9/30/2006
9/29/2006
Temetés és esküvő
A temetést körülbelül úgy képzeljétek el, mint ahogy azt a hollywoodi filmekben lehet látni. Hosszú lassan araszoló fekete kocsi konvoj, annyi különbséggel, hogy a kocsik előtt egy ember halad. Kemény, cilinderhez hasonló kalap van a fején. Fekete szmoking, fekete kesztyű, hófehér ing, és bőrszín. Az arca, mint egy kőből vésett szoboré. Ő sétál a koporsót szállító kocsi és az egész konvoj előtt a ravatalozótól a főútig, majd ha jól tudom, később a főúttól a temetőig. A sétáló embernek bot van a kezében, és ha a bot végén egy sima gömb helyett egy halálfej lenne, akkor az egész jelenet az Adams family egy részlete lehetne. Félelmetesen néz ki.
Esküvőből is csak az elit esküvőjét láthattam, mert aligha engedheti meg magának bárki, hogy a Szent Matchar Székesegyházban vagy az aberdeeni egyetem katedrálisában esküdjék.
A jól megtermettebbeknek a skót szoknya és frakk párosítás elég tetszetősen mutat, de a véznábbaknál, vagy az alacsony termetűeknél igen komikus az összhatás. Nagyon szép gyapjú kötött zoknit hordanak ilyenkor, és a jobb lábuk külső száránál egy díszesebb markolatú tőrt vagy kést raknak a zoknijukba.
A nők ilyenkor úgy öltözködnek, mintha a húszas években lennének. Olyan a hajviseletük és abba a korba illő kalapot hordanak.
A gyerekek kis úrfiknak vagy úrhölgyeknek vannak öltözve. Földre szállt angyalkák, mint valami nemesi sarjak.
A mindennapi brit viselet összképén, ez úgy tűnhet, mint egy jelmezbál, pedig amikor látod, akkor nem tűnik túlzásnak, egyszerűen megadják a módját stílusosan.
Széljegyzet: Jó filmre vágysz? Táblák (Blackboards/Takhite Siah) – rendezte: Samira Mahmalbaf, irán-olasz 2000, nyelv: kurd
A film mellesleg 2000-ben elnyerte a cannes-i filmfesztivál zsűrijének díját. A rendező? Egy húszéves lány, aki első nagysikerű filmjét Az alma címmel még 18 éves korában rendezte. Nem, nem, bizony Iránban sincs olyan pici árnyékod, hogy azt a két lábad közötti fesztávolság meghaladja. Egészen egyszerűen egy filmrendező szakmával rendelkező apukára és egy rendező asszisztens anyukára van szükség. De ez még így se von le semmit a film zsenijéből.
9/28/2006
Amnesty International & Cheese Cake
Első benyomásra nagyon pozitívnak tűnt mennyi előnnyel jár, ha egy ilyen nagy nemzetközi civil szervezet áll mögötted. Komoly kiadványok és hasznos útmutatások a központból (ez utóbbit természetesen nem láttam, csak elolvastam az újságban, hogy ilyen is van). Lám, milyen jól állnak anyagilag, hogy megengedhetik maguknak a gólyák borral és tortával való köszöntését. Hasonló súlyú és taglétszámú diákszervezetek pár tízezer forinttal próbálják túlélni az egész évet. Ahogy aztán elkezdtem beszélgetni a tagsággal egyre kiábrándítóbb képet kaptam.
Tulajdonképpen „nem csinálnak semmit”, csak pénzt tarhálnak és megtanulnak menedzselni egy diákszervezetet. Vetítéseket, vitaesteket szerveznek, ahol a tudatlanok tömegeinek hívják fel a figyelmét a világon uralkodó katasztrofális helyzetekre, emberjogi problémákra és kérik az embereket, hogy adományaikkal segítsenek. Miért nem szólhatna ez részben önképzésről is? Műhelyekről, ahol az egyetemisták új készségeket vagy akár tudást sajátítanak el. Amikor rendesen dolgozó emberekké válnak, tudjanak lobbizni, tudják, hogy az adott poszton, szakmában, milyen lehetőségeik vannak, hogy jobbá tegyék a világot vagy csupán a környezetüket? Elsajátítsák a helyzet felismerés készségét, az emberjogi problémák felismerését stb. Tudom, hogy erre az lenne a válasz, a lehetőség meg van. Lépj be és csináld meg. De nem ezért jöttem.
A kezedbe veszed az Amnesty magazine legfrissebb számát, és megállapítod ez igen, ez kiadvány. Komoly cikkek, program és előadás ajánlók az egész országban, de nagyrészük mégiscsak Londonban. Ilyen és amolyan dokumentumfilmek a világ különböző krízis pontjaiból. – de elmennék - gondolod. Aztán egy pillanatra felmerül benned, hogy jó, jó ez a kiadvány, de lehetne még jobban. Á nyugaton biztosan még jobbat csinálnak. És ráeszmélsz, hogy nincs tovább. Mert ez az iránymutató, ezt a modellt veszik majd át otthon a társ szervezetek. Ennél jobb nincs, mert az Amnesty anyaországában vagy, ez a csúcs, nincs tovább.
Kiábrándító, mert pénzpiramis az egész. A szervezet két dolgot kíván elérni, és ez nem csak az Amnestyre vonatkozik ilyen mikro szinten, hanem a legtöbb civilszervezetre is, ilyenek a humanisták például nálunk otthon (Tudom, nincs új a nap alatt, de az én idealista lelkemet, ez mégis megterheli). A két dolog pedig az újabb aktivisták beszervezése és pénz tarhálása. A pénz tovább megy a központba és onnan a megfelelő helyre kerül. Csak nekem ettől valamiért zsigeri viszolygásom van. Amikor odaadod a pénzed egy vadidegennek és a pénz elkezd utazni. Nem arról van szó, hogy nem bízok meg bennük, csak olyan rossz érzés, hogy nem tudsz a sorsáról, amikor nem tudod nyomon követni (Tudom, az Amnesty honlapján fenn van az éves elszámolás, hogy mire mennyit, de ez akkor is kicsit más, személyesebb). Látod, mennyi pénz megy el marketingre, kiadványokra, hogy csak megszólítsák az újabb adományozókat, vagy újra felvegyék veled a kapcsolatot. Abba már bele se akarok gondolni, mi a marketing és krízisgócokba jutatott összegek közti arány.
Én meg ott vagyok, ennek a szervezetnek az estjén és egy kész pénzkidobás vagyok számukra. Olvasom és hazahozom a kiadványaikat, majszolom a sajt tortájukat, miközben eszem ágában sincs egy penit se adományozni nekik. Mert boldog vagyok, hogy 12 nap óta először végre édességhez jutottam, mert erre igazán nem jutott. Pedig mi az a tizenkét nap, hányan nem ettek tortát egész életükben?! Meg hol vagyok, milyen környezetben, milyen körülmények között? A magam módján én is a túlélésért küzdök, de egy milyen túlélésért, egy milyen világban? Eközben nem tudunk semmi mást tenni, csak beszélni a problémákról, adakozni, tollat gyűjteni.
Még tudnám folytatni, de haszontalan. Mint közgazdász diák ez a fajta újraelosztás logikus és ésszerű, de mint halandó ember továbbra is abszurdnak, kiábrándítónak érzem. Világunkat egyre inkább csak számokba kívánjuk kifejezni, fizikai, biológiai, kémiai képletekkel és pénzzel. Így azt hisszük könnyebb, mert a számok nyelvét mindenki érti, és abban igazuk van, hogy ez az út is vezet valahová.
Széljegyzet*: Ha azzal a kérdéssel indítasz, hogy hol van a sajttortából a sajt, akkor azt a választ hallod: Oké, te hová valósi is vagy? A briteknél a sajt torta elnevezés alatt, édes tojássárgájával kikevert krémes tortát értenek. Ellentétben azzal, hogy Európa észak-keleti részén, ez egy valóban sajtós, sós tortát jelent.
* Tudom, hogy igazából ez lábjegyzet, de ha betudnám valahogy állítani akkor ez a bal oldali margó jelenne meg. ;)
9/27/2006
Mosás
Fűszerek
A mai körutam után meg kell állapítanom, hogy legalábbis ebben a városban, egyik boltban sem lehet kapni tejfölt, amit annak idején nekünk sour cream-ként tanítottak az iskolában. Briteknek effélével nem élnek, ami sajnos az életemben radikális változásokat fog magával hozni, mivel otthon a mindennapi betevőm szerves részét képezte. Tényleg rá leszek kényszerítve itt egy új világra. Még túros gombócot se…Fel kellene kerekedni a legközelebbi tanyáig, de merre induljak?
Diákszervezet, ahogy azt skótoknál szokás
Széljegyzet
Sajnos nem került megörökítésre a kép, de ma láttam meg az első helyi anglikán egyházat. Üzemen kívül. Az épület ma egy csődbe ment erobikközpontnak ad(ott) otthont.
Nagyon hasznos lehet, ha a szigetországba sok euró húsz centessel érkezel.
9/26/2006
Két óra
Ma elméletileg átestem a tűzkeresztségen, azaz megtartották az első két előadásomat. Itt egy idegen országban, melyben tíz napja élek és soha előtte nem tapasztaltam saját bőrömön létét. Még levegőjének illatát se szoktam meg, még csak épphogy megtanultam megérteni az itteniek nyelvjárását, még épp, hogy túl vagyok a három napig tartó csoda élményének effektusán. De csak elméletileg estem én át a tűzkeresztségen, a java csak jövő héten kezdődik, amikor sor kerül az első spanyol órákra is, de legjava még 12 napig várat magára, mivel a szemináriumokra csak az október 9.-ével datált héten kerül sor. Lassan sétál csak bele az ember ebbe a mély vízbe.
Nem is tudom, hogy érdemes e sorokban fejtegetni a mai bevezető órákat. Délelőtt került sorra a nemzetközi kapcsolatok konyhájára, mely előadás sorozatot, egy dél-koreai professzor, egy argentin, egy francia és egy skót tanár tart meg. A tanszékvezető kissé angolszászizmussal túltengő bevezetője után, sort kerítettek a tantárgy éves tematikájának bemutatására. Én pedig ott ültem, mint egy lekötözött fenevad, aki elé kitették a friss vadhúst, de nem engedik hozzá. Hányszor, de hányszor éreztem már ennek a friss, ropogós, lédús húsnak az illatát, hányszor, de hányszor átolvastam már a tematikát, a könyvek listáját, hányszor, de hányszor merengtem el a példa esszék kérdésein. Én végre dolgozni, tanulni akarok! Nem bevezetőt, hanem konkrét munkát! Soha még életem során nem vágytam ennyire arra, hogy tanulhassak. A békességgel elfogadott időhúzás andalító. Félreértés ne essék, nem kell nekem szeminárium, hogy olvassak, járassam az agytekervényeimet. De amíg várom a skót rendőrségtől a munkaengedélyemet, naponta elolvasok egy könyvet (lássuk be nem kellett sok idő, hogy elérjem ezt a szintet), és jut időm az általam ismert nyelvek napilapjainak szemléjére is. Ezelőtt csak igen kevésszer éreztem azt, hogy azzal foglalkozom, amivel szeretnék, és annyi időt szánok rá, amennyi csak jólesik. De mégis, ezt a bennem felhalmozódó tudást nem csak input formájában, hanem output formájában is szeretném megtestesíteni.
Így történt ez ma este is, amikor elmentem Debater ma esti szeánszára, ahol a diskurzus tárgya Skócia függetlensége volt. Az asztal két oldalán ügyvédek ültek és meglepő módon gazdasági érvekkel pedáloztak, sokszor hibásan. De hát sem ők, sem a közönség nem volt a kellő ismeretek birtokában, így mélyen szántó eszmefuttatások helyet, csak elgondolkodtató példákat volt lehetőség felvillantani (Ők meg, ők vajon mégis miért csináljál úgy, ahogy és miért nincs példa arra, amit a tisztelt érvelő kollégák argumentumokként használnak), de ha ennyire érzelmeket megpendítő vitáról van szó, milyen szerepet is játszik a racionalitás, a gondolkodás?
Számomra egy dolog világos, amit a ma este csak tovább erősített bennem. Beszélni, beszélni és beszélni. Levedleni ezt a gyalázatos közép-európai akcentust (a lakótársaim nem értik mi bajom van ezzel, de gondolom nektek nem kell elmagyaráznom, pláne úgy, hogy mindenhova belépőkártyádként viszed magaddal. Ennek egy titkos fegyvernek kéne lennie és nem egy pecsétnek a homlokodon) és úgy érvelni, hogy közben azt érzed, úszol a nyelvben, bármikor bármire válthatsz mellről hátra, vagy éppen pillangóról gyorsba. Igen, már magyarul se egészen egyszerű magasreptű vitákban brillírozó beszédet tartani, ahol az érvek, mint vasbeton cövekek, mélyen, kidönthetetlenül állnak a földben. De azt mégiscsak elvárhatja magától az ember, hogy amikor szóra emelkedik, és minden tekintet rá szegeződik, akkor ne kelljen magát katonásan vasfegyelemre szorítani, és mint egy cirkuszi artista végig menni a kötélen megtorpanás nélkül, mert érzi a hallgatók lelkében a felszisszenést, midőn egyensúlyában meginog, és a felszisszenések ólomsúlyokként pihennek vállain, miközben a kötél java még hátra van.
A textuális és vizuális kontextus a latin-amerikai világban című órán, már helye volt az érzelmeknek is. „Landa egy katolikus fundamentalista” és az indiánokat leigázó spanyolok nem mások, mint „pszihopaták”. Képekben gazdagon, tökéletes angol nyelvtan mellett, erős spanyol akcentussal tartja óráját egy latin-amerikai származású, eddig az Egyesül Államokban spanyol nyelven (!) oktató professzor. Igen, ez már egy óra. Egy jobb bölcsészettudományi óra is lehetne az ELTE-éről (ha lenne ott ilyen professzor, meg ilyen tárgy; hazamegyek, ha törik, ha szakad, elmegyek Anderle órájára vagy benézek Torreshez összehasonlítás végett!), de ez még csak a kezdet. Ez még csak a felvezető óra, jövő héttől szövegelemzéssel. Egyetlen bánata az embernek, hogy ebből az órából szemináriumot nem kap, csak enyhe túlkapásokkal fűszerezet, briliáns előadásokat. Bár a passzívan hallgatónak fejéből ki-kikukucskál a fejéből az a törpe ördög, hogy bizony-bizony sokkalta többet tudsz te professzor, mint én, de egy kis közgazdaságtan, és antropológia neked is jól jönne. De lehet, akkor pont a fűszer varázsa tűnnék el…
U.I.: erős itt a keresztény diákkör, de nagyon. Most például fánkot osztogatnak. Nagyon finom, csak ragad tőle a billentyűzet.
9/25/2006
Bankszámla
Leírom, mert szerintem e téren elég kuszák az információk. Aki nem érdekelt a kérdésben ugorjon a következő hasábra.
Mielőtt bankba mész, hogy számlát nyiss, kérj egy levelet az egyetemedtől (akárki akármit is mond)! Mert az értesítő leveled - amennyiben otthoni címedre érkezett és nem a brit lakhelyedre -, nem fogják elfogadni. Sőt a már a kollégiumi, vagy albérlet címedre érkező leveleket az egyetemtől sem, mert bár rajta van a címed és neved, még egy adat hiányzik (pl.: születési évszám).
Tehát mielőtt bankba mész vagy a Student Advisereden keresztül, vagy a University Office/Student Reception nevezetű helyen beszerzed az alábbi adatokat tartalmazó dokumentumot, amely a Te otthoni (állandó lakcímed) címedre van címezve: születés ideje, kurzusod neve, amire felvettek és amire jársz, és az itteni (UK) címed, amit az egyetem biztosít számodra. Ha albérletben laksz, akkor nem tudom, hogy a bérleti szerződés számukra elég-e. Ennek a dokumentumnak a neve, egyébként: Letter of…..
A mai napot egy nagy két órás sétával kezdtem, bankokba jártam, most már előbb utóbb tényleg lesz bankszámlám. Látom a fényt…, vagy valami hasonló idilli képet tessék elképzelni.
Holnap, remélem már tényleg belecsapunk a lecsóba, mert ma egy nevetséges szemináriumom volt. Hál’ Istennek az első és utolsó, amely information skills néven fut. Ne értsetek félre, hasznos volt az óra, mert itt is tanultam újat. Nevezetesen, hogyan kell használni a Plagiarism Detection Service-t (PDS). Ezzel a jó kis szoftverrel tudod leellenőrizni a saját esszéidet, bár nyilván inkább a tanáraid fogják alkalmazni. Hasznos kütyü, amely százalékos formában felmutatja, hogy mennyi a szóról szóra átvett szöveg és pirossal kijelöli, hogy mely részek azok, és zölddel, amelyek az önálló munkát képezik. Biztosan sok dologra lehet használni, csak abban a pillanatban, hogy idegen nyelvű forrásból dolgozol, megáll a tudománya. Bár szerintem már gőzerővel dolgoznak az EUs változaton :) (vagy a brit diákok nem dolgoznak idegen nyelvű forrásból?).
Jöttem át a gépterembe és nem hittem a szememnek! A Don folyót egy szivárvány kötötte össze a tengerrel. Nagy, vastag, tiszta csíkokkal. Mintha nem csupán színek lennének, hanem valódi téglából rakott építmény állna előtted. Amikor annyira életteli, hogy nyomban a tövébe iramodnál, azt a híres aranycsuprot megkeresni. Miközben a szivárványban gyönyörködsz, a hátad mögött nyugaton, épp a nap nyugszik le. A táj arra lágy ködben mereng, így olyan mintha mindent aranyfólián keresztül látnál. A fák lobjai közt átszűrődő távoli torony épületek elmosódva, kontrasztként libbennek fel.
Vége a Kánaánnak és a szöveg áradatnak.
Tekintettel arra, hogy az elkövetkezendő három napban, három könyvet kell elolvasnom, fejenként kétszázötven oldallal, egyre kevesebb időm lesz írni, és ezt valószínűsíthetően egyre ritkábban fogom megtenni. Tudom, tudom nem olyan nagy dolog ez, de még nem tartok ott angolban, mint az anyanyelveimmel. És ez még csak a kezdet, mert ahogy elnéztem a jövő hétre elolvasandó szemináriumi anyagot, úgy vészesen közeledik az 500 oldal/nap terjedelmű könyvek időszaka (Tegnap sikerült nettó hat óra alatt legyűrnöm száz oldalt).
Az esszék nem tűnnek félelmeteseknek. A rendszer nagyon hasonlít a kolis követelményekhez, bár csak 30%-al számítanak bele az éves munkába. 10 % a szeminárium és 60% az év végi zárthelyi. Az irodalom lista fent van a tanszékek honlapján, de ha valakit érdekel, szívesen elküldöm neki Emillel.
Az esszé kérdéseket pedig itt közzéteszem, lássátok milyen szellemi kihívásoknak és élvezeteknek fogok eleget tenni az elkövetkezendő időkben (már csak a könyvek listáját látva is, alig várom, hogy elkezdődjön a komoly oktatás). Tárgyanként egy esszét kell leadni november 15.-éig, antropológiából viszont kettőt. Ez matematika nyelvére lefordítva durván annyit tesz, hogy kéthetente el kell készíteni egyet. Már alig várom (de most komolyan), hogy valamelyik témának neki essek, sőt nem is várom, hanem megyek és hozzálátok.
Nemzetközi Kapcsolatok:
(1) What was the interwar debate about, and which side do you think was more correct, if any?
(2) Critically assess the claim that balance-of-power promotes peace in world politics.
(3) Is Francis Fukuyama's 'The End of History' argument more convincing than Samuel Huntington's 'Clash of Civilisations' thesis in explaining international relations since the end of the Cold War? Discuss with reference to empirical evidence.
(4) Select two major powers (i.e. Great Britain, France, Russia, the U.S.) and compare their diplomacy during the Paris Peace Conference.
(5) Was the 1920s indeed an ‘era of illusion’?
(6) What were the main causes of the US-Soviet confrontation during the Cold War?
(7) Discuss the rise and fall of détente in the 1970s.
(8) Critically analyse the de-colonization processes?
(9) Discuss the military, economic, political and socio-cultural aspects of colonial expansion by European Powers. Which aspect(s) contributed the most to its successes?
(10) Did anyone ‘win’ the Cold War?
Kulturális antropológia (ebből ugye kettő kell :)
1. Imagine yourself as an ethnographer arriving in Aberdeen. What cultural practice would you want to write about and what ethnographic methods would you use? How would your work distinguish itself from that of a journalist?
2. „Blood is thicker than water.” Critically evaluate this phrase using ethnographic case studies from two distinct kinship systems.
3. There are two main categories of people: men and women. Do you agree?
4. Anthropologists have described society as a set of shared symbols. Discuss.
5. Are the three phases of a rite of passage equally important? Demonstrate your argument through an ethnographic example.
6. Gift giving is an important social action in many societies. Discuss.
7. Capitalism establishes human needs. Explain.
8. Is race something you are born with?
9. Can small-scale cultures ever truly resist cultural imperialism?
A kedvencem :) – Textuális és vizuális ábrázolás a latin-amerikai világban
1. It is sometimes argued that Columbus portrayed the American peoples in two ways: as monsters when they resisted him and as children when they submitted to him. Is this borne out by the excerpt from his Journal of the First Voyage in the course pack? Is this also true of the visual representations of the Conquest?
2. Analyse the relationship between images and text in the Anglo-Dutch editions of Bartolomé de Las Casas’ A Short Account. Please note that you can access Theodor De Bry’s images at http://www.lehigh.edu/~ejg1/doc/lascasas/casas.htm
3. How reliable do you find Bishop Landa’s account of the Yucatec Maya people and of their history? To what extent is it borne out by other kinds of evidence? Answer with reference to Landa’s text and to the archaeological and other historical evidence cited by Sharer in the excerpt in the course pack.
4. It is often argued that Spanish missionaries portrayed the American peoples as lost sheep in need of a pastor. To what extent is this the case of Bishop Landa? Why might he do this?
5. Examine the ways in which Sarmiento defines Argentinian identity in theexcerpt from Facundo in the course pack and assess the impact of his work.
6. Examine the ways in which José Martí defines Latin American identity in his essay “Our America” and assess the impact of his work.
7. Compare and contrast Sarmiento’s and Martí’s views on nation-building.
9/24/2006
Kollégium
Miután elfogadtad az egyetem által felajánlott helyet, a UCAS kizáródik a játékból, és onnantól kezdve már csak közted és az egyetem közt folyik a kommunikáció. Úgy emlékszem első között volt az a levél, amely a kollégiumi szállás lehetőségekről szól. Ezt érdemes minél hamarabb visszajuttatni nekik, mert annál nagyobb a valószínűsége, hogy az általad elsőként megjelölt helyre kerülsz. A kollégiumi szobák ára igen széles skálán mozog. Itt az alábbi árkategóriák voltak (ha az emlékezetem nem csal): ötven, hetvenkettő,* hetvenhét, kilencvenkettő*, kilencvenöt*, százöt* font/hét. A csillaggal jelölteknél nap háromszori étkezést kapsz munkanap, szombaton kettőt, vasárnap semmit. A lengyel barátom menzás, és azt mondta ízek nélkül főznek. Így szerintem érdemes inkább otthon egy, de maximum két hét alatt kitanulni a főzés művészetét, mert akkor garantáltan finomat és olyat eszel, amit szeretnél, ráadásul jóval olcsóbban (egy tál bőséges(!) melegételt simán kihozol egy font alatt).
Ezek az árak az itteni viszonyokat tükrözik és évről évre változik (nem lefelé). Edinburghban például száztíz fonttól kezdődtek a kollégiumi szobák, így amikor egyetemet választasz, lehet, ez sem egy utolsó szempont.
Ebben a városban két kisebb kollégiumi városka található. Amelyben én lakom, az a proli változat, ez az olcsóbb és a távolabb (viszont egy gyönyörű parkon mehetünk keresztül minden nap). A másikról nem sok mindent tudok. Az, közvetlenül az egyetem mellett helyezkedik el, maximum öt perc alatt eléred az egyetem bármelyik óvárosi épületét.
Ebben kollégiumi városban 1600-an lakunk. Két gépterem áll rendelkezésünkre éjjel nappal, és négy helyen vannak forró pontok (hot spot -ok), ahol wi-fizni lehet. A városkánk főteréről közvetlen buszjárat biztosítja az összekötetést az egyetemi óvárossal és egészen a város központjáig be lehet vele jutni. A busz éjszaka tizenegyig jár. Vannak parkolók a kocsiink számára, bár sajnos nincs belőlük ezerhatszáz. Én egy olyan részében lakom ennek a városnak, ahol kvázi lakások vannak, egy konyhára és fürdőszobára jut hat szoba. A szobák eszméletlen picik (nem is tartom magamat normálisnak, hogy a felújított koleszt, a budapesti lakásomat(!), erre a lyukra cseréltem fel), de ha ezt ítéljük meg olyannak, mint egy kolostort, papi zárdákkal, akkor azok, akik a nagyobb épületekben, közös étkeztetéssel szállásoltak el, börtönben laknak. Végtelen hosszú szűk folyosók, kék ajtók, fehérre meszelt téglafalak, közösségi terek teljes mértékű hiánya jellemzi azokat az épületeket. Nekem legalább vannak lakótársaim, de ők ott csak maguk vannak a szobájukban, egy olyan folyósón, ahol még legalább huszonöt ilyen szobára nyílik ajtó. Az maga a rettenet! Bár a szobájuk kétszer akkora, mint az enyém. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy nekem ez a lyuk jutott)
Ma tornán és az olvasáson kívül a szakadó esőben másra nem igazán futotta.
Bár Diego de Landa atya elég rémisztő és elkeserítő dolgokat ír, a spanyol kolonizálásról Latin-Amerikában, a Yucatan Before and After Conquest című munkásságban, nekem mégis sokkal inkább olyan, mintha egy antropológiai „előmű” lenne. Tegnap egy kicsit elrémítő gondolat jutott eszembe, hogy nemzetközi kapcsolatok mellé, nem-e illet volna jobban harmadik tárgynak a történelmet választanom. Bár fenntartásaim voltak vele szemben, hiszen többnyire brit történelemről lett volna szó. Ám így is önszorgalomból skót történelmet olvasok. Ezért úgy hiszem a latin és spanyol tanulmányok mellé, mégiscsak az antropológia illik jobban, főként Landá-t olvasva. ;)
Tudtátok, hogy Yucatan mayául azt jelenti, hogy „ő szépen, jól beszél”?.
A joghurtos rakott krumpli, csak megközelítőleges ízvilágot ad az eredetiről, de ha sarki panelnegyedes Lydlben nem lehet kapni tejfölt, még mindig ez a legkiválóbb megoldás. Arról, hogy valójában ilyen nehéz lenne a tejföl beszerzése a szigetországban nincsenek bővebb információim, majd meglátjuk. Az itteni Lydlben ne keressétek. ;)
9/23/2006
Mókusok
Ma el akartam menni, a katolikusok ingyen osztogatta ebédjére. De vagy rossz helyre mentem, vagy tényleg nem volt ott semmi. Így nem sikerült megspórolnom azt az egy fontot, amiből az ebédjeimet ki szoktam hozni, de a kutya se bánja. Mert útközben találkoztam egy lett sráccal. Én már hallottam róla, hogy van itt a kollégiumi városba egy lett srác, de nem tudtam, hol lakik. Civil enginiring-et tanul és Rigában csak pár utcával arrébb lakik tőlünk. Jót beszélgettünk, bár a szokásos lett távolságtartás meg volt benne. Állítólag van itt még egy félig orosz, félig lett lány is. Oroszok rengetegen vannak, meg franciák és németek. Elvétve néhány spanyol, ázsiai is csak kevés. Indiait pedig még egyáltalán nem láttam.
Majd talán lesz valami ebből a közös nemzeti identitásból, bár ahogy a letteket ismerem… Magyarokról egyáltalán nincs tudomásom, talán a másik kollégiumi városban. Ha majd elkezdek egyetemre járni, biztosan kiderül, remélem. Jó dolog, ha van egy kis közösséged ;)
Miután ebédhez nem jutottam, tettem egy kisebb sétát az óvárosban. Készült néhány új kép is. Ezeket felraktam, megnézhetitek. Sétáltam a temetőben, amelyben nekem nagyon tetszenek a sírkövek és benéztem a St. Machar templomba is. Ez egy hatalmas, vastag kőfalakkal rakott középkori templom. Gyönyörű ólomüvegekkel, faburkolatú tetőszerkezettel, amelyeken a helyi nemesség címerei láthatóak. A templom bent félelmetes. Hallod a saját lélegzeted morajlását, olyan, mintha Isten ott állna feletted. Abszolút tökéletesen betölti azt a funkciót, amire szánták.
Ebéd után, hogy be ne aludjak, elmentem egy nagyobb sétára a tengerpartra. Már nem renoválták a hidat, így a folyóparton sétálhattam ki a tengerhez. Nagyon tetszik nekem Don folyó völgye, olyan kis meghitt, azokkal az apró házakkal, amelyek itt-ott előbukkannak. A tengernél persze alaposan sivított a szél. Köd szállt a tenger felől, de a partot már nem bírta bevenni. Mint kiderült, a folyó másik oldalán, a tenger mentén, szintén egy golfpálya húzódik. Itt is játszanak, bár nem értem, hogyan lehet ekkora szélben golfozni. A tengerparton gyűjtöttem néhány követ. Megtekintettem néhány félig tengerbemosott második világháborús katonai partvédelmi bunkert. Majd hazatértem, hogy olvassak. Mivel tegnap igen csak beletört a bicskám Friar Diego de Landa Yucatan Before and After the Conquest című munkájába. Pökhendi voltam, amikor azt hittem 168 oldalt egy délután alatt angolul is ki fogok tudni olvasni. Vagy a nyelvezete régi vagy én nagyon nem tudok angolul, de 20 oldal/órás sebességgel haladtam.
Persze, minden másképp lett. Útközben megszállt az ihlet, így amikor hazatértem szobám díszítésébe fogtam. Kivágtam a múlt heti Financial Times képeit és néhány olyan szót, ami tetszett, és ezeket ragasztottam a szekrényemre és az ajtómra. Ezt követően már igazán otthonosan éreztem magamat a szobámban. Ráadásul mindezt a pompát semmiből teremtettem elő :p Miközben a kedves brit diákok drágán veszik a posztereket.
Ebből a szempontból szerencsések vagyunk, míg otthon a Népszabadság és Nemzet járt, addig itt az FT jár a kollégiumba ingyen :) Hírekre fel!
U.I.: A fenti cím után egyáltalán meg kell említenem, hogy ezúttal milyen állatokkal találkoztam a parkban?
Party Time
Ma túl estem az első kötelező előadásomon. Ez egy bevezető előadásnak volt meghirdetve és olyan is volt. Magyarországon ez az óra, ahova nem mész be. De itt még a silány – előre látható módon semmit mondó – órára is érdemes bemenni. Mert az itteniek egyszerűen annyira kedvesek és segítőkészek, hogy bunkóság lenne nem menni. És igen, lehet, hogy 89% az órának végig unatkozod, de olyan aprólékosak mindenben, hogy még itt is hallasz újat, ráadásul hihetetlen sok segítséget nyújtanak órán kívül. Mindenféle HelpDeskjük van stb. Már csak azt tudni, hogy ezek hol merre meddig. Csak ezért is megéri. Ráadásul, amikor ennyire segítőkészek és mindent elmondóak, akkor nagyon rosszul érezném magam, ha olyan kérdést sikerülne később feltennem a HelpDeskben, amiről már volt szó.
A nap maradék részét a könyvtárban töltöttem. Megtehettem, hiszen munkát már találtam és holnap lesz az állásinterjúm. Spanyol rádiót hallgattam és megnyugodva konstatáltam, hogy fél óra intenzív hírhallgatás után kezd visszaszivárogni a tudásom. Ami azt illeti, itt komolyan gondolják. Lehet, hogy már említettem valahol, de nem rég volt egy cikk a Times-ban a spanyol nyelvoktatás színvonaláról a brit felső oktatásban. Az itteni egyetem Oxford és valamilyen londoni suli után a harmadik helyen volt! A tanárok pedig azt ígérik, karácsonykor nyugodtan mehetünk nyaralni Maiorca-ra, mert addigra folyékonyan fogunk tudni beszélni spanyolul.
A könyvtártól szóhoz sem jutok. Az orosz nyelvű könyvek a pincében vannak, de az itteni gyűjtemény még így is nagyobbnak tűnik, mint a budapesti Orosz Intézetben! Just AMAZING!
Öt könyvet vettem ki a hétvégére, így amikor hazajöttem olvastam. Ésszerűnek tűnik már most belevágni a kötelezőkbe, mert évközben akad majd még bőven miért szívni a fogamat.
Este átnéztem Péterhez, akit két napja a géptermi szobában ismertem meg. Ő egy lengyel srác, aki Luxemburgban járt középsuliba. Talán épp ezért elég nemzetközi a srác és van közös témánk bőven. Számítástechnikát tanul, de a kedvence témája a grafika, egyébként festeni szokott. Jó arc. Ittunk egy sört, és elütöttünk 4 órát. Utána elment partyzni én meg haza. Nekem az itteni árak mellett még sokáig nem lesz erre módom, pláne akkor, ha egy tankönyv 40 fontba kerül! És nem mindegyik kapható használtan, sőt a spanyol például még a könyvtárnak sincs meg. Épp ezért a Freshers weekből is többnyire kimaradtam, mert elég kevés volt az ingyenes rendezvény, ami nem arra az időre eset, amikor én valami más miatt rohangáltam.
Itt a hétvége, csak sajnos most épp esik. Azért remélem, tudok egy picit túrázni majd a környéken.
9/21/2006
Nyulak
Útközben az egyetemre egy nagyon praktikus építési megoldást láttam. Az egyetem az óvárosban fekszik, kis szűk utcákban, alacsony egy emeletes kőházakkal körbevéve. Az utcák macskakövesek és mindennek meg van a maga középkori hangulata. Villanyvezetéket vagy oszlopot nem látsz, sőt gázvezetéket sem. Az egyik ilyen, már már sikátornyi szélességű utca fel volt bontva, azaz fel volt szedve a burkolata. A macskakövek alatt egy vasbeton alagút futott, tele optikai kábellel meg minden egyébbel. Ezt odahaza is eltanulhatnák, így nem kéne minden egyes új vezeték esetén feltúrni az egész utcát…
Ma este ismét volt Debater Club (a magyar megfelelője ennek, szerintem a vita est lenne), ilyenen voltam kedd este is. Ma a St. Andrews-os diákok vitáztak a helyiekkel, arról, hogy a szexuális felelőségre vonást korhatárhoz kell-e kötni, avagy sem. A vita szabályai, az angol parlament szabályain alapultak. Az szónokoknak 7-7 perces felszólalás állt rendelkezésükre, amelynek az első és utolsó egy perce számított védettnek, azaz ekkor nem lehetett közbevetést tenni. A maradék öt percben lehetősége volt a másik álláspontot képviselő félnek közbevetésért jelentkeznie, és ha a szónok úgy ítélte meg, akkor szót adott neki. Ha nem tetszett, amit mondott, akkor udvariasan, de mindeközben gátlástalanul, beléfojtotta a szót. A vita végén lehetősége nyílt a közönségnek, hogy 3-3 percben valamelyik fél oldalán foglaljon állást. A vita lezárásaként, a közönség közfelkiáltással szavazott, hogy melyik felet tekinti győztesnek. Bár a St. Andrews-os diákok sokkal jobb képességekkel rendelkeztek, a korhatár eltörléséről - amely jelenleg Skóciában 16 év - nem sikerült meggyőzniük a hallgatóságot.
Lenyűgöző volt szemlélni az itteni vita kultúrát. A vita heves volt, de az embereket egy percre se ragadta el az indulat, még akkor se, ha személyeskedtek, szőrszálhasogatón kötekedtek vagy szándékosan provokálták a másik felet.
Az egyetemre a Seaton parkon keresztül vezet az utam. Itt az embernek alaposan alkalma nyílik arra, hogy csodálja a brit kert kultúrát. Ebből a merengésemből ma egy fehér fenekű, bokrok között ugrándozó nyúl riasztott fel. Ily közel a természet.
A netes időjóslásnak pedig nem lehet hinni. Mára is esőt és felhőket ígért, mégis olyan jó volt az idő, hogy fűben heverészve olvastam.
9/20/2006
Tűzjelző
A délelőtt a budapesti helyzetkép tisztázásával tűnt. Pattanásig feszültnek tűnik a helyzet mind a magyar, mind a külföldi sajtón keresztül, pedig csak maréknyi emberről van szó.
A napom könyvtárban telt. Lenyűgöző gyűjtemény. Olvastam.
Az ebédemet, pedig kihoztam egy fontból. Finom spagetti, csak okosan kell főzni. De ha nem magad főzöl, akkor melegételhez hat font alatt aligha jutsz.
9/19/2006
Keddi menü:
Eleged van a végtelenségbe nyújtózkodó sorokból? Irigykedsz azokra, akiknek olyan téós néni jutott, aki megjegyzi a diákok nevét? Itt mindezt elfelejtheted, sőt még az indexedet se magadnak kell kitölteni (nem csak a Pázmány levelező tagozatán lehet ez így ;)
Ezen a földön küldenek neked egy levelet, melyben a személyes találkozód időpontja áll a Students Advisereddel. Kicsit több ő, mint egyszerű téós néni, mert elméletileg nagyobb rálátása van a dolgokra. Ők nem csak papírokat rakosgatnak egyik mappából a másikba, hanem valamelyik tanszékhez tartoznak, ahol jobb esetbe, mint tanársegéd tanítanak is. Érdemes a Student Adviseredet alaposan kifaggatni mindenről, hogy aztán írásban minden ott is legyen nálad.
Téós iroda, mint olyan nincs. Ha évközben bármi problémád adódik, akkor azt Emilen vagy neten rendezed. Abban az esetben, ha valami nagyon „olyan” dolog történik, amit nem tudsz elintézni a neten, akkor egyeztethetsz egy időpontot vele.
Amíg várakoztam (lévén, hogy jóval hamarabb értem oda), kihallgattam :p mások Adviser-i beszélgetéseit. És így utólag azt a szomorú következtetést kell levonnom, hogy nem a legjobb jutott nekem. Másoknak doktorok jutottak, akik érdeklődőek, veled együtt gondolkodnak. Nekem egy szerény latin díva jutott, akivel persze élmény együtt lenni, de hát mégis nem csak erre lenne szükségem.
Bankszámla skót módra
Még diákként se olyan egyszerű számlát nyitni, még akkor is, ha jóval könnyebbnek tűnik, mintsem sima halandóként. Mindenhol megkövetelik, hogy vagy három éve brit lakos legyél, vagy brit állampolgár. Számlához elvileg csak az egyetemmel karöltve hosszú közbenjárással lehet hozzájutni. De az itteni bankszámla elengedhetetlen, lévén, hogy helyi bankkártya nélkül még fapados buszjegyet se lehet kapni. Ha készpénzzel akarsz fizetni, rendesen ráfizetsz. Mielőtt bankszámlát nyitnál érdemes kideríteni milyen kártyához is jutsz valójában. Mert a brit bankok honlapja e téren egészen szűkszavú és akármilyen kártyával nem tudsz venni se vonat, se busz, se repülőjegyet. És ez az ország elég rendesen digitalizálva van. Szép nagy kerek szemekkel néznek rád, ha buszjegyet például készpénzzel kívánod megvenni, majd olyan árat mondanak, hogy azon nyomban szeretnél leülni.
Ergo, ma nem jutottam az oly annyira áhított bankszámlához, pedig a munkám végett igazán szükségem lenne már rá.
National Insurance number avagy TAJ szám brit módra
Ha dolgozni szeretnél az Egyesült Királyságban, feltétlenül szükséged lesz a NI-re. Ha egyetemi diák vagy, akkor is először munkahelyet kell találnod, ahol alkalmaznak. Ezt követően hívod fel, a helyi JobCenter-t és egyeztetsz egy időpontot. A szám kiállítása 30 napot vesz igénybe, így érdemes alaposan utána járni, mert mint kiderült, van arra mód, hogy már otthonról kezdeményezd e szám igénylését. E szám nélkül is elkezdhetsz dolgozni, csak egy igazolást kell felmutatnod a munkáltatódnak, hogy már benyújtottad a formanyomtatványt a szám igénylésére. De a valós gyakorlatot majd csak később látom meg.
Ilyen nyalánkságos rohangálással telt el a mai napon. Holnap vár rám még egy könyvtári regisztráció, és az ifjúsági szervezetek további felfedezése.
A gólya hét, vagy ahogy errefelé becézik Fresher’s week reggeltől estig vonultatja fel a színesebbnél színesebb programokat az elengedhetetlen ivásszattól, a bulikon át, a diákszervezetek bemutatásáig.
Itt a Keresztény diákkör sokkal erőteljesebben van jelen, mint sem otthon. Egy héten keresztül ingyen ebéddel várnak, és napi két elég komolynak tűnő előadással. Egyik nap remélem már rá fogok érni, mert szívesen megnézném, errefelé, hogyan csinálják mindezt a katolikusok.
A diákönkormányzat itt magába foglalja az öntevékeny csoport tevékenységét is. A végeredmény körülbelül ugyan az, mint otthon, néhányan jól megszedik magukat a diáktársaikon, csak itt mindez látható, törvényes és sokkal profibb.
Sokkal profibb itt más is. A hétvégére tüntetést szerveznek a kormány ellen Manchesterben! Pontosabban Blair ellen, Time to go („Ideje menni”), persze úgy hirdetik, hogy a brit katonáknak Irakból, de azért vegyük ám a célzást, mert nem véletlenül a Munkáspárt kongresszusának helyén kívánnak ezek a lelkes aktivisták tüntetni.
Ám itt semmilyen párt nem áll a szervezetten buszokkal szállítandó tüntetők mögött. Mind a konzervatívok, mind a liberálisok hallgatnak e téren, mint a sír. Ez a Munkáspárt belügye (mármint Blair távozásának időpontja). Egyszerű civilkezdeményezésről van szó, de tele van a város, a campus a szórólapjaikkal. Kár, hogy otthon még nem állnak anyagilag ennyire jól a civilek.
Este elmentem az első brit egyetemi vitámra, „A muszlimok és a terrorizmus” címmel. Nem voltak nagy bomba neves előadók. Viszont volt civil szervezeti képviselő, muszlim képviselő, a katonaságot képviselő tiszt, egy „A terrorizmus” című tárgyat oktató tanár, a helyi politika tanszékről és egy vendég előadó a Dundee Egyetemről. Közel sem kerekasztal beszélgetésről volt itt szó. A vendégek elmondták álláspontjaikat, majd a közönséggel(!) folytattak diskurzust. Olyan volt, mint egy jó kolis vita, annyi hajszálnyi különbséggel, hogy szakértők is bevonásra kerültek. A téma volt annyira közszájon forgó, hogy az emberek tudása meghaladta a felszínest, így egy elég érdekes diskurzusnak lehettem fültanúja.
November második hétvégéjén van lehetőség részt venni oxfordi vitában Oxfordban! Jelentkezés e hét végéig. A jelentkezőknek helyt kell állniuk orátori képességeiket felmérő vizsgán. És hogyan is néz ki Skóciában egy oxfordi vita? Ennek lehetek szem és fültanúja csütörtökön, ahol a St Andrews és a mi diákjaink tartanak oxfordi vitát How young is too young? (This House would abolish the age of sexual consent) címmel.
Ma reggel gondolom, már említenem se kell, hogy felhős volt az idő, így a napfelkeltéből egy fikarcnyi se jutott ;) Ráadásul még a napi egy fotómat is ellinkeskedtem…
U.I.: Köszönöm minden kedves ismerősömnek, akik tegnap éjszaka folyamán lelkesen közvetítették sms-ek formájában a budapesti eseményeket.
9/18/2006
Észak Athénjában
Vagy, ahogy Sir Walter Scott nevezte Észak császárnőjében töltöttem el a mai napomat. Ma különös nap volt, mert két szobatársam elment tanulni az egyetemre (nekik már augusztusban elkezdődött az oktatás, lévén, hogy második diplomájukért dolgoznak), de a posták, a bankok és az iskolák zárva tartottak. Nemzeti ünnep volt, de még nem sikerült kiderítenem, hogy melyik.
Persze, hogy Murphinek lett igaza, és ma reggel ismét piros pozsgásos arcával vigyorgott rám az ágyamban a nap. Holnap már tényleg rá veszem magam, hogy korán keljek, bár amióta elindultam Edinburghból folyamatosan esik az eső, de ha aludnék akkor biztos megint, égszínkék ég alatt kelne a nap és ezt tovább tett nélkül már nem hagyhatom.
Miután ráeszméltem, hogy ma ilyen felemás nap van, felpattantattam egy fapadosra és irány a skót főváros Edinburgh. De nem repülővel mentem ;), hanem fapados busszal, errefelé ilyenek is vannak. Egy órára értem a városba, addigra már felhők borították az eget, úgyhogy a félhatos indulásig szinte már alig maradt időm. Pedig két múzeumba is ingyenes a belépés, ezek: a Királyi múzeum és a Skót múzeum. Nem is merészkedtem be, mert a tárlatuk állítólag oly bőséges, hogy arra egy nap is kevés lenne, majd legközelebb gondoltam. Nekem sokkal inkább volt kedvem kiélvezni a város hangulatát, és ebben a brites kavalkádban, kivenni mitől is skót ez a hely.
Jó hírem is van, ma már sikerült a fényképezőgépemet is magammal vinni, így néhány igazán gyenge minőségű képpel szolgálhatok számotokra, amit a megfelelő linkre kattintva meg is tekinthettek.
Edinburgh hegyes-völgyes, mint amilyen egész Skócia. Ahogy a városban keresztül-kasul sétálsz, elő-elő bukkan a tenger látványa. És a tenger, mint olyan, engem állandóan lenyűgöz és látványával soha sem tudok betelni (egyszer kéne tengeren eltöltenem hat hónapot, rögtön egy életre elegem lenne belőle :p). Az épületek középkort idéznek, és sokkal realisztikusabbak, mintsem itt Aberdeenben, ahol minden, ami régi olyan, mint egy mesebeli kastélyka, vagy játékház. Talán pont ezért van a skót fővárosban ilyen bosszantóan sok turista, ez egy kicsit vissza vesz az értékéből, de hát én is mit kerestem ott igazán? Semmi dolgom nem volt arra felé. Mégis megnéztem a királynő nyári rezidenciáját, a várat, a vár lábánál a mai napig aktívan működő börtönt (de csak kívülről), a templomokat, a pályaudvart.
Ez utóbbi igen találóan van elhelyezve egy völgyben, bár így van ez szerintem az „összes” skót városban (legalábbis Dundeeban, Aberdeenben ugyan ezt a megoldást láttam). És szépen be van építve úgy, hogy közben nyugodtan sétálgatsz egy bevásárlóközpont tetején, amely egy szintben van az utcával, és csak a bevásárló központ alatt van a pályaudvar. Ez otthon körülbelül úgy nézne ki a Déli pu. esetén, hogy a Naphegyen sétálva egyszer csak kiérnél egy hatalmas térre, amelyben alábukó lépcsők vezetnének egy bevásárlóközpontban, és ez utóbbi pincéje helyén lenne a pályaudvar.
Ennél jóval lenyűgözőbb volt a „kopasz budai hegy” a város szívében. Edinburghban van egy hegy, amely méreteiben a Budai hegyet idézi, de egyáltalán nincs beépítve és egy szál fa se található rajta. Csodásan elfekvő óriás ez, aki sehogy se pózolt úgy, hogy én szépen le tudjam nektek kapni.
Volt ott még mindenféle nevezetes brit arc (politikus, admirális, író) szobra, ami felért egy kész történelem órával. Úgy kellett előkapargatnom tekervényeim mélyéről, hogy kiről mit is tanultunk annak idején. De ezekért éri meg igazán….
Még két linkkel érzem magamat adósnak. Az egyik a skót parlament honlapja, ahol sokkal jobb képek készültek az épületről, sem mint az enyémek (www.scottish.parliament.hu), a másik pedig a fapados buszé, ahol néhány pennyért az egész szigetet bejárhatod (www.megabus.com).
Holnap beiratkozom.
9/17/2006
Egy hosszú séta
Vasárnap lévén úgy gondoltam, hogy ma nem állok neki munkát keresni, hiszen ezen a napon nem venne fel senki. Persze megeshet, hogy erősen tévedek, de valamivel muszáj nyugtatgatnom a lelkiismeretemet, meg az ő furdalását.
Rendkívül szép, napos reggelre ébredtem. Bántam is, hogy tegnap este lefekvéskor lemondtam a napfelkelte megtekintéséről a tengerparton, de ma is így fogok tenni, gondolván, hogy kétszer egymás után úgy se lenne ekkora szerencsém. Murphy törvényei szerint úgy is jól rá fogok fázni.
Lévén vasárnap és szép idő, sétára fogtam a dolgot a skót vidéken. A táj egyszerűen lenyűgöz, nem tudok találni szavakat. Nagyon olyan mintha nyáron otthon lennék. Minden zöldbe van borulva, a földművesek pedig szorgosan minden talpalatnyi földet megművelnek. Két, de ha jobban megszámolom, három jelentősebb különbség van (azon felül, hogy az autók és a gyalogosok a túloldalt közlekednek), az egyik, hogy itt rendkívül sok bárány legelészik (ez itt egyáltalán nem lep meg, különösen ezt a rendkívül sok gondozott gyepet látva), a második, hogy a legelésző tehenek között jóval magasabb a bikák aránya, mint otthon (ez gondolom a steakre vezethető vissza), a harmadik pedig a kőházak és azoknak a stílusa (fa hiány – de most már befejezem). A ráadás pedig a földeket elválasztó kőfalak, vagy szögesdrótok, amik bár csak a derekamig élnek, mégis ott vannak és tudatosítják a magántulajdon szentségét. Alacsonyak, átléphetőek így csak szimbolikusak, bezzeg északi otthonomban jócskán túlzásba viszik, áthatolhatatlan kerítéséket húzván.
Egész nap az abszolút fáradság eléréséig kóvályogtam. Sok erdőt láttam, meglepően sokat, a térképek ábrái alapján úgy vélekedtem, hogy sűrűségük ennél jóval alacsonyabb. Csak némely erdőbe lehetet bejutni, s azok közül is csak kevés volt az ültetet. A fák fajtája, szintén nyári otthonomra emlékeztetett. Az ültetett erdőkért kevésbé voltam oda, hiszen ameddig a szemem ellátott hosszú oszlopokban katonás fegyelemmel álltak a fák. Azok az erdők, amelyek áthatolhatatlanok voltak szintén ültetettek voltak. De olyan sűrűre sikeredtek ezeknek fenyőknek az elhelyezése, hogy nincs az a megtermettebb állat, amely át tudna menni e fák sorai között, és ilyen zárt területek nőttek ki hektárokra!
A faültetésnek sok helyen meg van a nyoma. Sok helyen láttam frissen ültetett csemetéket is. Legtöbbször meredek hegyoldalak mentén, amelyek még legeltetésre is alkalmatlanok. Állítólag a skót gazdák minden egyes csemete után szupszidiót kapnak, ezért e nagy ültetési kedv.
Némely útszakaszokon méterenként található egy lefolyó, ebből arra következtettem, hogy ha itt elkezd esni, akkor nagyon esik. A közutakon a kietlen, ritkán lakott skót táj ellenére elég nagy a forgalom és kicsit fura, hogy a feliratokat nem a sávok közepére festették fel, hanem a szélére, de hát az ilyenektől lesz sajátos ez a hely. Abban már biztos vagyok, ha egyszer innen elmegyek, ezek a gyönyörű brit pázsitok nagyon fognak hiányozni!
Láttam a tengert ismét és belém kötött egy szószátyár hatéves forma gyerek. Meglepett ez a végtelen közvetlenség, amivel fogadott és, ahogy csintalanságaiba beavatott, de úgy kopott el, ahogy felbukkant.
Csak-csak sikerült olyan utakra is rátévednem, amelyek a brit filmekben lépten nyomon feltűnnek. Tudjátok azok, ahol csupán egy kocsi fér el, és két oldalról kőkerítés veszi őket körül. Nos, ezeknek a hangulata pont olyan, mint amilyen a filmekben. Bár ha engem kérdeztek, akkor szerintem Szerb Antal ezt sokkal jobban megírta.
Ezenkívül megvettem magamnak az egyetemhez nélkülözhetetlen egy darab füzetet, tollat és ollót, de ez szóra sem érdemes. Ma is sikeresen elköltöttem öt fontot, anélkül, hogy elkezdtem volna dolgozni. És sikerült beszereznem a brit SIM kártyámat is, így most már ha szeretnétek így is elértek (a számot csak privátban ;).
A legjobb mégiscsak az ötórai tea, citromos Viktória süteménnyel, Malarme-t idéző pillanatokkal. A teáscsészékről már nem is epedezve…9/16/2006
...hová kerültem
… hová kerültem!
Még az éj leple alatt, szerettem volna elosonni, de nem sikerült. Pirkadt már, amikor felszálltunk Budapestről. Utunk a fapados légitársaság bőrülésein zavartalan volt. Megérkeztünk Londonba, ahol köd fogadott minket. Nem hiába kételkedtem én a net tegnapi állításában, hogy 26 fokot és napot ígért a britek fővárosában.
Kezd kialakulni bennem a kép, hogy Londonban az ember nem úszhatja meg késés nélkül. A gépünk végül, majd csak egy óra késéssel indult el.
Aberdeen felett vastag felhőréteg kúszott, de a megkopott festésű Boeing 737-700 rezzenéstelenül vette az akadályt (a szín ezek szerint nem minden). Az idő szürke volt és ködös. Такая погода будет вес год! (ilyen idő lesz egész évben) gondoltam. Amint földet értünk már indultak is a helikopterek. Gondolom a közeli tengeri kőolajfúrótornyokon cserélik a személyzetet, mert ma egész nap nagy volt a forgalom.
Kiléptem a repülőgépből és abban a pillanatban megcsapott a tenger illata. Micsoda illat is az! Ilyet a kontinensen csak a part mentén érezni, és az illat már Lutonba se ér el, de itt, itt van. Már ezért megérte idáig jönni és eltölteni egy évet.
Google earth, műholdképek, sok készülés ide vagy oda, ez a brit rendszer nagyon megkavar. Szörnyen nehezemre esett tájékozódni, de szerencsére az önkéntes diákok úton nyomon kisegítettek.
A kollégiumi városban a regisztráció ment a legkönnyebben. Ezek a britek! Semmi dokumentum, arcképes igazolvány stb. nem kértek. Csak be kellett mondanod a neved és aláírnod. Nálunk Kelet-Európában azt hiszem ez még sokáig lehetetlen lesz.
A szobámat megtalálni már kevésbé volt könnyű, még térképpel a kezembe se. Hihetetlen kacskaringós utcák, és aki a pesti utcákhoz van szokva már a házak egymáshoz való elhelyezkedése is zavart kelt. Persze, meg lett, aminek meg kell lennie. Bár ne lett volna meg! A lényeg csupán annyi, hogy közel se olyan szobát kaptam, mint ami reprezentatív célokból fel lett tüntetve az egyetem honlapján. A 70-es évek kis lyukáról van szó. Beléptem és megtántorodtam. Nem, mondtam magamnak, nem lehet ilyen hamar megtántorodni és hazamenekülni, hogy én ezt nem akarom. Így nem. Azonnal meghátrálni…, pedig amikor az ember jobban belegondol, hogy ezen a helyen az elkövetkezendő egy évben… Brrr, borsózik a háta. De nem volt mit tenni, elkezdtem kipakolni.
Már régen se tartottak komplettnek, amikor kvázi a pesti lakásomat (amiről számtalan egyetemista oly áhítattal ábrándozik), hátrahagytam és beköltöztem egy kollégiumba. Ezek után már én is kételkedni kezdtem magamban. Nem elég, hogy egy pesti lakást, de még egy vadonatúj, rendkívül jó közösségű kolit képes voltam hátrahagyni, ezért(?!?).
Elmentem bevásárolni, mert az a szűk hely már egyre kevésbé volt elviselhető. Állítólag itt hétvégén nincsenek nyitva a boltok (én ezért siettem…), ezt most nyugodtan cáfolhatom. A sarki Lydl a hét minden napján nyitva tart, nyolctól nyolcig, vasárnap pedig 10-18-ig. Tehát hétvégén is be lehet szerezni a legszükségesebbet.
A bevásárlás is egy élmény volt. Körülbelül egy órámba került mire a tojást, a sót, az olajt, a borsot, a borotvahabot, a fogkefét megtaláltam. Hihetetlen mennyire eltért az itteniek észjárása. Mert igenis van benne logika, ahogy a termékek elhelyezkednek, de én a mi kis Közép-Európánkban teljesen máshoz vagyok szokva. Bár most, hogy így komolyabban végig gondolom, a GRobiba is a liszt mellett van a tojás. De itt a tojások óriási dobozokban vannak. Ráadásul már csak néhány darab volt, így nem is csodálkoztam, hogy annak a feneketlen doboznak a legalján lévő tojásokra nem figyeltem fel. Persze lehet, nektek menne….
Bevásárlás +reptérről idetalálás után már igazán azt éreztem, hogy kikommunikáltam magamat mára. Eddig se volt valami jó az angol kiejtésem, de így fogszabályzóval (a kivehetővel) nekem is sikerül feladnom a leckét az angoloknak :p.
Visszavittem zugomba a portékát, de már indultam is. Későre járt és még sötétedésig ki akartam érni a tengerpartra.
Közben összefutottam az egyik lakótársammal is Deallel, aki javasolta, hogy a Don folyó partján menjek. Le is kanyarodtam a völgybe, hogy kövessem a konyhában felvázolt utasításait.
Ha eddig nem volt szép őszöm, akkor a mostani igazán az lesz. Eszméletlenül romantikus hely a környék. Rengeteg zöld, fák, bokrok, és közülük itt ott kikukucskálnak a régi brit épületek, amelyeknek második emeleti ablakpárkányait elérem ha kinyújtózok. Eszméletlen, hogy bírnak ezek a házak több százezer fontot érni, és az emberek, hogyan képesek ilyen kis helyen elférni. Bár ha hozzáveszem a tájat, akkor lehet valóban megér annyit. Ebből a romantikus kis völgyből ível át a melankolikus Don folyó felett egy régi kőhíd, amely csak gyalogosoknak van fenntartva. Pehemre a hídon valamiféle munkálatok folynak, így nem tudtam rajta átkelni. A folyóparti séta ötletét, így kénytelen voltam máskorra halasztani.
A golfpálya mentén lyukadtam ki a tengerpartra. Aberdeennek ez a része különösen randa, mert a part mentén hatalmas panel lakóházak állnak. Még szerencse, hogy a tenger és közöttük ott van a golfpálya, így legalább a tengerpart hangulatából nem vesz el annyira.
A tenger pont olyan, mint szülőhazám nyílt tengeri partszakasza. A köveket ugyan olyan zöld moha növi be. Ahogy ott álltam, úgy éreztem otthon vagyok. És ez az érzés a tenger illatával nagyon sokáig elkísért. A tenger lesz a vigaszom nehéz napjaimon, mert úgy érzem fogom én itt még erősen szívni a fogamat.
Megbékélve tértem haza. Útközben még láttam, ahogy a golf pálya melletti mező a sirályoktól elfehéredik. Még akaratlanul is Hitchkok madarai jutnak az ember eszébe.
A köd a tenger felől szállt alá. Aligha fogok én itt napfelkeltét látni egy év alatt, ilyen időjárási viszonyok mellett (most annyira elképzelhetetlen, hogyan bukkan ki a nap ebből a morajló kedves óriásból). Tehát, amikor egy picit is kedvezőbbek lesznek az időjárási viszonyok, igyekszem majd fényképekben is beszámolni nektek.
Mielőtt nyugovóra térek, még egy történetet szeretnék megosztani veletek. Amint ott haladok el a fehérré vált mező mellett, egyszer csak megáll egy gépjármű és két húszas éveik végében járó fiatal pattan ki a kocsiból. Golfütőt ragadnak és egy marék golflabdát szórnak maguk elé, majd mintha gyakorlás képen elkezdenek ütögetni. Hát akkor nekem tényleg végigfutott az agyamon, hogy a madarak a végén még nekik mennek. De én nem tudom, hazajöttem és itt minden nyugalmas.
Holnap megyek nagyokat sétálni, mert hihetetlen szép park(ok) van(nak) a környéken és a fű mindenhol pofásan le van nyírva. Nincs is az ittenieknek parlagfű problémájuk! (És ne feledjük közterületről van szó) Ha nekik megy, nekünk vajon miért nem? Tudom, a kultúra, hagyományok stb., de hát akkor is….9/15/2006
Indulás előtt
Holnap indulok. 20 kg-val egy évre. Felkészültem. Ismerem a járást, a buszokat, a boltokat, amennyire ezt az internet és a google earth engedte. Mégis az ismeretlenbe indulok. Hiába vannak előttem az épületek, az utcák. Hiába nem lesz ismeretlen a járás, mégis az általam elképzelt város élettelen. Az a sok-sok információ semmit se ér emberek nélkül. Ők elképzelhetetlenek. Ők adják a város lényegét és életét.
9/10/2006
A kezdet
Még alsós lehettem általános iskolában, amikor a különböző ünnepek alkalmából ajándékozott pénzeket elkezdtem gyűjteni, mondván, hogy majd külföldön szeretnék egyetemre járni és akkor arra nagy szükségem lesz.
Felcseperedtem egyetemistának és Magyarország egyik vezető egyetemének lettem hallgatója tíz hónappal az EU csatlakozás előtt. Az egyetem természetesen kínált külföldi ösztöndíjakat fél és egy évre, de az igazán hasznosnak tűnő megoldás egészen máshonnan érkezett.
2004 őszén chatelés közben derült ki egyik barátomról, hogy az Egyesült Királyságban kezdte meg tanulmányait. Kifaggattam, és mivel úgy tűnt a követelmények közel sem tűnnek nehéznek, gondoltam én is belevágok. 2005. január 15.-ei felsőoktatási jelentkezési határidőt lekéstem, de ezt egyáltalán nem bántam, hiszen még akadt dolgom otthon a következő évre.
Így sietség nélkül tehettem szert az IELTS nevű nyelvvizsgára, amely a felvételihez elengedhetetlen volt (a britek elfogadják a TOEFL-t is erre a célra). EU-s állampolgárként ugyanazok a szabályok vonatkoztak rám a felvételi eljárás során, mint a brit állampolgárokra. A régi típusú érettségimet egy az egyben úgy számították be, mintha arra a brit rendszeren belül tettem volna szert. Így vihettem maximum pontszámot, de a magyar rendszertől eltérően náluk közel sem elég ennyi az egyetemre való bekerüléshez.
Anyagi megfontolásból én csak skót egyetemekre jelentkeztem és a felvételi pontjaim mellett döntő súllyal az úgy nevezett Personal Statment-em állt. Ez alapján választott ki végül az egyetem, amelyre felvételt nyertem.
Persze a kis korom óta spórolt pénz, annak ellenére, hogy a skót egyetemért nem kell fizetnem, messze se tűnik elegendőnek a kint tartózkodásom mindennapjainak finanszírozására. A brit törvények viszont lehetővé teszik, hogy heti 20 órában legálisan dolgozhassak, és az internet prizmáján keresztül úgy tűnik, akad is normális, megfizetett munka bőven. Persze erre az elkövetkezendő egy évben fog csak fény derülni igazán.
Ha bővebbet szeretnél megtudni a brit felsőoktatásról, akkor látogass el a UCAS honlapjára vagy küldj nekem egy Emilt. ;)