsz azokra, akiknek olyan téós néni jutott, aki megjegyzi a diákok nevét? Itt mindezt elfelejtheted, sőt még az indexedet se magadnak kell kitölteni (nem csak a Pázmány levelező tagozatán lehet ez így ;)
Ezen a földön küldenek neked egy levelet, melyben a személyes találkozód időpontja áll a Students Advisereddel. Kicsit több ő, mint egyszerű téós néni, mert elméletileg nagyobb rálátása van a dolgokra. Ők nem csak papírokat rakosgatnak egyik mappából a másikba, hanem valamelyik tanszékhez tartoznak, ahol jobb esetbe, mint tanársegéd tanítanak is. Érdemes a Student Adviseredet alaposan kifaggatni mindenről, hogy aztán írásban minden ott is legyen nálad.
Téós iroda, mint olyan nincs. Ha évközben bármi problémád adódik, akkor azt Emilen vagy neten rendezed. Abban az esetben, ha valami nagyon „olyan” dolog történik, amit nem tudsz elintézni a neten, akkor egyeztethetsz egy időpontot vele.
Amíg várakoztam (lévén, hogy jóval hamarabb értem oda), kihallgattam :p mások Adviser-i beszélgetéseit. És így utólag azt a szomorú következtetést kell levonnom, hogy nem a legjobb jutott nekem. Másoknak doktorok jutottak, akik érdeklődőek, veled együtt gondolkodnak. Nekem egy szerény latin díva jutott, akivel persze élmény együtt lenni, de hát mégis nem csak erre lenne szükségem.

Bankszámla skót módra

Még diákként se olyan egyszerű számlát nyitni, még akkor is, ha jóval könnyebbnek tűnik, mintsem sima halandóként. Mindenhol megkövetelik, hogy vagy három éve brit lakos legyél, vagy brit állampolgár. Számlához elvileg csak az egyetemmel karöltve hosszú közbenjárással lehet hozzájutni. De az itteni bankszámla elengedhetetlen, lévén, hogy helyi bankkártya nélkül még fapados buszjegyet se lehet kapni. Ha készpénzzel akarsz fizetni, rendesen ráfizetsz. Mielőtt bankszámlát nyitnál érdemes kideríteni milyen kártyához is jutsz valójában. Mert a brit bankok honlapja e téren egészen szűkszavú és akármilyen kártyával nem tudsz venni se vonat, se busz, se repülőjegyet. És ez az ország elég rendesen digitalizálva van. Szép nagy kerek szemekkel néznek rád, ha buszjegyet például készpénzzel kívánod megvenni, majd olyan árat mondanak, hogy azon nyomban szeretnél leülni.
Ergo, ma nem jutottam az oly annyira áhított bankszámlához, pedig a munkám végett igazán szükségem lenne már rá.

National Insurance number avagy TAJ szám brit módra

Ha dolgozni szeretnél az Egyesült Királyságban, feltétlenül szükséged lesz a NI-re. Ha egyetemi diák vagy, akkor is először munkahelyet kell találnod, ahol alkalmaznak. Ezt követően hívod fel, a helyi JobCenter-t és egyeztetsz egy időpontot. A szám kiállítása 30 napot vesz igénybe, így érdemes alaposan utána járni, mert mint kiderült, van arra mód, hogy már otthonról kezdeményezd e szám igénylését. E szám nélkül is elkezdhetsz dolgozni, csak egy igazolást kell felmutatnod a munkáltatódnak, hogy már benyújtottad a formanyomtatványt a szám igénylésére. De a valós gyakorlatot majd csak később látom meg.

Ilyen nyalánkságos rohangálással telt el a mai napon. Holnap vár rám még egy könyvtári regisztráció, és az ifjúsági szervezetek további felfedezése.
A gólya hét, vagy ahogy errefelé becézik Fresher’s week reggeltől estig vonultatja fel a színesebbnél színesebb programokat az elengedhetetlen ivásszattól, a bulikon át, a diákszervezetek bemutatásáig.
Itt a Keresztény diákkör sokkal erőteljesebben van jelen, mint sem otthon. Egy héten keresztül ingyen ebéddel várnak, és napi két elég komolynak tűnő előadással. Egyik nap remélem már rá fogok érni, mert szívesen megnézném, errefelé, hogyan csinálják mindezt a katolikusok.
A diákönkormányzat itt magába foglalja az öntevékeny csoport tevékenységét is. A végeredmény körülbelül ugyan az, mint otthon, néhányan jól megszedik magukat a diáktársaikon, csak itt mindez látható, törvényes és sokkal profibb.
Sokkal profibb itt más is. A hétvégére tüntetést szerveznek a kormány ellen Manchesterben! Pontosabban Blair ellen, Time to go („Ideje menni”), persze úgy hirdetik, hogy a brit katonáknak Irakból, de azért vegyük ám a célzást, mert nem véletlenül a Munkáspárt kongresszusának helyén kívánnak ezek a lelkes aktivisták tüntetni.
Ám itt semmilyen párt nem áll a szervezetten buszokkal szállítandó tüntetők mögött. Mind a konzervatívok, mind a liberálisok hallgatnak e téren, mint a sír. Ez a Munkáspárt belügye (mármint Blair távozásának időpontja). Egyszerű civilkezdeményezésről van szó, de tele van a város, a campus a szórólapjaikkal. Kár, hogy otthon még nem állnak anyagilag ennyire jól a civilek.
Este elmentem az első brit egyetemi vitámra, „A muszlimok és a terrorizmus” címmel. Nem voltak nagy bomba neves előadók. Viszont volt civil szervezeti képviselő, muszlim képviselő, a katonaságot képviselő tiszt, egy „A terrorizmus” című tárgyat oktató tanár, a helyi politika tanszékről és egy vendég előadó a Dundee Egyetemről. Közel sem kerekasztal beszélgetésről volt itt szó. A vendégek elmondták álláspontjaikat, majd a közönséggel(!) folytattak diskurzust. Olyan volt, mint egy jó kolis vita, annyi hajszálnyi különbséggel, hogy szakértők is bevonásra kerültek. A téma volt annyira közszájon forgó, hogy az emberek tudása meghaladta a felszínest, így egy elég érdekes diskurzusnak lehettem fültanúja.
November második hétvégéjén van lehetőség részt venni oxfordi vitában Oxfordban! Jelentkezés e hét végéig. A jelentkezőknek helyt kell állniuk orátori képességeiket felmérő vizsgán. És hogyan is néz ki Skóciában egy oxfordi vita? Ennek lehetek szem és fültanúja csütörtökön, ahol a St Andrews és a mi diákjaink tartanak oxfordi vitát How young is too young? (This House would abolish the age of sexual consent) címmel.
Ma reggel gondolom, már említenem se kell, hogy felhős volt az idő, így a napfelkeltéből egy fikarcnyi se jutott ;) Ráadásul még a napi egy fotómat is ellinkeskedtem…

U.I.: Köszönöm minden kedves ismerősömnek, akik tegnap éjszaka folyamán lelkesen közvetítették sms-ek formájában a budapesti eseményeket.

Észak Athénjában

Vagy, ahogy Sir Walter Scott nevezte Észak császárnőjében töltöttem el a mai napomat. Ma különös nap volt, mert két szobatársam elment tanulni az egyetemre (nekik már augusztusban elkezdődött az oktatás, lévén, hogy második diplomájukért dolgoznak), de a posták, a bankok és az iskolák zárva tartottak. Nemzeti ünnep volt, de még nem sikerült kiderítenem, hogy melyik.

Persze, hogy Murphinek lett igaza, és ma reggel ismét piros pozsgásos arcával vigyorgott rám az ágyamban a nap. Holnap már tényleg rá veszem magam, hogy korán keljek, bár amióta elindultam Edinburghból folyamatosan esik az eső, de ha aludnék akkor biztos megint, égszínkék ég alatt kelne a nap és ezt tovább tett nélkül már nem hagyhatom.

Miután ráeszméltem, hogy ma ilyen felemás nap van, felpattantattam egy fapadosra és irány a skót főváros Edinburgh. De nem repülővel mentem ;), hanem fapados busszal, errefelé ilyenek is vannak. Egy órára értem a városba, addigra már felhők borították az eget, úgyhogy a félhatos indulásig szinte már alig maradt időm. Pedig két múzeumba is ingyenes a belépés, ezek: a Királyi múzeum és a Skót múzeum. Nem is merészkedtem be, mert a tárlatuk állítólag oly bőséges, hogy arra egy nap is kevés lenne, majd legközelebb gondoltam. Nekem sokkal inkább volt kedvem kiélvezni a város hangulatát, és ebben a brites kavalkádban, kivenni mitől is skót ez a hely.

Jó hírem is van, ma már sikerült a fényképezőgépemet is magammal vinni, így néhány igazán gyenge minőségű képpel szolgálhatok számotokra, amit a megfelelő linkre kattintva meg is tekinthettek.

Edinburgh hegyes-völgyes, mint amilyen egész Skócia. Ahogy a városban keresztül-kasul sétálsz, elő-elő bukkan a tenger látványa. És a tenger, mint olyan, engem állandóan lenyűgöz és látványával soha sem tudok betelni (egyszer kéne tengeren eltöltenem hat hónapot, rögtön egy életre elegem lenne belőle :p). Az épületek középkort idéznek, és sokkal realisztikusabbak, mintsem itt Aberdeenben, ahol minden, ami régi olyan, mint egy mesebeli kastélyka, vagy játékház. Talán pont ezért van a skót fővárosban ilyen bosszantóan sok turista, ez egy kicsit vissza vesz az értékéből, de hát én is mit kerestem ott igazán? Semmi dolgom nem volt arra felé. Mégis megnéztem a királynő nyári rezidenciáját, a várat, a vár lábánál a mai napig aktívan működő börtönt (de csak kívülről), a templomokat, a pályaudvart.

Ez utóbbi igen találóan van elhelyezve egy völgyben, bár így van ez szerintem az „összes” skót városban (legalábbis Dundeeban, Aberdeenben ugyan ezt a megoldást láttam). És szépen be van építve úgy, hogy közben nyugodtan sétálgatsz egy bevásárlóközpont tetején, amely egy szintben van az utcával, és csak a bevásárló központ alatt van a pályaudvar. Ez otthon körülbelül úgy nézne ki a Déli pu. esetén, hogy a Naphegyen sétálva egyszer csak kiérnél egy hatalmas térre, amelyben alábukó lépcsők vezetnének egy bevásárlóközpontban, és ez utóbbi pincéje helyén lenne a pályaudvar.

Ennél jóval lenyűgözőbb volt a „kopasz budai hegy” a város szívében. Edinburghban van egy hegy, amely méreteiben a Budai hegyet idézi, de egyáltalán nincs beépítve és egy szál fa se található rajta. Csodásan elfekvő óriás ez, aki sehogy se pózolt úgy, hogy én szépen le tudjam nektek kapni.

Volt ott még mindenféle nevezetes brit arc (politikus, admirális, író) szobra, ami felért egy kész történelem órával. Úgy kellett előkapargatnom tekervényeim mélyéről, hogy kiről mit is tanultunk annak idején. De ezekért éri meg igazán….

Még két linkkel érzem magamat adósnak. Az egyik a skót parlament honlapja, ahol sokkal jobb képek készültek az épületről, sem mint az enyémek (www.scottish.parliament.hu), a másik pedig a fapados buszé, ahol néhány pennyért az egész szigetet bejárhatod (www.megabus.com).

Holnap beiratkozom.

U.I.: Miért pont Athén? Mert domborzatilag rendkívül hasonló Edinburgh az Acropoliséhoz (Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Edinburgh).

Egy hosszú séta

Vasárnap lévén úgy gondoltam, hogy ma nem állok neki munkát keresni, hiszen ezen a napon nem venne fel senki. Persze megeshet, hogy erősen tévedek, de valamivel muszáj nyugtatgatnom a lelkiismeretemet, meg az ő furdalását.

Rendkívül szép, napos reggelre ébredtem. Bántam is, hogy tegnap este lefekvéskor lemondtam a napfelkelte megtekintéséről a tengerparton, de ma is így fogok tenni, gondolván, hogy kétszer egymás után úgy se lenne ekkora szerencsém. Murphy törvényei szerint úgy is jól rá fogok fázni.

Lévén vasárnap és szép idő, sétára fogtam a dolgot a skót vidéken. A táj egyszerűen lenyűgöz, nem tudok találni szavakat. Nagyon olyan mintha nyáron otthon lennék. Minden zöldbe van borulva, a földművesek pedig szorgosan minden talpalatnyi földet megművelnek. Két, de ha jobban megszámolom, három jelentősebb különbség van (azon felül, hogy az autók és a gyalogosok a túloldalt közlekednek), az egyik, hogy itt rendkívül sok bárány legelészik (ez itt egyáltalán nem lep meg, különösen ezt a rendkívül sok gondozott gyepet látva), a második, hogy a legelésző tehenek között jóval magasabb a bikák aránya, mint otthon (ez gondolom a steakre vezethető vissza), a harmadik pedig a kőházak és azoknak a stílusa (fa hiány – de most már befejezem). A ráadás pedig a földeket elválasztó kőfalak, vagy szögesdrótok, amik bár csak a derekamig élnek, mégis ott vannak és tudatosítják a magántulajdon szentségét. Alacsonyak, átléphetőek így csak szimbolikusak, bezzeg északi otthonomban jócskán túlzásba viszik, áthatolhatatlan kerítéséket húzván.

Egész nap az abszolút fáradság eléréséig kóvályogtam. Sok erdőt láttam, meglepően sokat, a térképek ábrái alapján úgy vélekedtem, hogy sűrűségük ennél jóval alacsonyabb. Csak némely erdőbe lehetet bejutni, s azok közül is csak kevés volt az ültetet. A fák fajtája, szintén nyári otthonomra emlékeztetett. Az ültetett erdőkért kevésbé voltam oda, hiszen ameddig a szemem ellátott hosszú oszlopokban katonás fegyelemmel álltak a fák. Azok az erdők, amelyek áthatolhatatlanok voltak szintén ültetettek voltak. De olyan sűrűre sikeredtek ezeknek fenyőknek az elhelyezése, hogy nincs az a megtermettebb állat, amely át tudna menni e fák sorai között, és ilyen zárt területek nőttek ki hektárokra!

A faültetésnek sok helyen meg van a nyoma. Sok helyen láttam frissen ültetett csemetéket is. Legtöbbször meredek hegyoldalak mentén, amelyek még legeltetésre is alkalmatlanok. Állítólag a skót gazdák minden egyes csemete után szupszidiót kapnak, ezért e nagy ültetési kedv.

Némely útszakaszokon méterenként található egy lefolyó, ebből arra következtettem, hogy ha itt elkezd esni, akkor nagyon esik. A közutakon a kietlen, ritkán lakott skót táj ellenére elég nagy a forgalom és kicsit fura, hogy a feliratokat nem a sávok közepére festették fel, hanem a szélére, de hát az ilyenektől lesz sajátos ez a hely. Abban már biztos vagyok, ha egyszer innen elmegyek, ezek a gyönyörű brit pázsitok nagyon fognak hiányozni!

Láttam a tengert ismét és belém kötött egy szószátyár hatéves forma gyerek. Meglepett ez a végtelen közvetlenség, amivel fogadott és, ahogy csintalanságaiba beavatott, de úgy kopott el, ahogy felbukkant.

Csak-csak sikerült olyan utakra is rátévednem, amelyek a brit filmekben lépten nyomon feltűnnek. Tudjátok azok, ahol csupán egy kocsi fér el, és két oldalról kőkerítés veszi őket körül. Nos, ezeknek a hangulata pont olyan, mint amilyen a filmekben. Bár ha engem kérdeztek, akkor szerintem Szerb Antal ezt sokkal jobban megírta.

Ezenkívül megvettem magamnak az egyetemhez nélkülözhetetlen egy darab füzetet, tollat és ollót, de ez szóra sem érdemes. Ma is sikeresen elköltöttem öt fontot, anélkül, hogy elkezdtem volna dolgozni. És sikerült beszereznem a brit SIM kártyámat is, így most már ha szeretnétek így is elértek (a számot csak privátban ;).

A legjobb mégiscsak az ötórai tea, citromos Viktória süteménnyel, Malarme-t idéző pillanatokkal. A teáscsészékről már nem is epedezve…