A 32 éves ír lakótársam, aki egyéves tanári továbbképzésen van Aberdeenben, tegnap megkért, határozzam meg pontosan Korzika földrajzi fekvését.
- Van világatlaszod?
- Nincs.
- Te mennyire hasznavehetetlen vagy! Meghatároznád nekem kérlek, Korzika pontos fekvését?
- Franciaországtól délre, Olaszországtól nyugatra, bent a Földközi tengeren, de nem annyira távol a partoktól.
Ahogy kezdet kiülni az arcán az értetlenség, gyorsan tollat ragadtam és elkezdtem rajzolni. Megértette.
- És hol van Szardínia?
Már csak rá kellett biggyesztenem a kész térképvázlatomra.
- Korzika az olaszokhoz tartozik?
- …
Egy esetből nem kell messzemenő következtetések levonni, de engem meglep, hogy Európában is előfordul ilyen. Vissza kellene térnem a realitások mezejére. Bár a mai google-os nemzedékben egyre nehezebb meghatározni mi számít alapműveltségnek. Szerencsére a sors, mintha már felkészített volna erre. Az ominózus beszélgetés előtt, pont ezt néztem meg:
Szeretném azt hinni, hogy több héten keresztül keresték ezeket az embereket, és nem egy órán belül forgatták össze az anyagot. Az oktatás valóban ennyire Don Quijote harc?
U.I.: Számomra ez felidéz egy általános iskolai képet, amint az egész osztály súgja az egyik osztálytársunknak, „A csizmát keresd!”
A földrajz tanár viszont már türelmetlenkedik: „Nos Anti, megmutatod végre, hol található Róma?” – „Igen tanárnő, egy pillanat, keresem a csizmám.”
2/15/2007
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése