A brit energiatakarékosságról

Miközben Tony Blair a globális felmelegedésről papol, és Darfur mellett az utóbbi időben ezt próbálja meg témává tenni az európai vezetők körében – kevés sikerrel -, a britek körülnézhetnének egy kicsit a saját házuk táján. Néhány dologról, ami szúrja a szemem, ám apró intézkedésekkel lehetne tenni ellene valamit.

Az odáig rendben van, hogy két hete London főpolgármestere bejelentette, hogy évi ötszáz hibrid üzemeltetésű buszjárművet kívánnak üzembe helyezni 2007-től, de ez csak egy város a sok közül.
A legszembetűnőbb, így ősszel, a parkok karbantartása. A leveleket dízelüzemeltetésű avarfúvó berendezéssel fújják kupacokban. Az avar ráadásul nedves, az idő szeles… Igazán nem hiszem, hogy nem lehetne más módszert kitalálni az avar eltakarítására. Két héten keresztül az esős napokat kivéve idestova minden nap egy tucat ember rohangált ilyen berendezéssel a Seaton parkban. A hátukon egy kb. 10 literes benzin tartáj, a kezükben a fúvó berendezés. Amit ma „összefújnak” egy kupacba, azt holnap fújhatják újra, mert vagy a szél szétviszi az avart, vagy újabb levelek hullanak alá. Nem lenne egyszerűbb e tényleg megerőltető munka helyett inkább gereblyét ragadni? Ok, ha ez sérti a kényes brit gyepet, akkor ebben az innovatív társadalomban igazán feltalálhattak volna már valamit. De ez szerintem egy kimondottan felesleges CO2 kibocsátási mód, kis tétel, de amennyi park errefelé van…

Rendben, hogy egy kőolaj nagyhatalom városban élek és fosszilis energiaforrás akad bőven (Bár össze nem lehet hasonlítani Abu Dabival. Inkább hasonlít valamelyik jó 70-es években épült szocialista város nyugati interpretációjára, néhány középkori épülettel, meg egy óvárossal megspékelve), de így a 21. század derekán gondolhatnának a szigetelésre. A kollégiumi várost stílusából ítélve a hetvenes évek elején építették. Bár északon vagyunk, ahol télen szeles és hűvös az idő, sikerült egy falas ablakokat berakniuk. Ez még kevésbé aggasztana, ha az ablak kerete nem szimplán egy fém lap lenne, amelynek semmilyen vastagsága, szigetelőképessége nincs. A fűtést már szeptember végén bekapcsolták, amikor még 15-18 fok között volt éjjel-nappal a hőmérséklet, hogy a szobában tartani tudják a 20 fokot. Most már sokkal aktívabban fűtenek, de a meleg érezhetően szökik. Előbb utóbb kapcsolni fognak, de nem mi vagyunk az egyetlen ilyen közintézmény….

A harmadik: a csapok. Bár ezt inkább nem kritizálnám, mert megszerettem ezalatt a rövidke idő alatt, és majd ez is egy olyan dologgá válik életemben, ami hiányozni fog. Brites módra két csap van; egy hideg és egy meleg vizes. A meleg vízből gőzölögve folyik ki a forró víz, ami az elején kétségtelenül irritáló, de amikor hozzászoksz…. Ha valaki brit rendeletetés módja szerint használja a csapokat, akkor az kész vízpazarlás. Ez annyit tesz, hogy az illető bedugaszolja a mosdót, a két csapból olyan arányba folyatja a vizet, amely számára kellemes hőmérsékletet biztosítja. Majd ebben mos arcot, fogat és/vagy borotválkozik. Dél-Angliában már vízhiány van, de csak ott, és csak most kezdték a britek feladni e kényelmes szokásukat. Csak ott kezdtek el állítólag keverőcsapokra váltani.

Ez kábé olyan, mint az itteni emberek általában, akik jól látják a világ problémáit. Érzik, picik ők a világhoz képest, nem nagyon tudnak tenni semmit. Adakoznak, meg rosszul érzik magukat a harmadik világ miatt, miközben kávét és narancslét isznak. A segélyekkel, tudják, a problémát nem tudják orvosolni.

A fennálló problémákat - ha nem is feltétlenül mi kelet-európaiak okoztuk, de manapság már mi is hozzájárulunk a fenntartásához -, az egyetlen hatásos eszközzel tudjuk kezelni, azzal, amellyel magukat a problémákat okozzuk, a fogyasztásunkkal. Ha tudatosan fogyasztunk, akkor enyhíthetnénk a problémákon (Bár az olcsó kávé, és a menzán felszolgált narancslé, jó ha életében egyelten kávébabot vagy narancsot ha látott). De az október 26.-ai Guardian cikk a Starbucksról jól jellemzi a problémát.
Hány, de hány angol diáktársam panaszkodott az újonnan átadott Hub-ról, hogy túl sok benne a plazmaképernyős tévé, adták volna a pénzt inkább az éhezőknek, miközben a kezükben ott gőzölög a 2 olykor 3 fontos valódi kávé (arról már nem is beszélve, hogy a képernyőket szponzorok adták ingyen).

Persze, ha egyedül kapcsolom le magam után a villanyt, azzal nem sokat segítek a világon. Az pedig elég irreális vágynak hangzik, hogy mindenki kapcsolja le maga után. Tavaly, otthon a kollégiumban 83 embernél sokkal könnyebben értem el sikereket e téren, mint most itt a 4 db nyugati kultúrából érkező lakótársamon. Elkerülhetetlenül tartunk a végkifejlett felé?