Őszi rózsák

Lassan rózsákba borulna a Seaton park, ha tudna, idén talán utoljára.

Tegnap már már valóban sikerült legalább félig rózsákba borulnia a Seaton parknak, amin minden napi utam vezet keresztül az egyetemre menet és jövet. A park kertje kecses brit ízlésességgel van berendezve, tuja cserjék, rózsadombok és virágágyak. Sajnos errefelé is lopnak a közparkokból. Egy reggelre virradóra eltűnt az egyik tuja csemete, a másiknak pedig lenyesték a felső felét.

Távozik mélán, susogás közepette az ősz. A fák alkalmi, színekben pompázó báli ruhájukat, lassan felakasztják a fogasaikra vagy nemes egyszerűséggel a földre vetve állnak tovább. A virágok erejéből nyílásra már nem igen telik, csupán a rózsák próbálkoznak még. Sárga, vörös, és fehér szemeiket felvillantják, kacsingatnak, olykor sokan, sokáig téged szemlélnek, lépteidet kísérik a parkon át.
Színekben pompázott tegnap még a park, amelyet az éjszakai eső és az orkán erejű szél vert el. Így megy ez már lassan egy hete. A rózsák harca a természettel. Egy-egy nap már majdnem győznek, már majdnem sikerül újra színekkel festeniük a gyepet, de az ősz és tél makacsul összefogva szemtelenkedik velük.
Az év utolsó virágai ezek, mely után a tél szerelme következik.
Fura lény a tél. Ártatlan fehérségével érkezik, tisztára mossa az év mocskát, elfedi az őszi karnevál hulladékát. Fagyos szerelmével éget. Ő az egyetlen be nem teljesülő szerelem. Ha szeretni próbálod, kezedbe veszed, fájdalmak közepette múlik ki és tűnik el ujjaid között, miközben oly egyszerű szerelmet ígér, melyre társai mind képtelenek. Ők pompáznak, sokarcúságukkal csábítanak. A tél nem ereszkedik le furfangos női játékokba, ő tiszta, egyszerű és tökéletesnek tetsző. Ugyanakkor nem beteljesedő. Talán pont ettől válik az általa nyújtott szerelem, ily idillivé és áhítottá.