Elveszteni a nyelvet

Lassan elvesztem a nyelvérzékem. Nem ismeretlen az érzés, lévén nem először fordul velem elő ilyesmi, de mégis valahol fájó és szomorú pillanatok ezek, minden egyes alkalommal. Megszokhatatlan.

A munkahelyemen, munka közben már angolul gondolkodom. Az első szavam angolul csúszik ki a számon. „Amikor a mit kell tennem, mi kell” kérdéskörben gondolkodom, angolul jutnak eszembe a dolgok nevei. Sőt, ha az egyetlen magyar srác jön enni, akkor egyre nehezebben váltok vissza a magyarra, így hirtelen tálalás közben. Nem először van ez így velem kétségtelen. Rendszeresen megtörténik nyáron, majd azt követően ősszel, a másik anyanyelvemmel. De mindig, amikor elveszik, űr támad az ember életében, ahogy most is. Egyre nehezebben érzem a magyart, egyre nehezebben formálódnak a mondatok, egyre inkább nehezemre esik a játékos könnyedség a szavakkal. Érzem. És a mindennapi hírolvasás közel se elég, hogy táplálja a könnyedség lángját, ahhoz szépirodalom kellene. Mindeközben az angol, csak csalóka ábránd. Az odáig rendben van, hogy végre valahára legalább egy helyen, egy rövid időre angolul gondolkodom, de ez közel se jelenti azt, hogy érzem én a nyelvet. Mert nem érzem egyáltalán. Tudok hangsúlyokat tenni a mondanivalómba, finomabban, vagy erősebben fogalmazni, de attól még nem érzem. Szavakat teszek egymás mellé, miközben igyekszem betartani, azt a vajmi kevés nyelvtani szabályt, ami az angolban létezik, de nincs stílusom. Legfeljebb valami közép-európai féle. Nem érzem a stílust szóban, olvasás közben is csak ritkán. Apróságok a stílus jelei az angolban, de nagyon fontos apróságok ezek. Esszéket írok és ott se érzem a stílusom, legfeljebb a szárazságom. Ki-kijavít, bele-bele javít néhány angol, és tényleg jobb úgy, ahogy ők javasolják, de én nem érzem, még, de majd idővel, talán.

Őszi rózsák

Lassan rózsákba borulna a Seaton park, ha tudna, idén talán utoljára.

Tegnap már már valóban sikerült legalább félig rózsákba borulnia a Seaton parknak, amin minden napi utam vezet keresztül az egyetemre menet és jövet. A park kertje kecses brit ízlésességgel van berendezve, tuja cserjék, rózsadombok és virágágyak. Sajnos errefelé is lopnak a közparkokból. Egy reggelre virradóra eltűnt az egyik tuja csemete, a másiknak pedig lenyesték a felső felét.

Távozik mélán, susogás közepette az ősz. A fák alkalmi, színekben pompázó báli ruhájukat, lassan felakasztják a fogasaikra vagy nemes egyszerűséggel a földre vetve állnak tovább. A virágok erejéből nyílásra már nem igen telik, csupán a rózsák próbálkoznak még. Sárga, vörös, és fehér szemeiket felvillantják, kacsingatnak, olykor sokan, sokáig téged szemlélnek, lépteidet kísérik a parkon át.
Színekben pompázott tegnap még a park, amelyet az éjszakai eső és az orkán erejű szél vert el. Így megy ez már lassan egy hete. A rózsák harca a természettel. Egy-egy nap már majdnem győznek, már majdnem sikerül újra színekkel festeniük a gyepet, de az ősz és tél makacsul összefogva szemtelenkedik velük.
Az év utolsó virágai ezek, mely után a tél szerelme következik.
Fura lény a tél. Ártatlan fehérségével érkezik, tisztára mossa az év mocskát, elfedi az őszi karnevál hulladékát. Fagyos szerelmével éget. Ő az egyetlen be nem teljesülő szerelem. Ha szeretni próbálod, kezedbe veszed, fájdalmak közepette múlik ki és tűnik el ujjaid között, miközben oly egyszerű szerelmet ígér, melyre társai mind képtelenek. Ők pompáznak, sokarcúságukkal csábítanak. A tél nem ereszkedik le furfangos női játékokba, ő tiszta, egyszerű és tökéletesnek tetsző. Ugyanakkor nem beteljesedő. Talán pont ettől válik az általa nyújtott szerelem, ily idillivé és áhítottá.

A repülés veszélyezteti Ön és környezete jövőjét

A repülés globális felmelegedést okoz; A repülés veszélyezteti a föld egészségét; A repülés 5%-kal járul hozzá az Unió széndioxid kibocsátásához; A repülés elsivatagosodáshoz vezethet; A repülés vízhiányt okozhat, olvasható majd éveken belül az Európai Unióban váltott repülőjegyeken és légitársaságok honlapján. Egyes tagországokban, a háttérben, a veszély súlyosságát hangsúlyozva környezeti katasztrófák, mint például árvizek, elsivatagosodott területek, hurrikánok és tornádók, képei láthatóak majd.
A helyzet sajnos közel sem ennyire komikus. Bár a fenti intézkedések kilátásba helyezéséről senki se beszél, valamit sürgősen tenni kell, mert a globális felmelegedés valóban égető probléma. Ha a cigarettás dobozokról ismert elrettentő taktikát nem is, de bizonyos adófajta kivetését a légitársaságok számára egyre határozottabban szorgalmaz London Brüsszel számára. Az EUban a légitársaságokat nem terheli járulékadó a kerozin után, viszont egy napokban napvilágot látott tanulmány szerint a vasmadarak 5%-kal járulnak hozzá az Unió teljes szén-dioxid kibocsátásához, amelynek aránya tovább nőhet, a fapados légitársaságok töretlen növekedése esetén. A londoni javaslat szerint, a légitársaságokra nem utasonként, hanem járatonként kellene kivetni az új adónemet.
Az amerikai szakértők szkeptikusak a brit törekvésekkel szemben, ők nem látják, hogy az utasokra lebontott, körülbelül 5 fontnyi többletköltség miért fogná vissza a repülni vágyók számát.
A repülés csak egy szektor, a számtalan más terület között, ahol valamit sürgősen tenni kell a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében. Cselekvés hiányában ugyanis éveken belül elveszthetjük a kontrolt a globális felmelegedés felett.

A brit média lázban ég. Kicsivel több, mint egy hete a vezető napilapok szinte napi rendszerességgel szerepeltették címlapjaikon a globális felmelegedés problémáját. Hétfőn végül nyilvánosságra hozták a teljes Stern jelentést, amelynek részletei az elmúlt hetek folyamán folyamatosan szivárogtak ki a média számára.
Sir Nicholas Stern Gordon Brown (UK pénzügyminiszter) megbízásából közel egy év alatt készítette el 579 oldalas jelentését a klímaváltozásról. Következtetése egyszerű üzenet: Cselekedni most kell, mert egyébként baj lesz.
Nicholas Stern többek között a Világbank volt vezető közgazdásza, akinek főbb szakterülete a makroökonómia, megfogható számokban adta tudtára a közvélemény és kormány számára, mennyibe fog számunkra kerülni, ha nem teszünk valamit a felmelegedés ellen azonnal, és mik lesznek a természeti következményei (éhínség, pusztító malária, sűrűsödő árvizek és szárazságok, 30% erősödő viharok, 300000 halott, 20% visszaesés a világ GDP-jében).
Bár a kritikusok, már számtalan hibájára mutattak rá a jelentésnek, úgy tűnik a brit kormány komolyan veszi az ott állítottakat és cselekvésre szánja el magát.

Rendben van, a kormány cselekedni fog, de mire annak hatása begyűröződig az életembe addig jó pár év el fog telni. Cselekedni állítólag pedig most kell. Hat javaslat mit tud tenni a probléma megfékezése érdekében az egyszerű ember:

1. szigeteli a lakását, alacsonyabb hőmérsékleten fűt, nem hagyja standby módon a TVjét és egyéb elektronikus eszközeit, takarékos izzókat vásárol
2. Kerüli a repülést
3. megválasztja az üzemanyagot, és benzin helyett autógázt használ
4. Szél, nap és egyéb természetes erőforrásokat használ elektromos energia előállításához
5. Környezetbarát gépjárműre vált
6. Ügyelünk az energia „lábnyomunkra” www.myfootprint.org

Ezek szerint, én, mint diák sajnos alig tehetek valamit, a radiátor lecsavarásán kívül. Bár, ha egy teszem azt Békásmegyeri panelben laknék és sikerülne meggyőznöm az egész lakóközösséget, hogy váltsunk alternatív energiaforrásra, aligha tudnák összeadni egy napelmere, vagy szélerőműre valónyit úgy hiszem.

Kicsit kezdem megérezni a bőrömön azt, amit Széchenyi érezhetett, amikor Angliában járt és összehasonlított az itt látottakat az otthoni állapotokkal. Bár most talán közel sem akkora a különbség.

Témához kapcsolódóan:
www.guardian.co.uk/climatechange
www.monbiot.com

Arcok: Konyhás nénik

Hétvégi munkatársaimról szeretnék egy röpke képet felvázolni a következőkben. Munkanapokon ugyan olyan hallgatókkal dolgozom együtt, mint jómagam, ilyenkor a szakácsokat leszámítva két „felnőtt”, helyesebben szólva, teljes állású felügyelő van beosztva mellénk. Hétvégénként azonban hiány van a diák munkaerőben, ekkor jönnek képbe a Magyarországot idéző konyhás nénik.

Magyarországot csak korukban idéznek. Életéveik száma valahol édesanyám és nagymamám kora között ingadozik, azonban életmódjukban bármelyik hallgatón túltesznek. A péntek és szombat estéket kivétel nélkül bulizással töltik. Ilyenkor hétvégenként valahogy megélénkül a konyha. Az asszonyok pletykálnak, beszámolnak a hétvégi nagy kiruccanásról. Persze egy mukkot se értek a förtelmes skót kiejtésükből. A skót akcentust az utcán még csak csak meg értem, de ahogy ezek az asszonyok beszélnek, az csak foszlányaiban emlékeztet az angolra. Félreértés ne essék, nem keltául beszélnek, egyszerűen skót ajakkal ejtik ki az angol szavakat. Ha érteném, tán még fel is fedezhetném benne a szépet.
Hétvégén kisebb a tömeg, így a munka is könnyebb számunkra, de nem a másnapos asszonyoknak. Szombat estére többnyire sikerrel heverik ki az elmúlt éjszaka fáradalmait, de vasárnap, amikor 11-2 között dolgozunk, néha felejthetetlenül komikus másnapos fájdalmakat okoz nekik a munka. Néha az az érzésem, hogy vasárnap reggelre még az alkoholnak sincs ideje kipárologni belőlük. Egyikük immáron rendszeresen odajön hozzám, mesél valamit, amiből egy szót se értek, én meg csak megértően mosolygok. A történet, valahogy mindig úgy végződik, hogy fáj a feje és ezért ma különösen nehezen megy a munka. Látszik, hogy nehezükre esik a munka, de ez nem akadályozza meg őket, hogy mindig ugyan olyan akkurátusan végezzék el, amelyben nem lehet kivetni valót találni.