Egy kis sikerélmény

A britek munka után betérnek a legközelebbi kocsmába egy korsó sörre vagy más szeszes italra. Ez nem csupán egy tankönyvi példa, hanem a valóság is. Nálunk a műszak végének közeledtével, mindig összegyűlik két-három főszakács a környékről, hogy együtt menjenek el egy pofa sörre. A konyhán a csapatunk eléggé nemzetközi (írek, skótok, angolok, franciák, németek, magyarok, svédek, ghánaiak, indiaiak, thaiföldiek és hong-kongiak), de közülünk egyedül a britek ugortak be munka után, legalább hetente egyszer a helyi kocsmába, azaz a kollégiumi város pincehelységébe, a Wateringholeba. Szerintem abból eredendően, hogy ez az utolsó tanítási hét, járnak most már minden este a kocsmába. Persze kiderült, hogy egy picit tévedtem.

Pasi van ugyan is a dologban. Az egyik munkatársnőmnek tetszik a csapos, és most, hogy valóban kevesebbet kell készülni az egyetemi órákra már rátudja venni a kolléganőit, hogy térjenek be egy pohár italra, hátha felfigyel rá a pult mögül felszolgáló fazon. Meg kell valljam, nekem egy kicsit fura, hogy 25 éves fejjel az ember még mindig itt tart, de talán az ilyeneket az ember ki se növi.
Tegnap először engem is elhívtak, amit teljes sikerként éltem meg. Embere válogatja, de nekem három hónap alatt még egyszer se sikerült kizárólag brit társasággal bár hova is mennem, vagy hosszabb ideig beszélgetést folytatnom. A britek ugyanis, az én tapasztalataim szerint, kevésbé szeretnek vegyülni a nemzetközi hallgatókkal.
Igen(!), brit angol három órán át :D és az első korsó sör után, még azt is sikerült elérnem, hogy kijavítsák az angolom. A britek ugyanis illetlenségnek tartják kijavítani a másikat, még akkor is, ha kérve kéred őket. Megérteni, megértik és a kiejtésed miatt meg nem fognak kotnyeleskedni, de ha senki soha nem javít ki, akkor sohase fogom megtanulni a brit pronunciation-t. Ezek szerint egy korsó sör elég, hogy levedjék a morális korlátaikat. Persze a társaság bohócává váltam, de ez engem egyáltalán nem zavart. Három hónap után végre sikerült, csak britekkel lennem, és tanulnom. Mert szlenget a news.bbc.co.uk nem igen lehet olvasni, se a tankönyveimben. Mondanom se kell, hogy a mellékneveiket, jelzőiket életembe először hallottam és csak a szavak csengéséből, hangulatából próbáltam kitalálni, milyen jelentést hordoznak (A bohóc pózt meg amúgy is kedvelni szoktam).
A második korsó sör után, már sokkoló beszélgetések következtek. Az amúgy szolid, illemtudó, udvariasan beszélgető britek kifordultak magukból. Arról kezdtek mesélni, hogy amikor annyi idősek voltak, mint most én, akkor hogyan rohangáltak egy szál kombinéban az utcán egy-egy hasonló kocsmázás alkalmából. Elkerülhetetlen volt a téma, hogy találtam e már magamnak valakit, és milyennek találom a skót lányokat. Abszolút lelkesedéssel kezdték el találgatni; egyáltalán két méteres termetemmel, hogy találok magamnak alkalmas partnert, meg vajon, hogy vagyok képes állva csókolózni kisebb termetű lányokkal. De amikor ahhoz a részhez értek, hogy milyen gázul néz ki egy magas pasas egy alacsony termetű lánnyal, akkor örültem, hogy ültem. Azt még megértem, hogy egy magas lánynak problémás egy alacsony termetű pasi, de szerintem nekünk magas fiúknak a lány mérete nem oszt nem szoroz. Legfeljebb nem csókolózunk állva, és akkor mi van (de ha akarunk, akkor igen is tudunk ;))? Konklúzió: ők soha nem kezdenének ki velem, mert túl magas vagyok. Ez utóbbi már kevésbé ütött szíven, de csak azért nem járni valakivel mert túl magas? Most a látszat számít vagy a kapcsolat?

Életképek: Hát nem azon a reggelen törik el az ember egyetlen nadrágszíjának csatja, amikor öltönyben akar megjelenni az ösztöndíj interjúján! És hiába kopog ilyenkor – hajnali fél kilenckor – öt percig a lakótársa ajtaján, ha az álmából felverhetetlen. A többieknél utóbbi tapasztalatok fényében már nem is próbálkozik, hanem improvizál. Megoldja, hogy úgy nézzen ki, mintha lenne rajta öv. Szerencséjére megérkezése óta belehízott a nadrágba, így ami szeptemberben még nem, most már öv nélkül is megállja a helyét.