Skót nyelvlecke

Half eight – akár hogyan is csavarjuk, ez fél nyolc. Hm, nem, itt valami nem stimmel. Angol így nem beszél. Nekem azt tanították, hogy half past eight az helyes, másként nem lehet mondani. Kompromisszumos javaslatnak létezik még a 8:30. Vagy rövidít? Az angol egyszerűen lusta és rövidít, pofátlanul. Mivel nem mindegy, hogy munkába reggel fél nyolcra vagy fél kilencre érkezem, gondoltam helyes, ha visszakérdezek. Visszakérdeztem, háromszor, háromféleképp, jól értem -e.

Először dolgoztam reggeli munkabeosztásban. A munkaidőm, a hivatalos adatlap szerint, nyolctól tízig tart. De miután tegnap végeztem, odajött hozzám a főnököm. Holnap kezdjen half eight-kor, rendben?
Half eight – azaz half past seven? Már láttam, ahogy főnököm arcán elterül az értetlenség. Rosszabbul már nem tehettem volna fel a kérdést. Rendkívül határozatlan igennel felelt. A munka beosztásban nyolc óra áll, akkor hányra szeretné, hogy bejöjjek? Half eight – hangozott a válasz. Akkor jól értem, hogy azt szeretné, fél órával korábban kezdjek és végezzek, azaz hét óra harminc percre érkezzem? Az általam várt nee [ní] (nem), nem hangzott el. Csak hümmögött, majd megismételte half eight. Akkor azt szeretné, hogy fél órával később kezdjek? Azaz half past eight-re jöjjek be? Erre hangzik: nee. A munkaideje half eight-től, half ten-ig tart. Ettől én kicsit se éreztem okosabbnak magam. Ennyire értelmetlenül nem karattyolhatok angolul. Nem értettem mit nem ért. Köszönés kép azt mondtam, akkor holnap hétóra harminc perckor találkozunk. Erre már végre megkaptam a vára várt megerősítést right (rendben). Majd még háromszor hozzá tette, half eight.
Ma reggel jött az értetlenkedések sora. Mondja, „de magának csak half eight-re kellett volna jönnie”. Erre én; de hát erre kérdeztem tegnap háromszor rá, hogy az azt jelent, half past eight? Ismét kezdett elkenődni az arcán a tegnapról már ismert értetlenség. Ok, nekem ebből elég – gondoltam. Elnézést kértem, hogy félreértettem – főnökkel apróságokon különösen értelmetlen torzsalkodni – és mentem a dolgomra. Egy óra multán visszatértem. Akkor odajött hozzám a német kollégám és azt mondta, már vele is előfordult, a németben is állítólag a half eight fél nyolcat jelent. Ez nem mentett meg attól, hogy lúzernek érezzem magam. Az ösztönömre kellett volna hallgatnom, de ki mer kockáztatni a munkahelyével? Ez a skót akcentus a maga dee –jeivel nee –jeivel és rövidítéseivel… de elvégre azért vagyok itt. Ám három visszakérdezés után, sőt másnap sem képes legalább egyszer irodalmi alakban kimondani… half past eight.

Életkép:
Az ebédhez ültem a konyhába, amit a svéd sikerrel újra összemocskolt. Már kis se kezdi az esztétikai érzékemet. Különben is, két szendvicset a legnagyobb koszban is képes vagyok beburkolni, ha közben nem nézek az asztalra, a tányéromra, csak automatikusan nyúlok a falat után. Az ablakon túl, lebilincselően gyönyörű színekben pompázott az ég, olyanok voltak a fények egész álló nap mintha napfelkelte, vagy naplemente lenne. Itt-ott lilás felhők bóklásztak. Egyszer csak egy árnyalak elhúzta a szembelévő ház ablakának függönyét. Mint egy bokorból kiugró gazella árnyéka, úgy vonalozódott ki egy mezítelen női test körvonalai az ablakban. Majd eltűnt a szoba mélységében. Már hallucinálok? Ennyire kikezdte idegrendszeremet a vizsgaidőszak? Mert, ennyire nem éhezhetem, vagy mégis? De nem, az isteni arányokkal megáldott test percekkel később újra feltűnt. Már csak azt nem értem, mindezt most mire föl?