Belefáradtam

Ez a századik post, ahol bejelentem belefáradtam a blogom két helyen való párhuzamos üzemeltetésébe. Mostantól kezdve kizárólag a nordiquetortue.nolblog.hu -n folytatódik a történet.
Köszönöm a megértést, és elnézést a kellemetlenségekért!

Magyarokba botlás

Mikor megjöttem, bevallom hiányzott a magyar szó. Egyszerűen nem hittem el, hogy egy 15000 hallgatót számláló egyetemen ne lennénk legalább négyen. Talán tű a szénakazalban, de mégis. Majd egy barátom megfejtette, hogyan lehet lépten-nyomon magyarokba botlani…

Magyarokat sokféle képpen lehetne keresni, a mindenféle eszement ötlet mellett (grafitizni, szórólapokat osztogatni, kiplakátolni az egyetemet, elmenni a város egyetlen magyar éttermébe, a „Gulyás”-ba és ott szerencsét próbálni.), talán a legkézenfekvőbb megoldás az iwiw lenne. Bár nekem ehhez se fülledt a fogam. Eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha én laknék/tanulnék itt már évek óta, majd egyszer csak a következő Emil landolna a postafiókomban: „Hello! Most jöttem. Láttalak a wiwen, hogy vagy? Milyen itt? Izé… találkozzunk!” evidens, nem is válaszolnék. Így hagytam magam a véletlenre. Persze hamarosan landolt egy Emil az én postafiókomban…
Ám továbbra is a spontaneitásban bízok, személyesebb, valahogy jobb érzés. Ezzel azonban az a baj, hogy elsétálnak egymás mellett a magyarok, ha nincs a homlokukra vésve egy feltűnő színnel: .hu, de néha még ez se elég…
Januárban végül egy héten keresztül magyarokba botlottam. A megoldás? Meglátogatott egy barátom, akivel természetesen folyamatosan magyarul beszéltem, így vagy a buszon, vagy a boltban, váratlanul egyszer csak vissza-visszaköszöntek ránk magyarul. Meg kell jegyeznem, barátom sokkal figyelmesebb volt a külvilági impulzusokra, mint én. Sorban állás során, a bolti eladónál én csak addig a következtetésig jutottam, hogy nem anyanyelvi angol, ám kiejtése nem volt árulkodó, nem hordozta azokat a sajátos közép-európai jellegzetességet. Ám barátom már a névtábláját is szemügyre vette: „Zsofia”. Nincs még egy nemzet… Bár utána sokat gondolkodtam, még mindig gondolkodom ha eszembe jut: Az anyanyelvi brit, vajon miként fut neki kimondani egy ilyen sajátosan leírt szót és mi a végeredmény?
Mióta elment a barátom, már magyarokba se botlom, csak abba az egybe, a T.-be, aki itt maradt, mint nem Erasmus-os.
A portás minap megszellőztette, van új két magyar. Állítólag Erasmus-osok, de a wiwen hűlt helyük. Biztos a portárs kevert össze valamit, az elején engem orosznak nézett és oroszul beszélgetett velem. Fura alak az a portárs, lengyelül, kínaiul és spanyolul is tud. Ez még akkor is figyelemre méltó, ha csak alap társalgási szintre terjed ki a tudása. Ámulattal hallgatom, amikor hong-kongi barátomat ugratja mandarinul.

A másik portás Keddnek hív, mert egy keddi napon ismerkedtünk meg, ilyenek ezek az itteni a portások…

Melltartó tolvaj

A kollégiumi város egyik legfrissebb eseménye: vélhetően egy ismeretlen férfi tettes melltartókat lopott a ruhaszárítókból.

A kollégiumi város vezetése egy ideje már tudott, a szárítókat rendszeresen megdézsmáló egyénről. Az elkövető tudatlanságát mutatja, hogy a mosókonyhák be vannak kamerázva, sőt mi több, erről írásbeli figyelmeztetés van kihelyezve a falra.
A vezetés tehát tudott a felvételekből kirajzolódott férfi kinézetű elkövetőről és rendszeres zsákmányáról, a melltartókról. Ám, amíg feljelentés vagy panasz nem érkezett, addig nem továbbíthatták az ügyet a rendőrségnek, hiába voltak birtokukban a bizonyítékul szolgáló felvételek.
Valahol az áldozatokat is meg lehet érteni. Ki menne a rendőrségre, vagy akár a kollégiumi vezetéshez a következő mondandóval: „A ruhaszárítóból eltűntek a melltartóim.” Az elkövető egy dologra vagy a véletlen folytán, vagy józan logikából ügyelt, olyanoktól csente el a melltartókat, akik nem ismerték egymást, így a jelenség látszólag elszigetelt maradt. „Eltűntek a melltartóim, de ha senki másról nem tudok, akivel ez előfordult volna, akkor miért is csinálnék belőle ügyet.” – gondolkodott az egyik áldozat.
A helyzet akkor vált komollyá az elkövető számára, amikor a főnököm felismerni vélte az áldozatok között, az egyik kolléganőmet. Így informálisan sikerült elérni, hogy megszülessen az első panasz és feljelentés. Közel egy tucat áldozatról beszélhetünk. A rendőrség kiszállt megtekinteni a felvételeket, a nyomozás folyik.
A kárvallottak érthetően nem akarják, sőt mi több, nem fogadják vissza, ha megtalálják eltulajdonított tárgyaikat, hiszen ki tudja mit csinált velük. Anyagi kártérítésre számítanak, de ki tudja mi lesz belőle. A kolléganőmnek például nyolc melltartója lett oda.

Vizsgaeredmények

Fél lábbal szinte sikerült átlépnem az árnyékomat. Arra kell törekednem, hogy a következő szemeszterben páros lábbal ismételjek.

Íme a beígért vizsgaeredmények

Nemzetközi kapcsolatok 14 (csúnya elvérzés az egyedi témámon – Kis Atant -, ha újra csinálhatnám megadott témából írnék.)

Kulturális antropológia 16 (biggest shame on me – miután mindkét esszém, és a szemináriumi munkám 20 kapott, bizony csúnya rontás ez. Csupán a tudat vigasztal, hogy a 460 dolgozatot egyedül javította ki az előadó a megadott két hét alatt. Ezt a szemináriumvezetőm mondta. Egyszerűen nem volt szerencsém, kicsit sántít ám az itteni rendszer is).

Spanyol nyelv 17 (csak a fránya 15 ös szóbelim választ el hajszálnyira a first-től, de nekem ez még így is felér egy árnyék átlépéssel.)

Latin-Amerika tanulmányok I. 18!!!! (Az egyetlen hely ahol sikerült nem rontanom, és szinten maradnom a first-tel. Ez megér egy deci pezsgőt! I’m proud.)

Maradt esélyem az ösztöndíjra :D

A fél sikerért, pedig marad vigasznak:
Где то появилосъ солнце значит где то появилaсъ тенъ (Сплин - Мы сидели и курили)

Ilyenben járnak az itteni lányok

Vállalkozók, vállalkozó kedvűek, itt az idő cselekedni! Rövidke bejegyzés a brit Wellington boots (gumicsizma) őrületről.

Mikor kishazánkat hátrahagytam a legutóbbi ősszel még nem tombolt a színes gumicsizma őrület, pedig már itt lehetne az ideje. De talán sok más dologhoz hasonlóan ehhez is évek kellenek, hogy begyűrözzön a köztudatba. Nem tudom, mikor bukkant fel (újra) a divat köztudatban a style gumicsizma, de magyar nyelven egy 2005-ös new yorki bejegyzést találtam, ami talán legkorábban említi meg. Már nem is emlékszem pontosan mi volt meglepőbb számomra: a gumicsizmában egyetemre járó lányok, vagy a pazar mintázattal és színekkel rendelkező és még soha előtte nem látott lábviselet.
Bár a Velvet.hu már 2006 márciusában említést tett a nyugati féltekén bimbózó új divathullámról, hallomásból úgy tűnik, odahaza még mindig nem haraptak rá. Pedig milyen jó lenne, ha mire visszatérnék ilyennel is csinosítanák magukat a lányok… Szerintem menő, ám szabad másként gondolni.

Ha valaki kedvet kapott hozzá, onlány is rendelhet ;)
Csak írja be a böngészőbe a varázsszót: „Wellington boots” ;) kellemes shoppingolást :)

Kínai újév

A hét elején hong-kongi munkatársam - akit egyre magabiztosabban kezdhetek el barátomként hívni -, két brit kollégámmal egyetemben meghívott magához egy vacsorára. Elbeszéléséből számomra úgy tűnt a hong-kongiaknak a kínai újév olyan, mint nekünk a Karácsony, azaz nagy családi körben eltöltött ebédekről és vacsorákról van szó. Ám éjszakára elözönlik az emberek a város utcáit.
Mi hárman talán bele számítunk a hozzá legközelebb álló emberek köréhez, akiket itt helyben ismer. Rajtunk kívül még négy hong-kongi barátja vett részt a pazar étkezésen. Ők főztek, míg mi hárman európaiak csak szemléltük a tevékenységüket. Igazi kínai menünk volt: rizottó, curry-is csirke, paradicsomleves, gőzölt tojás és az ünnepekről kimaradhatatlan rozskenyér leves, amit többitől eltekintve ugyan én főztem :P.
Az ünneplést nem a kollégánknál tartottuk, mert az ő lakótársai „nem szeretik az embereket”, így az egyik hong-kongi barátjánál kötöttünk ki, de itt is csak a német lakótárs csatlakozott ünneplő körünkhöz. A légkör egyre feszültebbé vált, így jobbnak találtuk ha átvonulunk hozzám, ahol már valóban zavartalanul folytathatódott a mulatság éjfélig és annál tovább, igaz kínai díszítőelemek nélkül.
A brit lányok tudatlanul hozták magukkal kedvenc rosé borukat, amiről hamar kiderült, Balaton-felvidéki. Jó bor volt, bár egy kivételével úgy tűnt az ázsiaiak nem isznak. A fekete balzsam is sorra került, de ez már a briteknek is sok volt, csak annak az egy fehér holló hong-konginak nem, aki sikeresen megdöntötte, eddig tévhitem, miszerint a részegség jelei univerzálisak…
Mind hárman kaptunk vörös tarsolyt, amely a hagyomány szerint szerencsét és gazdagságot hoz majd számunkra. Igaz, ezek csak szimbolikus tarisznyák voltak, az eredetik textilből készülnek, öt fontig terjedő pénzösszeg található bennük, valamint csak a házas párok privilégiuma ezek osztogatása.
A britek hamarabb távoztak, én, mint a véletlen folytán vendéglátóvá avanzsáló nem is igen távozhattam volna. A beszélgetés témái egyre kurtább fordulatokat vett, és egyre furábban vette ki magát a „nektek nyugatiaknak” nehezen megy a kínai szavak kiejtése stb. Említenem se kell, én még mindig nem érzem magam „nyugatinak”, a javából kelet-európai tudatom van, még akkor is, ha nekik ott távol, az ugyan úgy nyugatnak számít. Még kényelmetlenül érzem magam, ha rám sütik a „nyugati” bélyegzőt, még nem állók készen viselni a „nyugatiság” történelmi konzekvenciáit, pedig lehet már rég fel kellett volna rá készülnöm.

Boldog újesztendőt! Disznóságok helyett állítólag a kurta farkú éve sokkal inkább sikert és gazdagságot hoz majd, ez utóbbiakat ráadásul dézsányival.

Az utcán

Tudom édesanyám, nem kellene szóba állnom idegenekkel az utcán.

- Szevasz öcskös! A "Lidle"-be mész?
- Igen.
- Akkor most vegyél zöldséget és gyümölcsöt, mert jövő héttől visszaállnak a régi árra. (Az elmúlt három hétben, az említett üzletben fél áron kaphatóak a zöldségek és gyümölcsök. Jól taktikáznak, mert elvileg felezik a termékek árát, de igazából arról van szó, hogy pár pennyvel megemelik az árukat, és az új árat felezik meg. Így, amikor egy-egy ilyen akciónak vége, tulajdonképpen nem a régi árra térnek vissza, hanem a megemelt újra, amelyre a kevésbé leleményes vásárló nem figyel fel, mert legalább egy héten át fél áron vásárolt. Ugyan úgy, mint a politikában, a vásárlásban is rövidtávú a fogyasztói emlékezet, ha apróságokról van szó.) Hová valósi vagy?
- Magyarország.
- Budai vagy pesti?
- Budai - ekkor elkezd szláv neveket és foci klubokat sorolni, de lelkesedésében csak-csak észreveszi az értetlenkedő arc kifejezésemet. Szünetet tart, elgondolkodik.
- Hát persze, ezek csehek! Hova tűntek a magyar focisták a világról? - kérdi.
- A magyar futballnak nagyon rosszul áll a szénája, az ötvenes években jók voltunk, de azóta egyre gyengébben teljesítünk.
- Hát igen, Hegyi! Puskásról már nem is szólva.
Ezekkel a szavakkal az ajkán váltunk el. Vettem két kiló almát.