Ordítani szeretnék

IGEN, IGEN, Igen! Mindig is így képzeltem el egy nemzetközi kapcsolatok szemináriumot (ezen a szinten). Ma volt belőle az első, és még milyen…

A szemináriumot egy a Karibi szigetekről érkezett nemzetközi jogból PhD.-ző hallgató tartja. Én már ismertem őt korábbról. A Debater rendszeres felszólalója volt, de amikor szemináriumra jelentkeztem, akkor zsákbamacskát húztam. Nem tudtam ki fogja tartani.
Ebben a félévben direkt más időpontra akartam bejelentkezni. Rendben, hogy ősszel végig termékeny vitákat folytattam az előző szeminárium vezetőmmel, de nem akartam még egy féléven keresztül az ő realista szemléletmódját hallgatni. Lehet valaki a realizmus iskolájának híve, de mint egyetemi tanártól elvárnám, hogy ne akarja nézetét a hallgatóira erőltetni. Lehet provokálni vitákat, de amikor minden vita úgy végződött: „összegzésként elmondhatjuk, hogy a realista nézőpont áll legközelebb a valósághoz…”
Jó, jó volt az a szeminárium, de mostani még jobbnak ígérkezik. A tanár egy hangfelvétellel nyitotta meg az órát. Ki kellett találni, ki beszél. Churchill fultoni beszéde volt. Bár hivatalosan a hidegháború végének okai lett volna a szeminárium témája, fél órát szentelt a kommunizmusnak. Az első percekben nem értettem miért. A nyugati diákok, mint kiderült, nem igazán tudják mi az a kommunizmus. Nem tesznek, vagy nem tudnak különbséget tenni a sztálinizmus és a kommunizmus között stb. Kihámoztuk, rájöttek. A tanár aktívan hívott segítségül a YouTube-ról rövidfilmeket szemléltetni a dolgokat. Ezt zseniális húzásnak könyveltem el. A legjobb ez (klikk) volt.
Igaz, talán kicsit félre is vitte a dolgokat, mert a Brazil, bolíviai, kubai (?), venezuelai szocialista modellek „soha” nem fognak olyan ideológia összetűzésbe kerülni a nyugattal, hogy abból fegyverkezési láz legyen. Tocqueville időt álló érve, a hatalmas földterületek fölött rendelkező két ország közötti elkerülhetetlen összetűzésről, mintha eltörpült volna. Pedig a múlt heti események fényében, és Emmanuel Todd könyvét figyelembe véve talán mégse elhanyagolható ez az aprócska tény. Nem vagyok a poszt-hidegháború éra követőinek híve, de meg kell hagynom, számos kérdésben bizony igazuk van.
Ez az első szeminárium csoportom, ahol úgy érzem ütős diákokkal vagyok együtt, akik olvasnak, akik kérdeznek, akik gondolkodnak, és nem ülnek 60 percig, mint a tejbetök. Erős, húzó csoportnak ígérkezik. Az egyik, szintén antropológiát is hallgató lány, aki mellesleg nyolc évet élt Angolában, olyan jó érveket adott a liberális demokrácia „megkérdőjelezhetetlen jósága” ellen, hogy öröm volt nézni a politológus hallgatókat, akiknek ezen, úgy tűnik, még nem volt módja elgondolkozni.
Remek a felhozatal, már alig várom a jövő hét szerdáját!
U.I.: És miért tart egy nemzetközi jogból PhD.-ző diák nemzetközi kapcsolatokból szemináriumot? A választ én se igazán tudom. Annyit tudok, hogy az első végzetségét nemzetközi kapcsolatok és politológia történelemből szerezte. Talán ennyi kellett hozzá.