Észak-Korea rock fesztivált rendez a békéért

Most olvasom a tegnapi Guardianben, „Rock for Peace” névvel, 2007. májusában, Phenjanban Rock fesztivált rendeznek.

Az észak-koreai fővárosba, minden nyugati rock banda fellépését szívesen fogadják. A fesztiválon bármilyen dal lejátszható, amely nem tartalmazhat utalást a háborúra, szexre, brutalitásra, gyilkosságra, drogra, erőszakra, nem állami közösségekre, imperializmusra, gyarmatosításra, rasszizmusra, anti-KNDKra és anti-szocializmusra. Az eseményt az észak-koreai Kulturális minisztérium rendezi. A fesztivál menedzsmentje viszont Londonban található, itt ugyanis könnyebben fel lehet venni velük a kapcsolatot. Ám a főszervező Kim Baptiste –vel így is csak e-mail váltáson keresztül lehet interjút készíteni, aki szívesen tölti ki a hozzá eljutatott „kérdőíveket”.

A teljes cikk itt

Emlékszem a kubai származású spanyol tanárom külföldön azzal lepett meg, hogy tudott magyar mondatokat. Mivel a nyolcvanas években, a kubai állami televízióban rendszeresen sugároztak magyar filmeket eredeti nyelven, spanyol felirattal. Ugyan ilyen rendszerességgel jártak ki állítólag magyar rock zenekarok Havannába koncertet adni. Sok sikerrel, a tanárom egész versszakokat tudott…

Rock zenészek, egy kis kiruccanás Phenjanba?

A kulturális antropológus értéke itt

Szegény kulturális antropológiát sokan, sokféle képen szapulták már. Nevezték áltudománynak, erőltetetten kreáltnak, a gyarmatosítok tudományának, vagy épp a gyarmatosítok lelkiismeretének megnyugtatására létrehozott „valaminek”. Magyarországon jelenleg kétségtelenül túlképzés folyik ebből a szakmából az ELTE és a Miskolci Egyetem kínál ilyen képzését, de magyar munkaerőpiac még közel sem ismerte fel/el ezen szakemberek tudását. Pedig számtalan történetet lehet hallani arról, hogy Nyugaton – itt elsősorban az USAról és az Egyesült Királyságról van szó- mennyire elismert tudás a kulturális antropológusé. Az Atlanti-óceán két partján nem csak akadémiai karrier állhat az antropológusok előtt, mivel a multinacionális vállalatok, állami intézmények is előszeretettel töltik fel állásaikat a humán kapcsolatok és erőforrások szakterületén velük. Ezek mindaddig csak cikkek és történetek, amíg az ember nem fut össze egy hús-vér nyugati antropológussal. Azon a szombat estén nem csak a francia politológus hallgatóval beszélgettem…

A magát írnek kiadó, egyébként leeds-i származású fiatalember, mint az este folyamán kiderült végzős kulturális antropológus hallgató. Megtermett ember, mind magasságban, mind szélességben. Bőbeszédű a külföldiekkel, és az itteni átlagos brit egyetemi hallgatóhoz képest széles látókörű. Bár ez utóbbi egy antropológus esetén kicsit sem meglepő.
Egy antropológussal mindig érdemes beszélgetni, még akkor is, ha teljesen más véleményen vagyunk vele, nagyon másként tudják látni a világunkat, és valahol meg is van a maguk igaza. Ha saját platóni államot kreálhatnék, akkor a középiskolákban bevezetném az ötödik évfolyamot, ahol a kötelező jogi-, illetve közgazdasági alaptan oktatást egy kis kulturális antropológiával toldanám meg. Három éves korunk után valahogy elfelejtünk rákérdezni a legevidensebbnek tűnő dolgokra, pedig néhány társadalmi vita esetén nem ártana.
Visszatérve a leeds-i esethez. Vallás antropológiát tanul, szakterülete a leeds-i iszlám közösség. Bár még több mint félév választja el diplomájától, már biztos állás vár rá. A szerződését elmondása szerint már aláírta, az elkövetkezendő néhány éve több szempontból is biztosítottnak tűnik. A leeds-i rendőrség szakértőkén kívánja alkalmazni 2007 júliusától. A szakterülete aktualitásnak örvend és a kezdő fizetése bőven meghaladja az átlagos friss diplomás kezdő fizetését.
A diplomás átlag kezdő fizetés listáját egyébként a The Times szeptemberben publikált felmérése szerint a filozófia diplomával rendelkezők vezetik, akik évente kb.: 19000 fontot tehetnek le az asztalra, a jogászok, közgazdászok, mérnökök kezdő fizetései csak a top10 második felében tűnnek fel, 17, illetve 18 ezres nagyságrendekkel.

Történetek tanáraimmal: Nem vagyok egy könnyű eset vagy kötözködöm, vagy kérdéseim vannak. Múlt hét csütörtökön, antropológia előadás helyett, az Ongka’s big Moka című film került levetítésre. A film természetesen érdekes volt és előadás után muszáj volt megkérdeznem, hogy a film felvezető beszédében említett második résznek mi a címe. Az előadó nem tudta. Adott iránymutatókat, hogyan keressek rá, de megígérte utána néz személyesen is. Rákerestem, nem találtam. Ma előadás után odajött hozzám és bejelentette, hogy az általa említett film nem létezik. Ő csak hallomásból szerzett róla tudomást és lehet, hogy csak tervezték leforgatni. Egészségesnek tűnik az itteni felfogás, hogy az előadóknak, szeminárium vezetőknek meg van engedve, hogy nem kell tudniuk mindenről és ők is tévedhetnek. Ezekből senki nem csinál nagy ügyet, a rendszerrel együtt jár, de vajon hol a határ?

Szobatársi asszociációk: Magyarország hivatalos nyelve a német, mivel az a Habsburg Birodalom része, majd később az Osztrák-Magyar Monarchia volt. Te is Konrad valami fura német dialektusban szoktál beszélni...

Kommuna vs az egyén

Sétáim során a kollégiumi városban felfigyeltem arra, hogy néhány konyha ablak párkányán, olykor akár hat különböző mosószer is figyel. Bár a lila, zöld, sárga, piros, fehér színkavalkád, kétségtelenül feldobja az amúgy egyhangú és kopott konyha hangulatát, azért sejteni lehet, hogy szinte senki nem belsőépítészeti megfontolásból tartogat különböző típusú mosószer készleteket az ablakpárkányon. Sokáig éltem abban a hitben, hogy elszigetelt jelenségről van szó és csak egy-két kibékíthetetlen lakásban van ez így. De aztán felvilágosítottak…

Sétáim során a babaházak között – Esténként valóban babaházaknak tűnnek, ezek az apró épületek, amelyekbe lakunk. Kis, két emeletes tömbházak, emeletenként két lakással, lakásonként hat lakóval a kollégiumi város szívében - figyeltem fel arra a jelenségre, hogy néhány konyha ablak párkányán, olykor akár hat különböző mosószer is figyel. Bár a lila, zöld, sárga, piros, fehér színkavalkád, kétségtelenül feldobja az amúgy egyhangú és kopott konyha hangulatát, azért sejteni lehet, hogy szinte senki sem belsőépítészeti megfontolásból tartogat ilyen mértékben, különböző típusú mosószer és mosószivacs készleteket az ablakpárkányon. Sokáig éltem abban a hitben, hogy elszigetelt jelenségről van csupán szó és néhány kibékíthetetlen lakásban van mindez így. Gondoltam, magyar ismerősöm is csak a véletlen játéka folytán került ilyen lakóközösségbe, ahol mindenkinek saját mosószere és mosószivacsa van, a fürdőszobai kézi szappanról már nem is beszélve. Kíváncsiságból rákérdeztem a munkatársaimnál, akik meggyőztek arról, hogy tömeges jelenségről beszélhetünk. Azóta többektől is érdeklődtem, kiderült a számomra oly alapvető kommunális eszközök, másoknál ilyen formába nem léteznek. Nálunk a mosószer, mosószivacs, a kézmosó szappan a fürdőszobában, a só közjószág. Az elfogyó készleteket, szabályozástól függetlenül, spontánszerűen kialakult rotális rendszer segítségével pótoljuk. Mint kiderült, a szelektív hulladékgyűjtésben is kivételek közé vagyunk sorolhatóak lelkesedésünkkel, bár az egyenletesen megoszló szemét le, illetve kivivés továbbra is komoly problémákba ütközik. Mindenki mosogat maga után, mint a kisangyal, de bizony az ebédlő asztalon meglátszik, ha már két hete nem járt itt a takarítónő.
Lehet, hogy kissé hideg a kapcsolat (bár férfiak között ez akár normálisnak mondható viszony is lehetne) lakótársaim között, de néhány számomra - és ezek szerint a többiek számára is – fontos, alapvető dolog magától működik. Ugyan a villanylekapcsolásra még alaposan rá kellene gyúrnunk.

Kedvenc eszköz: a kilencven fokkal „megtört” olló, amellyel a gyepszőnyeg szélét nyírják. Úgy kell elképzelni, mint egy nagy sövényvágó ollót, csak kisebb pengékkel, de hosszabb nyelekkel. A nyelek merőlegesek a földre, míg maga a vágó része párhuzamos a talajjal. Az eszközt a gyep csinosítására vetik be.
A közparkokban általában található virágos kertpark. Itt a gyep nincs egy síkban a talajjal, hanem kiemelkedik, így a széle ugyanúgy nyírásra szorul, mint maga a gyepszőnyeg. A látvány, mindenestre elsőre mosolygást vált ki az emberből, amikor az ilyen foglalatosságot űző kertészekkel találkozik.

Szobatársi asszociációk: A szobámban egy a szekrény és az ablak között kihúzott kötélre szoktam teregetni. Erre a svéd lakótársam rendszeresen megjegyzi, hogy ilyenkor biztosan kemping hangulatra vágyom. Míg az angol csak annyit mordul: „kínai mosoda”.

„Sexy”

Tegnap este egy francia politológus hallgatóval vetett össze a sors. Hallgatag, visszahúzódó fickó volt, egészen addig, amíg a megfelelő témára terelődött a szó, nevezetesen a francia szocialista elnökjelöltre Ségolène Royalra. Minden harmadik mondatában szerepelt, hogy a jelölt „sexy”, de miért is fontos ez? Előnyről vagy hátrányról beszélünk? A franciák köztudottan soviniszták…?

Érdekesen indult a szombat. Reggel hosszú idő után először érthetetlen okokból sokáig aludtam. Zazin ébredtem, és ha az egyik aznap esti vendégem nem ír sms-et „később érkezem”, akkor el is felejtettem volna, hogy vendégeket várok. Szerencsémre a rozskenyér leveset percek alatt összecsapható, a többi szerény vendégváró pedig érkezésem óta a polcokon hevert. Lévén már megérkezésem előtt szándékomban állt valamiféle képpen megemlékezni a függetlenség napjáról. Kellemesen indult az este, jót beszélgettünk és a szervezés fejébe, egy-két delikát bor - ha nem is a markomat csapta, de - az asztalomon díszelget. A nagy szerénységben, már el is felejtettem lassan, mit is jelent egy jó bor. Ám a vendégeknek éjfél előtt még vissza kellett juttatniuk a bérelt kocsiukat az autókölcsönzőbe, így aránylag hamar távoztak. Kikísértem őket az ajtóig, kinyitottam, kimentem velük.
A szembeszomszédnál is buli volt aznap este, erről már szórólapok tanúskodtak kora délután. Mindenkit meghívtak a környékről. Az ajtójukon valamiféle plakát éktelenkedett. Vendégeim már kiléptek a lépcsőházból, egy lépést előre léptem, hogy a homályban jobban kivehessem mi is áll a plakáton. Szokatlanul nagy volt a csend. A mulatság biztos csak vicc, mivel akkor nem lenne ekkora csend, gondoltam. A plakát nem okozott meglepetést, csak az állt benne nagyban, kicsit másképp, mint a szórólapokon délután. Csatt! Csattant az ajtó. Hátranéztem, valóban az ajtó bezárult. Nálunk mindenki elment. Kizártam magam! Kulcs nélkül…, muszáj volt hát idegen emberek bulijába mennem.

A barátságot bizony pénzben lehet mérni. Hívtak engem már sokszor, sok helyre, sokan, de én mindig udvariasan kihátráltam a helyzetből, látván, hogy legalább egy fontos vonzata lenne egy-egy ilyen kiruccanásnak. Ám ez a 10%-os költségvetési kilengés heti egyenlegemben, a fiskális fegyelem komoly megroppanását jelentené, így szerzetesi életmódra rendezkedtem be és szociális határaim az ingyenes rendezvények és lehetőségek korlátaival korrelált erősen. De végre volt kezdőtőkém! Igaz két üveg megbontott bor, de jó minőségű és még legalább félig tele! Szombat este! Ki kellett valahogy használnom az alkalmat. Elrohantam a recepcióra, szerencsémre az első kizáródás ingyenes, azaz ingyen nyitották ki a lakás ajtaját, ahol végre kabátot ölthettem és felfegyverkezhettem két üveg borommal. Legközelebb, ha ilyen butaságot csinálok, hogy kulcs nélkül lépek ki az ajtón, miközben senki sincs otthon, akkor az bizony kemény három font költséget jelent.
Kopogtattam a szomszédoknál. Négy úrfi, két hölgy, a többiek állítólag a városban szórakoztak, a hátramaradottak rájuk vártak. Kezdetnek nem rossz. Egy spanyol és egy angol lány, egy leeds-i, aki írnek adta ki magát, két német és egy francia pasas. A keletnémetet folyamatosan ugratták. Még nem volt becsípve, de rendszeresen félrebeszélt, meg félre értette a dolgokat. Most már értem miért mondják az én angolomra, hogy jó. A keletnémetével összehasonlítva tényleg úgy tűnhet, mintha tudnék is valamit. Egy órát csevegtünk és vártunk. A falra mindenféle idézeteket raktak ki a lányok, ki, mikor, mit beszélt félre. Ezen valóban lehetet fél órán át derülni. De várni nem lehet örökké, így elmentünk a főépület pincéjébe, ahol az egyetlen mikrolokális szórakozóhely található. A lányok szublimáltak, a pasik bevetésre indultak, maradtam a franciával. Hamar letudtuk, ki vagy, hol tanulsz kötelező köröket, majd berendezkedtünk egy üres asztalnál, ahol két elfelejtett félig tele sörös korsó hevert és alibinak tökéletesen megfelelt.
Mennyi esélye is van egy nőnek Franciaországban? – kérdeztem. És az addig hallgatag, szűkszavúan felelgető francia beindult, elkezdett hadarni, gondolatai gyorsabban szálltak, mint a nyelve. Néha, néha már franciát kevert a mondandójába, de ezek szalagkorlátként szolgáltak számomra, ilyenkor megállt és vette magának a fáradságot, hogy fordítson.
Annyit, a mindennapi sajtót olvasó közember is tud, hogy Franciaországban, a napokban, hetekben, hónapokban minikampány és miniszavazás zajlott. A szocialisták nyíltan vitáztak arról, hogy ki is legyen a párt köztársaság elnök jelöltje a soron következő választásokon. A jelöltek nyílt televíziós vitákon védték álláspontjukat és próbáltak maguknak híveket toborozni. Bár a legnépszerűbb jelölt mindvégig Royal volt, a franciák az egész sót (show) újszerűnek élték meg, ilyen eddig még nem volt. Sajnálkozott is újdonsült barátom, hogy pont most nincs otthon.
- Sárközy a bushi politika gallositója. Lassan, egyszerűen beszél, „kissé populista”, azt mondja, amit az emberek hallani szeretnének. De közel sem annyira közvetlen, mint az amerikai kollégája. Nem ereszkedik le az egyszerű emberig, Párizs leggazdagabb negyedében lakik és csak magas körökben fordul meg. A párizsi zavargások? – hát az nem okozott törést a karrierjében, elhárította magáról a felelősséget és a probléma megoldójaként lépett elő, az akkor Belügyminiszterként tevékenykedő politikus. De veszélyesnek tartom és nincs is igazi víziója Franciaországról a XXI században – mondta az ellentábor elnök jelöltjéről politológus társalgó partnerem.
- Ségolène, ő remek, fiatal, lendületes, új dolgokat hoz be, nagyon örülök, hogy ő lett a szocialisták jelöltje – folytatta mondanivalóját csillogó szemekkel – ő tudna cselekedni és sexy. Karizmatikus, okos és sexy. – De miért fontos, hogy sexy? – vetettem közbe én. - Mert az előny, mert ő nő.
- De ez ugyan így hátrányára is válhat. A franciák a nőben nem a gyengébbik nemet látják?
- De pont ez benne az érdekes. Nekünk királyaink voltak és császárunk. Számos politikusunk a XX. századba úgy viselkedett, mint ha az ő utódjuk lenne. De Gaulle, mintha Napóleon nyomdokában szerette volna járni karrakterében, míg Jacques Chirac az utóbbi időben úgy viselkedik, mintha király lenne. Ha nem a politikusok, akkor a nép szereti a vezetőit valami ilyen féle karakterrel – király, császár – felruházni. Royalra nem lehet, mert ő nő, mert ilyen még nem volt. Rendkívül érdekes lesz az elkövetkezendő fél év, szembe kell néznünk önmagunkkal. Most ötven-ötven százalék a jelöltek esélye, de nagy viták, csúnya húzások előtt állunk.
Aztán valamiféle külső okokból megszakadt az amúgy rendkívül érdekes monologizálása, melyet időként szó keresése torpantott meg. Vadászó társaink is körénk gyűlve visszatértek. Még belénk kötött egy angol lány, de a helyet szerencsékre hamarosan zárták és kidobtak minket. Másnap reggel munka, különben is ideje volt már lefeküdni.