Kínai újév

A hét elején hong-kongi munkatársam - akit egyre magabiztosabban kezdhetek el barátomként hívni -, két brit kollégámmal egyetemben meghívott magához egy vacsorára. Elbeszéléséből számomra úgy tűnt a hong-kongiaknak a kínai újév olyan, mint nekünk a Karácsony, azaz nagy családi körben eltöltött ebédekről és vacsorákról van szó. Ám éjszakára elözönlik az emberek a város utcáit.
Mi hárman talán bele számítunk a hozzá legközelebb álló emberek köréhez, akiket itt helyben ismer. Rajtunk kívül még négy hong-kongi barátja vett részt a pazar étkezésen. Ők főztek, míg mi hárman európaiak csak szemléltük a tevékenységüket. Igazi kínai menünk volt: rizottó, curry-is csirke, paradicsomleves, gőzölt tojás és az ünnepekről kimaradhatatlan rozskenyér leves, amit többitől eltekintve ugyan én főztem :P.
Az ünneplést nem a kollégánknál tartottuk, mert az ő lakótársai „nem szeretik az embereket”, így az egyik hong-kongi barátjánál kötöttünk ki, de itt is csak a német lakótárs csatlakozott ünneplő körünkhöz. A légkör egyre feszültebbé vált, így jobbnak találtuk ha átvonulunk hozzám, ahol már valóban zavartalanul folytathatódott a mulatság éjfélig és annál tovább, igaz kínai díszítőelemek nélkül.
A brit lányok tudatlanul hozták magukkal kedvenc rosé borukat, amiről hamar kiderült, Balaton-felvidéki. Jó bor volt, bár egy kivételével úgy tűnt az ázsiaiak nem isznak. A fekete balzsam is sorra került, de ez már a briteknek is sok volt, csak annak az egy fehér holló hong-konginak nem, aki sikeresen megdöntötte, eddig tévhitem, miszerint a részegség jelei univerzálisak…
Mind hárman kaptunk vörös tarsolyt, amely a hagyomány szerint szerencsét és gazdagságot hoz majd számunkra. Igaz, ezek csak szimbolikus tarisznyák voltak, az eredetik textilből készülnek, öt fontig terjedő pénzösszeg található bennük, valamint csak a házas párok privilégiuma ezek osztogatása.
A britek hamarabb távoztak, én, mint a véletlen folytán vendéglátóvá avanzsáló nem is igen távozhattam volna. A beszélgetés témái egyre kurtább fordulatokat vett, és egyre furábban vette ki magát a „nektek nyugatiaknak” nehezen megy a kínai szavak kiejtése stb. Említenem se kell, én még mindig nem érzem magam „nyugatinak”, a javából kelet-európai tudatom van, még akkor is, ha nekik ott távol, az ugyan úgy nyugatnak számít. Még kényelmetlenül érzem magam, ha rám sütik a „nyugati” bélyegzőt, még nem állók készen viselni a „nyugatiság” történelmi konzekvenciáit, pedig lehet már rég fel kellett volna rá készülnöm.

Boldog újesztendőt! Disznóságok helyett állítólag a kurta farkú éve sokkal inkább sikert és gazdagságot hoz majd, ez utóbbiakat ráadásul dézsányival.