Még az ág is húz

A spanyol szemináriumom pocsék, a nemzetközi kapcsolatok szemináriumom bőségesen hagy kívánni valót maga után (itt csupán egy alkalmam volt, de az abból a lesújtó típusból). Az antropológia viszont egy kész szárnyalás, de én nem akarok antropológus lenni(?)!

Spanyollal egészen egyszerűen az a helyzet, hogy a brit csemetéknek ez az első idegennyelvük, ezért rendkívül lassan haladunk, ám félelmetes alapossággal. Az alapvető probléma, hogy szerintem a britek nem igazán tanulnak. Az első ige típus jelenidejű ragozását két órán keresztül vettük, de a helyiek még a harmadik órán se tudták a megfelelő személybe ragozni az igéket. Pedig csak egyetlen egyszer elég lett volna kinyitni a könyvet otthon…
Beszéltem felsőévesekkel, amit tőlük hallottam megnyugtatott. Másodéven már folyékonyan olvasnak spanyol nyelven irodalmat. Kicsit értetlenkedem, hogy ilyen csigatempóval miként lehet eljutni arra szintre, de ha ők mondják (magyar honban egészen biztosan végig veszik a jelen idejű ragozást egy óra alatt, mindegyik ige fajtára). Csak a türelmetlenségemet kell megkorbácsolnom, és észnél kell lennem. Mert ez a tespeteg állapotban leledzés visszaüthet, amikor ők belehúznak. Bár csak élvezhetném én azokat a spanyol órákat…

Nemzetközi kapcsolatokon, biztosan megint az én magas elvárásaim és a türelmetlenségem okozhatja számomra a csalódottság érzetet. Ám az legrosszabb otthoni emlékeimet idézi, hogy a szeminárium vezető lezserül bebaktat, bemutatkozik, majd követjük példáját és ezzel le is tudta az első órát, miközben a tanulmányi tervben legalább hat könyvet kellett elolvasni erre az órára. A kiábrándultságot csak fokozza, hogy a csoport fele azt se tudja ki az az Angela Merkel, nincs véleménye az iraki háborúról stb. Az ilyen ember miért akar nemzetközi kapcsolatokat tanulni? Azt nem itt kell/fogja megtanulni, ennek nem erről kellene szólnia. Vannak alapvető dolgok, ami nélkül nincs jó diskurzus, jó diskurzus nélkül nincs fejlődés. Nemzetközi kapcsolatokat csak elit egyetemen, az elit fiókái között lehet tanulni? Társadalmi egyenlőség sehol?

Az antropológia órák viszont továbbra is félelmetesen jók. A szemináriumot egy orosz phd hallgató tartja, a maga ízes orosz akcentusával. Ezeket nagyon élvezem. Úgy érzem ismét kísérteni kezd a sors, ahogy ezt tette annak idején a történelemmel. Érettségi követően legszívesebben történésznek mentem volna. De győzött a hideg racionalitás, a magyar tanár életpálya modell egyáltalán nem vonzott (még azzal a mérlegeléssel se, hogy azt tedd, amit legjobban szeretsz), bár a történelmet imádom, és kezdetleges benyomásaim szerint tanítani is szeretek (bár közel se biztos, hogy jól :P). Valami hasonló történik most az antropológiával. Annak idején felvételiztem erre a szakra az eltére, fel is vettek, de a sors akkor közbe szólt. Pedig a felvételi előkészítőt, a kezdetleges terepmunkát hihetetlen lelkesedéssel és élvezettel csináltam. Itt azért is vettem fel ezt a tárgyat, mert szerettem annak idején, de nem gondoltam volna, hogy ez lesz a legkedvesebb tárgyam. Most újra ott a dilemma (mivel a másik két tárgyam többnyire csalódás). Az antropológia, a kutatás, a fél életed feláldozása a tudomány oltárán. Közel se érzem magam késznek erre, mint ahogy annak idején se éreztem. A helyzet etéren továbbra is változatlan.

Mellesleg abban is elkezdtem kételkedni, hogy meg lehet e itt rendesen tanulni angolul. Az antró előadást egy belga tartja, a nemzetközi kapcsolatok előadást egy francia, a spanyol előadásokat latin-amerikaiak. Egyedül a spanyol nyelvtanon beszél a tanár nagyon szép brit angolt.