Kedden a „kinézett magának” tanárral volt órám. Almát érdekelte, hogy fog kijönni a tanárom abból a helyzetbõl, hogy egy folyósi találkozás után meghívott a fogadóórájára elbeszélgetésre, miközben azt sem tudja kifél, miféle vagyok. Íme a történet folytatása.
Kedden kedvenc tanárom azokkal a mondatokkal kezdte a 100 fõs elõadóteremben az órát, amelyeket én már egyszer személyszerint hallottam tõle a folyosón. Nevezetesen: mindenkit meghívott „személyes konzultációra” az irodájába négyszemközt. A tanár ezek szerint nem viccelt és nem is tévesztett össze engem senkivel. Egyszerûen kinézett magának minket...
Jó dolog ez a skót felsõoktatás. A szemináriumokon nem vagyunk 10 fõnél többen. Figyelnek ránk és emberszámba vesznek. Vajon a világnak hány olyan pontja van, ahol az egyetemi tanár veszi magának a fáradságot és még rá is ér, hogy elbeszélgessen az elsõ éves, még semmit sem bizonyított hallgatókkal a jövõjükrõl?
Jó dolog ez a skót felsõoktatás. A szemináriumokon nem vagyunk 10 fõnél többen. Figyelnek ránk és emberszámba vesznek. Vajon a világnak hány olyan pontja van, ahol az egyetemi tanár veszi magának a fáradságot és még rá is ér, hogy elbeszélgessen az elsõ éves, még semmit sem bizonyított hallgatókkal a jövõjükrõl?
„Manapság az MA semmit se ér, skóciában 70%-os a diplomások aránya, nagy a
verseny. Ha versenyképesek akartok lenni, akkor tovább kell tanulnotok. Még
nincs késõ, de nem szabad túl késõn ébredni. Gyertek el hozzám, beszéljük meg mi
érdekel; a mûvészetek, az irodalom, a politika, esetleg a szociológia
[Latin-Amerikában]?. Nem azt mondom, hogy már most kell specializálódnotok,
megtalálni a szakterületeket, de már most érdemes elkezdeni azon gondolkozni,
hol PhD-tek. Mert vannak ösztöndíjjak és van lehetõségek, amiket ki lehet is ki
kell használnotok. Volt egy tanítványom, aki amikor PhDzot már mindenkit ismert
a szakmában (a szakterületen) és ez nagy dolog. Az egyik legfontosabb dolog.”
Az ember csak ül, és nem hisz a fülének, miket hord itt össze ez az ember. Ilyen még létezik?
2 megjegyzés:
vicces, pont ma történt velem, hogy bementem egy olyan tárgyamra, aminek előadásán most voltam először, és utoljára is, mert a tanár úr megköszönte a féléves munkánkat, és ígérte, hogy nem lesz nehéz a vizsga. Szó mi szó, most ültem ott először, a harmadik padban. Óra után odajött a tanár úr hozzám meg a barátnőmhöz. Megkérdezte, hanyadévesek vagyunk, aztán leült velünk a folyóson. Mondta, hogy ötödéves diákot keres, aki az Akadémián folyó munkában segítséget jelent. És hogy azért nem hirdeti ezt a nagyközönség előtt, mert pár éve úgy járt, hogy 40-50 fiatal jelentkezett, de neki egyre volt szükséges. Kérdezte, hogy miket tanulunk, milyen dolgok érdekelnek bennünket. Elkérte az elérhetőségünket, és azzal váltunk el, hogy - bár ajándék tankönyv éppen nem volt a kocsijában- de keresni fog bennünket. Örül, hogy megismeri az évfolyamot. A barátnőm nagyon furcsálta a beszélgetést és gyanakodott. Én örültem neki, hogy van ilyen is, aztán majd kiderül...
Livi
Megjegyzés küldése