Lefejeltem a professzort

Szombaton visszatértem Aberdeenbe. Első tetteim közt elkönyvelhettem, hogy sikeresen lefejeltem a kulturális antropológia tanszék egyik professzorát.

A maga kétszázezer lelket számláló lakosságával Aberdeen kisvárosnak számít, mégis a repülőtele hatalmas forgalmat bonyolít, legalábbis a látszat és a hallatszat szerint. A kollégiumi város valószínűleg valami le és felszálló légifolyosó környékére esik, így az olajfúró tornyokra induló és onnan érkező helikopterek zajait egésznap hallgathatjuk. A google maps-on nem tűnt olyan hatalmas távolságnak a reptér-kollégium táv, a buszra ráadásul fél órát kellett várnom. Aznap már épp eleget vártam repülőgépre és épp eleget ültem, hogy borsos legyek és mehetnékem legyen. Nem csak arról volt szó, hogy a buszra sokat kell várni, hanem arról is, hogy a több fontért megváltott buszjeggyel, a város szívébe visznek be, ami nekem egyáltalán nem felel meg, mert onnan egy másik busztársasággal (azaz az itt megváltott jegyem érvénytelen) újabb fontokért visznek el a kollégiumi városba. Akkor már inkább legyen taxi, de annak költségeivel tisztába voltam. Így elindultam gyalog, a hátizsákommal és a görgőkkel, rendelkező bőröndömmel. Úgy 100 lépésre a reptér főépületétől botlottam bele az első mezei nyúlba. A szerencsétlen kétségbe esetten próbált meg előlem menekülni, de háromszori próbálkozással mindig rossz helyen ugrott neki a kerítésnek és visszapattant, negyedszerre végül betalált a lyukon. Újabb száz lépésre, már a vidéki romantika trágya szaga lebegett körül. A bicikli úton könnyen gördült a bőrönd és nagyon örültem, hogy a britek erre is gondoltak. Közel három órás gyaloglásom során, még két nyúllal találkoztam. Mindez alatt volt bőven időm gondolkodni azon, hogy a repülőgépen a folyosó túloldalán ülő ősz hajú úriember honnan volt nekem annyira ismerős. De hiába való volt ezen töprengenem, mert a választ csak az internet tudta, ott is az egyetemem honlapja.
Történt, hogy amint megérkeztem Aberdeenbe, perceken belül az első tettem közé került antropológia professzorom lefejelése, akivel mindketten egyszerre igyekeztünk felállni a repülőgépen és csomagunkért nyúlni. De amilyen hirtelen volt az akarat, olyan gyorsan huppantunk vissza a székbe. Nekem, mintha jobban fájt volna.

U.I.: így legalább bűntudat nélkül fogom tudni elkölteni a Karácsony előtt félrerakott tíz fontomat, a rádiókészülékre, amiért már 3 hónapja sóvárgok. Persze még meggyőzhetném magam, hogy a 3 fontos ugyan olyan jó lesz nekem…