Des Browne nemzetvédelmi miniszter csütörtökön a King’s College hallgatóinak Londonban kifejtette, az Egyesült Királyságnak át kell térnie az újgenerációs haditechnikára, amelynek szerves részét kell, hogy képezzék az atomfegyverek. Hozátette, a nukleáris fegyverzet csak végső szükség esetén, kizárólag önvédelmi célból kerülne bevetésre. Browne szerint, efajta elrettentő eszközökre szükség van a XXI században.
Mint elmondta, „sajnálatos, hogy az elrettentés képe ennyire szorosan asszociálódik a hidegháborúval”. A jelenlegi Trident típusú tölteteket hordozó tengeralattjárók 2024-re elérik maximális életkorukat, addigra meg kell oldani a lecserélésüket. A miniszter tervei szerint, az újgenerációs atom-tengeralattjárók telepítésének költsége megközelítőleg 20 billió fontot tesz majd ki.
A javaslatról a kormány márciusban dönt.
Kapcsolódó cikkek linkjei:
BBC
The Guardian
A földi telepítésű atomfegyverekről való teljes áttérés az angolok részéről talán még érthető. Stratégiai szemponból a tengeralattjárók nehezebben sebezhetők. De az „északiakkal” is számolni kell. Egyes skót képviseleti csoportok szeretnék elérni; amennyiben Skócia függetlenné válik, a nyugati partján fekvő atomtöltetekkel rendelkező rakéta silókat számolják fel és annak fegyverzetét vonják ki a függetlenné váló állam területéről. Ám a tengeralattjárókra való áttérés se jelentene biztos megoldást az angolok számára. A Skót Nacionalista Párt ugyanis szeretne 1 millió fontos illetéket róni minden egyes Trident robbanófejre, amely belép Skócia területére. Ezzel az intézkedéssel mintegy megelőzve, hogy az angolok újgenerációs atomfegyvereket telepítsenek Clyde-ba, az Egyesült Királyság Haditengerészetének skóciai tengeralattjáró bázisára.
Egy kis brit fegyverkezés:
Kedden Glasgowban vízrebocsátották az első újgenerációs rombolót, amely jelenleg „a világ legfejlettebb rombolója” titulussal rendelkezik. A Védelmi Minisztérium összesen hat darabot rendelt, az egyenként 800 millió fontot érő Type 45 típusú rombolóból.
U.I.: Azért Iránnak mégse legyen, mi szeretnénk magunkat biztonságban érezni, nekik ehhez nincs joguk…
U.I.2: Ma hangosan röhögtem a BBC rádió kabaréján, olyan nagyon nagy baj tán még sincs.
1/26/2007
Letöltendő szabadságvesztésre ítéltek egy egyetemista bloggert
Csütörtökön az egyiptomi bíróság megerősítette ítéletét, amely szerint Kareem Amert, a 22 éves Al-Azhar Egyetem hallgatóját kilenc éves letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta.
Az egyetemi hallgató bűne, hogy kritizálta a szélsőséges nézeteket valló professzorait. Amikor bejegyzéseit az egyetem illetékesei felfedezték, átadták az ügyet a helyi ügyészségnek. Még novemberben egy hónapos fogházra ítélték Amert, „az egyiptomi elnök becsmérléséért”, valamint „a helytelenül kihangsúlyozott aspektusok miatt, amelyek ártanak Egyiptom hírnevének”. Az ifjú egy hónap alatt „nem tért” észhez, így komolyra fordult az ügy, kilenc évet kapott, hogy észhez térjen.
Az Egyesült Államok és az Amnesty International tiltakozik.
A hatóságoknak pedig igazuk volt, a fiú valóban nem tesz jót Egyiptom hírnevének, de nem a blog bejegyzéseivel…
Előzmények itt:
http://www.iht.com/articles/2006/12/27/opinion/edsage.php
Egyiptomban közel sem elszigetelt esetről beszélhetünk:
http://news.bbc.co.uk/2/hi/middle_east/6164798.stm
Az egyiptomi bloggerek társadalmi szerepe:
http://news.bbc.co.uk/2/hi/middle_east/6264193.stm
Bloggerek bebörtönzése a világ számos pontján:
USA – New York Times - Blogger Jailed After Defying Court Orders
Kína – The Times – Blogger Jailed fo backing elections
Irán – The Register – Iranian Blogger Jailed for 14 years
Így tessék blogolni!
Szól a rádió
Tegnap végre megvettem a hónapok óta áhítozott rádiót. Ismét tanultam. A kapitalizmusban az alapszabály: fogd és vidd. Azaz ne várj arra, amikor lesz pénzed, hanem vedd meg akkor, amikor áru van, még akkor is, ha nincs pénzed.
Magam se reménykedtem abban, hogy a M&S-nél marad abból a nagyon klassz kis kinézetű, retró hangulatú, 10 fontos rádiókészülékből akár egy darab is. Túl jól nézett ki. De Karácsony előtt mindenfelé lehetett hozzá hasonlót kapni, igaz kicsivel drágábban. Kiderült az M&S minden akciós termékéből maradt néhány darab, csak pont abból nem, ami nekem tetszett. Elkezdtem hát járni a várost. Meg kellett állapítanom, hogy digitális rádió őrület van, azaz hagyományosat olcsón a város szívében már nem is árulnak. Még a „legprimitívebb” rádiós ébresztőóra is 30 fontnál kezdődött, mert abból is már csak digitálist árulnak. Az ASDA volt végül a nyerő, hét fontért vágtam zsebre a drágát. Azóta éjjel nappal szól a rádió, lakótársaim legnagyobb örömére. Ráadásul beszélgetek is vele, ismétlem, amit mondanak, mert már piszkosul elegem van a közép-európai akcentusomból (legutóbb horvátnak véltek). Ha nyárig sem történik változás – 5 hónap intenzív beszélgetéssel a rádióval – akkor…. Hm, olyan nincs, hogy az ember képtelen valamire… Akkor csodálkozni fogok, nagyon.
1/25/2007
Vizsga IV
Spanyol nyelvtan volt az utolsó vizsgám. Mottója: Hulljon a férgese. Helyszíne: a hűtőszekrény
Arra számítottam, hogy ez lesz a legnehezebb vizsgám. Szépen megoldogattam a régi vizsgasorokat, bár tudtuk az idei másképp fog kinézni. Arról azonban nem volt szó, hogy ennyire nehéz lesz! Az egyszerűen megoldható házi dolgozatok és a nevetségesen könnyű órai vizsga után övön aluli ütésként jött egy ennyire nehéz vizsga. Az évfolyam 10%-a az első fél óra után felállt, a következő egy órában még 30%-a adta fel, így már érthető miért csökken a következő félévben a spanyol csoportok száma az eddigi 2/3.-ára. Hulljon a férgese! Igazuk van, mert néha engem is már nagyon bosszantott a tömeges nem tudás, és a helyben való toporzékolás, csak azért mert mások nem tanulnak.
A vizsga nehéz volt, nem lesz first, de arra igazán nem is számítottam.
Bár izzasztó volt, de a fűtést igazán bekapcsolhatták volna.
VISZONT, amin nagyon KIAKADTAM, és ami miatt felment bennem az agyvíz és IDEGESÍT, az a szóbeli vizsgám eredménye. Az argentin 15-öt adott nekem, nekem! aki hónapokig az egyetlen volt, aki képes volt egy épkézláb mondatot kinyögni spanyolul az óráján, nekem, aki rendre tudta a kikérdezett szavakat, nekem… és még folytatnám.
A lengyel csajok, akiket korrepetáltam 19-et és 17-et kaptak. És mi így hárman kelet-európaiak teljesítettünk a legjobban. A 15-ön teljesen ki vagyok bukva. Végig beszéltem az egész vizsgát, a tanár pedig csak idétlenül vigyorgott. Egy szó nem jutott eszembe, a teniszpálya, de azt körül írtam neki, ahogy ilyenkor szokás. Mindenre válaszoltam, nem kötekedett.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Én bírtam őt, de most nagyon nem tudom mit gondoljak róla. 15, de hát az még az upper second-öt is csak alulról szagolja!
Ez az első dolog, amit igazságtalannak érzek itt. Már a rendszer tökéletességének illúziójában voltam, egészen mostanáig.
Érzem, ha lenyugszom megint ki fogom törölni ezt a posztot.
Arra számítottam, hogy ez lesz a legnehezebb vizsgám. Szépen megoldogattam a régi vizsgasorokat, bár tudtuk az idei másképp fog kinézni. Arról azonban nem volt szó, hogy ennyire nehéz lesz! Az egyszerűen megoldható házi dolgozatok és a nevetségesen könnyű órai vizsga után övön aluli ütésként jött egy ennyire nehéz vizsga. Az évfolyam 10%-a az első fél óra után felállt, a következő egy órában még 30%-a adta fel, így már érthető miért csökken a következő félévben a spanyol csoportok száma az eddigi 2/3.-ára. Hulljon a férgese! Igazuk van, mert néha engem is már nagyon bosszantott a tömeges nem tudás, és a helyben való toporzékolás, csak azért mert mások nem tanulnak.
A vizsga nehéz volt, nem lesz first, de arra igazán nem is számítottam.
Bár izzasztó volt, de a fűtést igazán bekapcsolhatták volna.
VISZONT, amin nagyon KIAKADTAM, és ami miatt felment bennem az agyvíz és IDEGESÍT, az a szóbeli vizsgám eredménye. Az argentin 15-öt adott nekem, nekem! aki hónapokig az egyetlen volt, aki képes volt egy épkézláb mondatot kinyögni spanyolul az óráján, nekem, aki rendre tudta a kikérdezett szavakat, nekem… és még folytatnám.
A lengyel csajok, akiket korrepetáltam 19-et és 17-et kaptak. És mi így hárman kelet-európaiak teljesítettünk a legjobban. A 15-ön teljesen ki vagyok bukva. Végig beszéltem az egész vizsgát, a tanár pedig csak idétlenül vigyorgott. Egy szó nem jutott eszembe, a teniszpálya, de azt körül írtam neki, ahogy ilyenkor szokás. Mindenre válaszoltam, nem kötekedett.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Én bírtam őt, de most nagyon nem tudom mit gondoljak róla. 15, de hát az még az upper second-öt is csak alulról szagolja!
Ez az első dolog, amit igazságtalannak érzek itt. Már a rendszer tökéletességének illúziójában voltam, egészen mostanáig.
Érzem, ha lenyugszom megint ki fogom törölni ezt a posztot.
1/24/2007
Razzia
- Kopp, kopp – koppannak a kéznek szálkás ujjperchajlatai az ajtón. Az üreges fatest válaszol: „Kopp, kopp”. Nincs mozgolódás, feleletre se várnak. Csusszan már a zárba, s fordul a kulcs. Kattan a nyelv, nyikorogva megindul az ajtó. Két nő belép.
A pillanatban, szobám tágasra nyílt ajtaján keresztül próbál meg elszökni a rántotta még ott ragadt széttespedő szaga. Menteni kell – érzem, bár nincs menthetőt. Felkapom a tányért, a tény kedvéért, de nem igyekszem oly annyira a konyha felé. A kezek újra koppannak, rendre, sorra, lakótársaim ajtajain. „Inspection” – mondják. Tudtuk mi ezt jól, előre megmondták, ahogy az eddigi kettőről is kaptunk írásbeli értesítést. De én még soha nem élhettem át, rendre távol maradtam, „dolgom van” illúziója vezérelt. Eddig nem értek itt. De nem a várva várt wardeni gárda és nem is a menedzsment érkezik. A takarítók kék uniformisát viselő hölgyek ők. Egyikük bősz igyekezetében szinte fellök, midőn a konyhába ront, igaz én csak téblábolok az útjukban a folyosón, tányérral a kezemben, céltalanul a mosdó felé. Másodpercek elejéig kinyitja a tűzhelyt, mintha bele nézne, de túl kevés időt szán rá, mégis elégedett kifejezéssel egyenesedik fel. Tekintete most máshova súlyt le „A szelektív hulladékgyűjtő tartályokat ki kell vinniük” villantja rám szemeit. A két kockatestű szatyorból már csüngve kívánkozik ki a tartalom. Yeah – hagyja el nyögve számat a szó.
Hozzám be se néznek, a többieket is csak felkeltik, akik nem reagálnak, arra rányitják az ajtót. Csak kinyitják, be nem néznek. „252” - hangzik és sercen a pipa a papíroson. Két perc, nem több. A negyedéves lakás felügyeleti vizsgálaton átestünk. Megállapíttatik: rongálás nem történt.
Komolytalan.
A pillanatban, szobám tágasra nyílt ajtaján keresztül próbál meg elszökni a rántotta még ott ragadt széttespedő szaga. Menteni kell – érzem, bár nincs menthetőt. Felkapom a tányért, a tény kedvéért, de nem igyekszem oly annyira a konyha felé. A kezek újra koppannak, rendre, sorra, lakótársaim ajtajain. „Inspection” – mondják. Tudtuk mi ezt jól, előre megmondták, ahogy az eddigi kettőről is kaptunk írásbeli értesítést. De én még soha nem élhettem át, rendre távol maradtam, „dolgom van” illúziója vezérelt. Eddig nem értek itt. De nem a várva várt wardeni gárda és nem is a menedzsment érkezik. A takarítók kék uniformisát viselő hölgyek ők. Egyikük bősz igyekezetében szinte fellök, midőn a konyhába ront, igaz én csak téblábolok az útjukban a folyosón, tányérral a kezemben, céltalanul a mosdó felé. Másodpercek elejéig kinyitja a tűzhelyt, mintha bele nézne, de túl kevés időt szán rá, mégis elégedett kifejezéssel egyenesedik fel. Tekintete most máshova súlyt le „A szelektív hulladékgyűjtő tartályokat ki kell vinniük” villantja rám szemeit. A két kockatestű szatyorból már csüngve kívánkozik ki a tartalom. Yeah – hagyja el nyögve számat a szó.
Hozzám be se néznek, a többieket is csak felkeltik, akik nem reagálnak, arra rányitják az ajtót. Csak kinyitják, be nem néznek. „252” - hangzik és sercen a pipa a papíroson. Két perc, nem több. A negyedéves lakás felügyeleti vizsgálaton átestünk. Megállapíttatik: rongálás nem történt.
Komolytalan.
1/23/2007
Elment a svéd
Eltávozott „máma” a svéd, és vele a dzsuva a konyhából is. Talán.
A Félkarú - ahogy a helyi magyarság köztudatába, és hétköznapi nyelvezetébe beivódott -, tegnap éjszaka, saját, Dél-Angliában beszerzett MG-B típusú, 1978-as évjáratú személygépkocsijával távozott Aberdeenből. Tervei szerint örökre. Erasmus ösztöndíjas őszi szemeszterét letudta.
Mindent magával vihetett volna, hisz kocsival távozott, de ehelyett sok kacatot hátra hagyott, ráadásul nekem. Talán szeretett. Talán nem csak nekem ő, hanem neki is én voltam az egyetlen, akivel igazán szót tudott érteni ötös csapatunkból.
Hátrahagyott sok posztert, melyek végzetüket még így se kerülhetik el. A papírhulladék feldolgozó üzemben kötnek ki hamarosan. Hiába, e téren nem volt közös az ízlésünk.
Mosóporból már biztosan nem fogok kifogyni év végéig, de mit kezdjek egy 2/3 telítettségű öblítővel? Soha se éltem effélével, és nem érzem magam motiváltnak, eme habitusom változtatásához. Már bőszen ajánlgatom többi lakótársaimnak, akik rezzenéstelenül vesznek tudomást az ajánlatról, látszik, aligha fognak élni a lehetőséggel.
Egy órán kívül, még egy bögre az örökségem. Rajta a felirat „god jul” állítólag a Merry Xmas svéd megfelelője, utána kellene nézni, de majd megteszi helyettem más. Talán.
A bögre tartalma: harminckilenc két penny-is, negyvenöt egy penny-is. Negyven penny híján egy korsó sör a helyi korcsmában. Hiába, még maradnia kellett volna, egy kicsit.
A megemlítésre nem kerülő karácsonyi égősor, nem is igazán F.M., a Félkarú emléke, sokkal inkább az ő első és remélhetőleg utolsó magányos karácsonyának tanúbizonysága, amely szintén perceken belül a szemétben végzi.
Nem ő az első ember az életemben, akit soha nem fogok viszont látni. Ám az ilyen típusú elválások megszokhatatlanok a maguk bizarrságával.
Az 1 font 23 penny-is hagyatékot konyhai mosogatószer vásárlásra fordítjuk, mivel pont a Félkarú volt soros a beszerzéssel.
Fél évig tiszta konyha? Reménykedem.
A Félkarú - ahogy a helyi magyarság köztudatába, és hétköznapi nyelvezetébe beivódott -, tegnap éjszaka, saját, Dél-Angliában beszerzett MG-B típusú, 1978-as évjáratú személygépkocsijával távozott Aberdeenből. Tervei szerint örökre. Erasmus ösztöndíjas őszi szemeszterét letudta.
Mindent magával vihetett volna, hisz kocsival távozott, de ehelyett sok kacatot hátra hagyott, ráadásul nekem. Talán szeretett. Talán nem csak nekem ő, hanem neki is én voltam az egyetlen, akivel igazán szót tudott érteni ötös csapatunkból.
Hátrahagyott sok posztert, melyek végzetüket még így se kerülhetik el. A papírhulladék feldolgozó üzemben kötnek ki hamarosan. Hiába, e téren nem volt közös az ízlésünk.
Mosóporból már biztosan nem fogok kifogyni év végéig, de mit kezdjek egy 2/3 telítettségű öblítővel? Soha se éltem effélével, és nem érzem magam motiváltnak, eme habitusom változtatásához. Már bőszen ajánlgatom többi lakótársaimnak, akik rezzenéstelenül vesznek tudomást az ajánlatról, látszik, aligha fognak élni a lehetőséggel.
Egy órán kívül, még egy bögre az örökségem. Rajta a felirat „god jul” állítólag a Merry Xmas svéd megfelelője, utána kellene nézni, de majd megteszi helyettem más. Talán.
A bögre tartalma: harminckilenc két penny-is, negyvenöt egy penny-is. Negyven penny híján egy korsó sör a helyi korcsmában. Hiába, még maradnia kellett volna, egy kicsit.
A megemlítésre nem kerülő karácsonyi égősor, nem is igazán F.M., a Félkarú emléke, sokkal inkább az ő első és remélhetőleg utolsó magányos karácsonyának tanúbizonysága, amely szintén perceken belül a szemétben végzi.
Nem ő az első ember az életemben, akit soha nem fogok viszont látni. Ám az ilyen típusú elválások megszokhatatlanok a maguk bizarrságával.
Az 1 font 23 penny-is hagyatékot konyhai mosogatószer vásárlásra fordítjuk, mivel pont a Félkarú volt soros a beszerzéssel.
Fél évig tiszta konyha? Reménykedem.
1/22/2007
Vizsga II., III.
Hispán tanulmányok* és kulturális antropológia. Összesen négy óra, öt kérdés.
Az első vizsga témája Latin-Amerika irodalma, történelme és művészete volt. Öt témában, tíz kérdésből, kettőt kellett kiválasztani, melyekben az adott egy-egy órában Istenesen el lehetett veszni. A mexikói forradalom sikertelenségének okai, még mentek, Nicolás Guillién Cukornád című versének szociális aspektusaira vonatkozó elemzése is sikernek könyvelhető el részemről. Mégse távoztam a vizsgáról azzal a várva várt kellemes szájízzel. Valami mintha hiányzott volna. A tartalom meg volt, a megfogalmazás minőségbiztosítása egyelőre jó ideig garantálhatatlan marad; az íráskép idősoros viszonyulása viszont tragikus tendenciákat mutatott.
Az antropológia unalmas volt. Nem jó az a vizsga, amelybe a vizsgázó nem tudja bele élni magát, ahol hiányzik a téma személyes átélése. Mind a kilenc téma jó volt, de még a legérdekesebb három kiválasztása se változtatott elkeseredett állapotomon. Egy gépi kéz írt, személy szerint máshol jártam volna, de nem tudtam. Valahol az író géphez kötöttség és a távolban járás közötti ürességben leledztem. Ezek szerint van olyan, hogy nincs hangulatom vizsgázni, ami nem tudás hiányból ered, vagy stresszből, akár pánikból. Egyszerűen a nyers kedv, hangulat, mint olyan hiányában, még akkor is, ha az a kedvenc tantárgyam.
Ahogy kedvtől és egyéb tényezőktől függ egy jó vagy egy rosszabb blog bejegyzés megszületése, úgy van ez az esszé alapú vizsgák megírásával. Íráshoz elsősorban kedvre van szükség.
Pedig volt tét mindkét esetben. Egy és ugyan az. First-öt (jelest) vagy upper second-öt (jó) kapni. Szép is lett volna úgy elvégezni az első félévet ideát, hogy mindenből first-tel végezzek…
A spanyol nyelvtan vizsga maradt hát hátra (csütörtök). Ott igazán önmagamat kell legyőznöm és nem tárgyi tudásomat bizonyítanom. A mindenhová elkísérő figyelmetlenségemet kell felülmúlnom. Ha négyszer átolvasom, még akkor sem veszem észre, pedig tudom, hogy vivir után mikor kellene odabiggyeszteni az en-t vagy egyéb hasonlatos dolgok. Egy-egy ékezet, vagy egyéb más apróság rendre észrevétlenül eltűnik a tartalomban. Pedig másról se szólna ez a négy év, mint önmagam árnyékának átlépésén, figyelmetlenségem legyőzésén. Magyarból rendre, újra és újra legyőztem. De mostanság újra felütötte fejét és vadul kezd elharapódzni szavaim közepette. Nem szeretnék ezzel örök életemen át minden általam bírt nyelven ez ellen hadakozni, egyszer szeretnék mindenkorra győzedelmeskedni. De lehet e kereszt levehetetlen és másra nem cserélhető?
* Hispán tanulmányok, ilyen szóösszetételről magyarul még soha nem hallottam. Megköszönöm, ha valaki a hivatalos terminológia tudatában megosztaná velem a Hispanic Studies helyes magyar megfelelőjét.
Az első vizsga témája Latin-Amerika irodalma, történelme és művészete volt. Öt témában, tíz kérdésből, kettőt kellett kiválasztani, melyekben az adott egy-egy órában Istenesen el lehetett veszni. A mexikói forradalom sikertelenségének okai, még mentek, Nicolás Guillién Cukornád című versének szociális aspektusaira vonatkozó elemzése is sikernek könyvelhető el részemről. Mégse távoztam a vizsgáról azzal a várva várt kellemes szájízzel. Valami mintha hiányzott volna. A tartalom meg volt, a megfogalmazás minőségbiztosítása egyelőre jó ideig garantálhatatlan marad; az íráskép idősoros viszonyulása viszont tragikus tendenciákat mutatott.
Az antropológia unalmas volt. Nem jó az a vizsga, amelybe a vizsgázó nem tudja bele élni magát, ahol hiányzik a téma személyes átélése. Mind a kilenc téma jó volt, de még a legérdekesebb három kiválasztása se változtatott elkeseredett állapotomon. Egy gépi kéz írt, személy szerint máshol jártam volna, de nem tudtam. Valahol az író géphez kötöttség és a távolban járás közötti ürességben leledztem. Ezek szerint van olyan, hogy nincs hangulatom vizsgázni, ami nem tudás hiányból ered, vagy stresszből, akár pánikból. Egyszerűen a nyers kedv, hangulat, mint olyan hiányában, még akkor is, ha az a kedvenc tantárgyam.
Ahogy kedvtől és egyéb tényezőktől függ egy jó vagy egy rosszabb blog bejegyzés megszületése, úgy van ez az esszé alapú vizsgák megírásával. Íráshoz elsősorban kedvre van szükség.
Pedig volt tét mindkét esetben. Egy és ugyan az. First-öt (jelest) vagy upper second-öt (jó) kapni. Szép is lett volna úgy elvégezni az első félévet ideát, hogy mindenből first-tel végezzek…
A spanyol nyelvtan vizsga maradt hát hátra (csütörtök). Ott igazán önmagamat kell legyőznöm és nem tárgyi tudásomat bizonyítanom. A mindenhová elkísérő figyelmetlenségemet kell felülmúlnom. Ha négyszer átolvasom, még akkor sem veszem észre, pedig tudom, hogy vivir után mikor kellene odabiggyeszteni az en-t vagy egyéb hasonlatos dolgok. Egy-egy ékezet, vagy egyéb más apróság rendre észrevétlenül eltűnik a tartalomban. Pedig másról se szólna ez a négy év, mint önmagam árnyékának átlépésén, figyelmetlenségem legyőzésén. Magyarból rendre, újra és újra legyőztem. De mostanság újra felütötte fejét és vadul kezd elharapódzni szavaim közepette. Nem szeretnék ezzel örök életemen át minden általam bírt nyelven ez ellen hadakozni, egyszer szeretnék mindenkorra győzedelmeskedni. De lehet e kereszt levehetetlen és másra nem cserélhető?
* Hispán tanulmányok, ilyen szóösszetételről magyarul még soha nem hallottam. Megköszönöm, ha valaki a hivatalos terminológia tudatában megosztaná velem a Hispanic Studies helyes magyar megfelelőjét.
1/21/2007
Bekávézott
Ha érdekes szóval találkozom, mindig kedvem van ide megírni. De aztán valahogy mégsem, pedig mára már egészen szép szógyűjteményt állíthatnék össze.
Az igazság az, hogy az angolul jól tudóknak úgy sem tudnék újat mondani, akik meg kevésbé tudnak, őket lehet, nem is érdekelné. A mai találmányomról végül úgy döntöttem, mégis megosztom veletek. Odavetem magam, hogy akik már szétszedésemre specializálódtak, kedvükre szedjenek szét. Már nem érdekel.
Queer – azaz bekávézott, ez a szó igazán magyarul ütött meg, de mind emellett jelenti még: homoszexuális, hamis pénz, hibbant, részeg, kétes, különös, szokatlan, süsü.
Queer cove – nem más, mint maga a csodabogár
Queer fish - pedig fura alak.
Sajnálom.
Mellesleg, ma leesett az első hó, de csak az ablakból láttam, mert dolgoztam. Mire végeztem, már valami tavaszhoz hasonlatos dolog várt rám…
Az igazság az, hogy az angolul jól tudóknak úgy sem tudnék újat mondani, akik meg kevésbé tudnak, őket lehet, nem is érdekelné. A mai találmányomról végül úgy döntöttem, mégis megosztom veletek. Odavetem magam, hogy akik már szétszedésemre specializálódtak, kedvükre szedjenek szét. Már nem érdekel.
Queer – azaz bekávézott, ez a szó igazán magyarul ütött meg, de mind emellett jelenti még: homoszexuális, hamis pénz, hibbant, részeg, kétes, különös, szokatlan, süsü.
Queer cove – nem más, mint maga a csodabogár
Queer fish - pedig fura alak.
Sajnálom.
Mellesleg, ma leesett az első hó, de csak az ablakból láttam, mert dolgoztam. Mire végeztem, már valami tavaszhoz hasonlatos dolog várt rám…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
